Baba

Stresszcsökkentő technikák babákhoz, kisgyerekekhez

Nem gyakran esik róla szó, pedig a gyerekek, sőt az egészen pici babák is lehetnek stresszesek. Ha pedig ez a stressz krónikussá válik, és a mindennapjaik szerves része lesz, annak hosszú távú egészségügyi következményei is lehetnek.
2020. Június 18.
Stresszcsökkentő technikák babákhoz, kisgyerekekhez (fotó: Getty Images)

De vajon hogyan lehet egy babánál csökkenteni a stresszt?

A kisgyerekkori stresszt egyáltalán nem könnyű felismerni, már csak azért sem, mert a babák nem tudják szavakkal elmondani, ha valamitől idegesebbek, és azt sem tudják elmagyarázni, hogy mi az, ami feszültséget okoz a számukra.

De attól, hogy nem tudnak róla beszélni, a stressz a babák életét is megkeserítheti. A kicsik már a születésüktől fogva nagyon érzékenyek az őket körülvevő társas, érzelmi környezetre, így értelemszerűen a stresszre is. Egy csecsemő is megérzi például, ha a szülei nyugtalanok, túlterheltek, ha rossz lelkiállapotban vannak, állandóan rohannak és az életükben káosz van. A túl sok inger, a túl gyors tempó pedig hatással is vannak rájuk: gyakorlatilag minden életfunkciójuk megváltozhat. Más lesz az étvágyuk, az alvásuk, a hangulatuk.

Ha pedig a stressz hosszú távon is fennáll az életükben, és a szervezetükben a stresszhormon azaz a kortizol szintje hosszabb ideig magas marad, annak számos negatív következménye is lehet. Kutatások szerint a stresszes babák a későbbiekben nagyobb valószínűséggel fognak viselkedési problémákkal, illetve a stresszhez kapcsolódó betegségekkel küzdeni. A legrosszabb esetben pedig a krónikus stressz a babák agyának növekedését is befolyásolhatja.

Jó hír viszont, hogy te, mint szülő is nagyon is sokat tehetsz azért, hogy megóvd csemetédet a stressz hatásaitól. Mutatjuk a legjobb stesszcsökkentő technikákat babák számára.

Fontos a fizikai közelség! De figyelj arra is, hogy a baba mit szeret és mit nem

A szeretetteljes érintéseknek stresszcsökkentő hatásuk is van, tehát fontos, hogy minél több babusgasd a kicsit. A fizikai kapcsolat olyan stresszcsökkentő vegyületek szabadít fel a babák agyában, mint az oxitocin és az endorfin, amelyek természetes fájdalomcsillapítóként is funkcionálnak. E hormonok nyugtató hatása képes csökkenteni a kortizoltermelést, de a rendszeres fizikai kontaktus hosszú távon a mentális eredetű fizikai betegségek kialakulásának esélyét is csökkentheti. Ráadásul pedig a hormonok hatására az agyban nagyobb eséllyel alakul ki hosszú távú ellenállóképesség a stresszel szemben. A fizikai gyengédség tehát kiváló stresszűző. De tartsd észben, hogy a babáknak is lehetnek rosszabb napjaik, előfordulhat, hogy nincs kedvük hozzá, hogy inkább egy kis nyugalomra vágynak.

Gondolkodj “babafejjel”!

Minél jobban megérted a kicsi érzéseit, annál nagyobb eséllyel tudod minimalizálni az őt érő stresszt. Vegyük például a fürdetést. Mindent előkészítesz és csak közvetlenül az előtt vetkőzteted le a babádat, hogy beletennéd a vízbe? Vagy először levetkőzteted és így váratod, amíg elő nem készülsz? Mi is a probléma az utóbbival? Tegyük fel, hogy az egyik kezedben a babát fogod, amíg a másikkal a fürdővizet készíted. A meztelenül várakozó babád fázik, ezért sír és mocorog, megnehezítve ezzel a te dolgodat is. Amikor pedig végre a víz elkészül, a síró, ficánkoló kicsit véletlenül túl hirtelen és tervezettnél mélyebbre engeded a fürdővízben. A víz különösen melegnek érződik a baba már kihűlt bőre számára, és természetes, hogy ezért felháborodottan üvölteni kezd. Egy ilyen balul elsült fürdetés neked és a babádnak is stresszes élményt jelenthet, és könnyen viheti rossz irányba a baba-mama kapcsolatot.Egy ilyen helyzet a szülőket akár arra is sarkallhatja, hogy nagyobb határozottsággal és kontrollal próbálják megszabályozni a csemetéjüket, pedig a megoldás valójában nem a szigorban, hanem az együttérzésben rejlik. Fontos tudni, hogy a dolgok kikényszerítése rendkívül stresszes a gyerekek számára. Ahelyett, hogy kényszerrel próbálnál nála elérni valamit, próbálj meg az ő fejével gondolkodni.

Beszélj hozzá!

A fizikai kontaktus mellett a beszéd és a testbeszéd is pozitív hatással van a babákra, elősegíthetik ugyanis a boldogsághormonok felszabadulását. De tanulmányok szerint annak is pozitív hatása van, ha a szülők partnerként bánnak a gyerekekkel: ha figyelembe veszik az érzéseiket, válaszolnak a kérdéseikre és szavakkal is megnyugtatják őket, ha feszültek. Mindez ráadásul nem csak a stressz leküzdése miatt fontos, hanem abban is segít, hogy egy biztonságos, egészséges kötődés alakuljon ki a kicsi és a szülők között. De ugyanúgy, mint a fizikai érintéseknél, a beszélgetésnél is tudni kell, mikor nincs kedve hozzá a kicsinek, és még véletlenül sem szabad ráerőszakolni a dolgot.

Sírás és nyugtalanság? Egy séta mindig jót tesz!

Kutatások is bizonyították már, hogy a mozgás, ringatás nyugtató hatással van a kicsikre. Egyes kísérletek például azt is megállapították, hogy a csecsemőknek nem csak a pulzusuk lassul le, de kevesebbet mocorognak és kevesebbet sírnak, hogy az édesanyjuk kézben tartva sétál velük. Ha megoldható mindenképpen jó ötletet, hogy naponta beiktass egy kis sétát-babakocsizást a friss levegőn.

A közös játék varázslatos hatása

A játék nemcsak a gyerekek energiáit köti le, de mindeközben remekül oldja a stresszt is. Játék közben oxitocin és szerotonin szabadul fel, amitől a kicsik nyugodtabbá válnak, és hatásukra este a lefekvés is könnyebben fog menni. Az viszont fontos, hogy a játék ne egyfajta jutalmazás legyen, tehát ne legyen se feladathoz se időhöz kötve. Énekelj neki, játsszatok sokat és nevessetek nagyokat együtt, a kicsiknek a legjobb stresszoldó az együtt, szeretettben és vidámságban eltöltött idő.