Baba

Szombaton Szekérfesztivál!

A Krisna hívők az idei felvonulással szeretnék felhívni a figyelmet a közösségben rejlő erőre, valamint a hitnek a családokat és az emberi kapcsolatokat megtartó erejére!
2011. Július 05.

Rátha-Játra: Fergeteges Szekérfesztivál Budapesten

A Krisna hívők idén is megrendezik az egyik legnagyobb utcai ünnepélyüket, a Szekérfesztivált, amelyen az Úr Krisna egy különleges formáját, Dzsagannáthot és testvéreit kísérik körbe a városban, ünnepi menetben.A felvonulás zenészek és táncosok kíséretében hagyományosan délelőtt 11 órakor indul a Hősök teréről, és 13-14 óra között érkezik meg a Vörösmarty térre, ahol estig tartó tradicionális indiai fesztivál és vásár várja az érdeklődőket.

A hívők szeretnének rámutatni ezzel az eseménnyel is arra, hogy Isten nem csupán a templomokban és a szent helyeken van jelen, hanem az egész teremtésben; az élőlények, mint szerves részei, pedig minden pillanatban kapcsolatban állnak vele.

A Rátha-Játra minden évben a felekezeteken és filozófiákon átívelő béke jelképe is a menetben haladóknak, hiszen Indiában évszázadokon át ezen az eseményen csak hindu származású személyek vehettek részt, de Sríla Prabhupádának, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezet alapító tanítójának köszönhetően ezt a fesztivált ma már az egész világon, minden nagyobb városban megrendezik a nyári időszakban. Vallási hovatartozástól függetlenül bárki számára nyitott – ezzel is mutatva, hogy bár talán különböző ösvényeken haladunk Isten felé, a célunk mindenképpen közös embertársainkkal, mindannyian ugyanúgy lelkek, Isten gyermekei vagyunk.A karnevál azért is különleges alkalom, mert ilyenkor a Krisna hívők hite szerint az Úr Dzsagannáthával, az Univerzum Urával bárki közvetlenül is kapcsolatba kerülhet.

A szekérre bárki hozhat gyümölcsöt, virágot, édességeket adományként, az Úr elfogadja a szívből adott ajándékokat – amelyeket a felajánlás után ki is osztanak a résztvevőknek. Az Úr szekerét hagyományosan több ezer ember húzza, úgy tartják ugyanis, hogy ez a szolgálat megszabadít minden korábbi bűnös tett visszahatásától.

A fesztivál helyszínén, a Vörösmarty téren, a színpadi programok között szerepel tradicionális indiai zene, tánc- és jógabemutató, filozófiai előadás, de megismerhetjük a hittudományi főiskola működését, Prabhupáda könyveit, és az egész védikus kultúrát. A bazársoron keleti portékákat vásárolhatunk, s megkóstolhatjuk a legfinomabb indiai vásári csemegéket is, pl. a tűzdelt pakórát, vagy a somogyvámosi jeges specialitást, a házifagylaltot. A kavalkádban elfáradt személyeket és az idősebbeket a színpadi előtti téren kényelmes ülőhelyek várják.

Forrás: Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége