Baba

Skóciában is bevezetik a babadobozt

Finnország után Skóciában is bevezetik a babadobozt 2017. január 1-től. A finnek ennek már 80 éve örülhetnek. Ott, rászorultságtól függetlenül, minden anya megkapja kezdőcsomagot az államtól.
2016. Október 19.

Ezekkel a csomagokkal, melyek körülbelül 80 különböző újszülöttek számára hasznos dolgot tartalmaznak, eredetileg a csecsemők életben maradásának esélyét szerették volna növelni. A dobozban olyan hasznos kelléket találunk, mint a pelenka, babaruhák, takaró, popsikrém, fogkefe, fésű, hőmérő, sőt még képeskönyv is. Maga a doboz sem hasztalan, hiszen a finn anyukák igen gyakran ebben altatják a babákat.

Skóciában, a „kísérleti” területen élő kismamák januártól kezdik majd el megkapni a dobozt, nyártól azonban már minden újdonsült anyukához eljuttatják a kezdő csomagot.

A skót főminiszter a párt glasgow-i gyűlésén jelentette be a döntést.

„A finn mintát követjük, ahol a babadoboz a világ legalacsonyabb csecsemőhalálozási rátájához vezetett” – mondta Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere. „Jövő hónapban a doboz dizájnterveinek versenyeztetését is megkezdjük a V & A Dundee múzeummal közreműködésben.”

A kezdőcsomagot az ingyenes gyermekgondozási intézkedések általános felülvizsgálatának részeként vezetik be januártól.