Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Szervezz baba-mama bulit!

Szerző: Wentzel Viktória

2011. január 13. | Frissítve: 2016. október 24.

Forrás: Kismama magazin

Ne ülj otthon egyedül a babával, ha nem muszáj! Találkozzatok és beszéljétek ki, amit csak lehet! Szervezéskor ezekre a dolgokra figyelj!

Szervezz baba-mama bulit!

Nátha miatt esőnap

Az első és legfontosabb a betegség-stop. A taknyos kórok gyakorlatilag egész ősszel, télen és tavasszal jelen vannak az életünkben, zárt térben találkozásnál elkerülhetetlen, hogy letüsszögjék egymást a résztvevők. Ami ma még csak nátha, lehet, hogy holnap már középfülgyulladás.

Létszám

Ha összejövetelt szervezel, figyelj arra, hogy négy-öt gyereknél többet ne zárj össze, főleg totyogós korban ne, mert hamar káoszba fullad a játszódélután vagy -délelőtt. Míg a kisebbeknél az érdekes játékok okozhatnak vitákat, addig később a gyerekek személyiségéből is adódik, hogy kiválasztják már, kivel érzik jól magukat. Nem árt, ha ezt is igyekszel tiszteletben tartani. A hangzavar, a rengeteg új inger egyébként is hamar zaklatottá teheti a kicsiket. Ne feledd, ezek a találkozások nemcsak a felnőttekről szólnak, hanem a kicsikről is, ne "programozd" túl őket, hetente egy-két alkalom általában kielégíti társaságigényüket.

Játékok

Ha nem szeretnéd minden percedet visító gyerekek nyugtatásával tölteni, lehetőleg olyan játékot vigyetek magatokkal vendégségbe, amit a többiek is kipróbálhatnak. Azonban az alvópelenkára, cumira, rágókára próbálj ügyelni, ezek túlságosan személyes tárgyak. A túl sok játék sem jó, mert csak zaj és rendetlenség forrása. Olyasmiket hagyj elöl, amik lehetőleg lemoshatók, és nem a legféltettebb kincsek. Műanyag étkészlet-főzőcske, puha, nagyméretű építőkocka, gyurma, plüssállatka ideális játék lehet a legkisebb korosztálynak is.

Biztonság

Amíg a picik kevésbé mobilak, és csak heverésznek a játszószőnyegen vagy az öledben, egy-egy találkát végigcseverészhetsz a sorstárs anyákkal. Ezt a paradicsomi idillt azonban megszakítja majd a biológia, s a növekvő gyerekek egyre aktívabbak, valamint különbözők lesznek, a beszélgetés pedig egyre zaklatottabb lehet. "Ne vedd el! Ne öntsd ki! Mássz le! Gyere ide!" vezényszavakkal szakítjuk meg minduntalan az izgalmas eszmecseréket, ami persze még mindig jobb lehet, mint otthon megint egyedül számolni a perceket a kicsivel, hogy mikor jön végre haza apa.
Ha valakinek a lakását áldoztátok be a találkozóra, a célszemély próbáljon a bababiztos állapotokra még jobban ügyelni, mint egyébként. Az a legjobb, ha mindenre potenciális veszélyforrásként tekintesz. Legyen egy vagy két kijelölt hely, amit, amennyire lehet, lecsupaszítasz, a többi terület pedig maradjon tabu, ezt vendégként jó, ha betartod.

Napi ritmus

Ahogy nőnek a gyerekek, a napi ritmus lazábbá válik ugyan, de jó, ha betartod az alvásidőket, időzítsétek tehát úgy a találkozókat, hogy lehetőleg előtte vagy utána legyenek!
Költségkímélő szervezés
Egy e-mailes levelezőlista segítségetekre lehet a költségkímélő időpont- és létszám egyeztetésben.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

4 hasznos tipp: így védd a kisbabád bőrét! (X)

Testünk védelméhez fontos, hogy megőrizzük bőrünk épségét, ami odafigyelést igényel a mindennapokban, főleg a kisbabák esetében. Itt a 4 legfontosabb dolog a csecsemők bőrének védelme kapcsán!

Köböl Anita: "minden pillanatot ki kell élvezni" (X)

Köböl Anita műsorvezető néhány hete hozta világra első gyermekét, Lénát. Az újdonsült édesanyával beszélgettünk a várandósságáról, az első hetek tapasztalatairól, örömeiről.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák