Egyébként is erős a mezőny: anya, nagymamák, dédi és Pepe (a nagyapjukat szólítják így). Sőt legújabban még bölcsis gondozó nénik is ringbe szálltak a manók kegyeiért. Ilyen népes udvartartás mellett nagyon észnél kell lenni, hogy az ember milyen népszerűtlen intézkedéseket foganatosítson dackorszakukban leledző csemetéivel szemben.
A rossz zsaru
Valahogy nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy a társadalmi munkamegosztás révén a “NE” kezdetű mondatok mindig nekem jutnak: – Ne mássz fel oda…! Ne rágd szét…, egyáltalán ne vedd a szádba…! Ne köpd ki…! Ne nyúlj hozzá…! Ne borítsd magadra…! Ne tépd szét…! Ne rángasd…! Ne játssz vele…! Ne törd össze…! Ne törd ki…! Ne törd be…! Ne törd le…! És: Ne velem ordíts, csak a húgodat/bátyádat nevelem!
Bezzeg a többiek: Ki jön anyával zikizaki-zakatolni? Finom a pite, amit a nagyi sütött? Gyere, Pepe megmutatja a szerszámosládáját! Amíg Margit néni behozza a csúszdát, addig Marika nénivel játsszatok süti-süti pogácsát! Gyertek, a nagyi kétszázötvenedszer is szívesen megmutatja, hogy…! Sebaj, majd Pepe visszaragasztja…! Ugyan már, a dédi holnap vesz másikat…! Hagyd csak, ezt a kis foltot a nagyi csodapora simán kihozza belőle…! Semmiség, már úgyis le akartuk cserélni…! Ha nem ízlik, a nagyi főz másmilyet…!
Kész! Mehetek képviselőnek. Ott még talán van esélyem labdába rúgni. (Jellemző, hogy ezek még kézilabdázni sem tudnak!)
Grincs-szindróma
Közeledvén a téli ünnepek, naivan azt gondoltam, hogy eljött az én időm, most majd szépíthetek. Szívósan álltam reménytelenül kígyózó sorokban, mosolyogva tűrtem a sarkamba tolt bevásárlókocsikat, üdvözülten álldogáltam a dugóban, boldogan szereltem égősorokat, díszítettem girlandokat, faragtam fenyőtalpat, ragasztottam ablakdíszeket, szúrtam-vágtam-püföltem az összes ujjamat, áriáztam esténként a “Hull a pelyhes…” és a “Télapó itt van…” kezdetűeket, meséltem Lappföldről és Rudolfról, a füstös-kormos kéményekből makulátlan fehér szakállal és piros ruhában előbújó – Nem, ezt nem próbáljuk meg utánacsinálni! Nem, még apa sem! -, duci, ámde hihetetlenül bőkezű, joviális öregúrról. (Ugye az ember mégsem lophatja el a srácok álmait merő önzésből.) Szóval csomagoltam, ragasztottam, kitisztítottam, kilopóztam, belopóztam, csempésztem ki, dugdostam be, törtem a fejem rejtekhelyeken (kétszer: először, amíg kitaláltam és másodszor, amikor elfelejtettem), ja és szóltam a tébolydában, hogy ünnepek utánra stipi-stopi egy helyet tartsanak fent számomra.
Majd midőn lelakott fejjel, ám annál ünnepibb hangulatban ott álltam kis családommal a karácsonyfa körül, tulajdonképpen alig rázott meg Csengém őszinte megjegyzése: – Hugi szereti Pélaptót! és Zsomim hozzászólását: – Mimi szejeti Udólfot is!
Béla barátom egy régi bölcselete szerint az emberi lét Télapó-szempontból négy szakaszra osztható: “Először hiszel benne, később nem hiszel benne, idővel te magad leszel a Télapó, és végül úgy is nézel ki.” Élve az ötödik kiegészítés kínálta lehetőséggel (most agyonművelt és pályaelhagyó alkotmányjogászok ne figyeljenek!): szerintem van egy ötödik életszakasza az embernek, amikor kicsit féltékeny és irigy a lappföldi jó öregre.
Ja! És most szeretném minden érintettel előre közölni: a húsvéti tojást nem a nyuszi tojja!
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
