Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Senki sem mondta, hogy ilyen nehéz lesz

Szerző: Kari Szilvia

2014. július 13. | Frissítve: 2017. augusztus 16.

Forrás: babaszoba.hu

Előfordulhat, hogy bármennyire készülsz rá, a terhesség, a szülés nem úgy alakul, ahogy eltervezed. A baba gondozási feladataiba is olykor olyan "hibák csúszhatnak", amelyekre előre nem lehet fölkészülni.

Senki sem mondta, hogy ilyen nehéz lesz (Fotó: Europress)

Életed egyik legszebb, legizgalmasabb időszaka a babázás. Legalábbis erről olvashatsz a legtöbbet. Mégis előfordulhat, hogy az első hónapok könnyekkel telve múlnak el. Arról ugyanis kevés szó esik, hogy bizony előfordulhatnak problémás esetek, még ha szerencsére nem túl gyakran. Anyukák mesélnek a babavárás és a gondozás nehézségeiről.

"Ezt miért engeditek?"

A 32 éves Ági így emlékszik vissza terhességére, a szülés körülményeire és az első hetekre: "A mélyen fekvő méhlepény miatt a 32. hétig jóformán meg sem mozdulhattam, de ez a probléma aztán magától elmúlt. Dániel a 38. hétre született hetvenkét órás vajúdás után császármetszéssel. Még a kórházban besárgult, inkubátorba tették, a tejem csak négy nappal később indult meg, amitől kiborultam, magamat hibáztattam, biztos bennem van a hiba, alkalmatlan vagyok az anyaságra. Pedig akkor még nem is sejtettem, hogy a neheze csak ezután következik.
Három-négy hetes lehetett a baba, amikor feltűnt, hogy bizonyos pózokban másként sír, szinte sikít, mint utóbb kiderült, az erős fájdalomtól. Rohantam vele az orvoshoz, megállapították, hogy lágyéksérve van, amit valószínűleg az édesapjától örökölt. Két hónapos korában már annyira kidudorodott a sérv, hogy kórházba kellett vinnünk. Megjelent egy orvos olyan hatalmas kézzel, mint a gyerek teste, és el kezdte visszatolni a sérvet. Dániel ordított, közben úgy nézett hol rám, hol az apjára, mint aki azt kérdezi, hogy ezt miért engeditek.
Rettenetes volt, ráadásul nem is segített, néhány nap múlva ugyanúgy kint volt a dudor. Nem voltunk rá képesek, hogy hat hónapos koráig ezt a tortúrát ki tudja, hányszor nézzük még végig, ezért belementünk a korai műtétbe. El sem olvastuk, mit írunk alá, utólag tudom csak, hogy a három hónapnál fiatalabb babák altatása különösen kockázatos. A műtétet elvégezték, Dániel szerencsére jól viselte, a fájdalmai csökkentek.
Kezdtünk föllélegezni, amikor újabb tortúra kezdődött: menetrendszerűen minden este hat órakor a gyerek ordított, mint a sakál. Valószínűleg a bélrendszer fejletlenségéből adódó hasfájásokkal küzdött, kisbabakori kólika lehetett a baj okozója. Hiába adtam neki cseppeket, semmi nem segített, napi öt-hat órát sírt rendületlenül, a végén én is vele. És persze, most is magamat hibáztattam. Aztán a barátnőmtől hordozókendőt kaptam ajándékba, utolsó lehetőségként beleraktam a gyereket.
A magzati póztól a hasfájása megszűnt, el kezdett egyre hosszabbakat aludni rajtam lógva. A kendőt mindenkinek ajánlom, az egy áldás a hasfájás ellen! Nagyjából egy hónappal később lassacskán megszűntek a hat órai sírások, onnantól kezdve nyugodott meg az életünk" - mesélte Ági a kezdetekről.

Nem csinálnám végig még egyszer

A 37 éves Vera megpróbáltatásai sem hétköznapiak. "Balázs a 37. hétre született, fogjuk rá, hogy normál úton. Már a szülőcsatornában volt a gyerek, amikor a szívfrekvenciája rohamosan zuhanni kezdett, a császármetszéshez késő volt, és arra sem volt idő, hogy magától kibújjon. Valósággal kipréselték belőlem a gyereket, háromszor a nyakára tekert köldökzsinórral, több helyen csúnya zúzódással. Persze, hogy könnyek között arra gondoltam, ennél rosszabb nem jöhet.
Bazsi három hetes lehetett, amikor már az etetések közben ordított. Azt sejtettem, hogy a probléma az evéssel függhet össze, pedig nagyon odafigyeltem az étkezésre. Ha éhes volt, azért sírt, ha evett, akkor meg azért. Nem túlzok, de volt olyan nap, amikor 16-18 órát sírt a gyerek, persze vele együtt én is a tehetetlenségtől. Végül olyan három hónapos korában gasztroenterológus találta meg a probléma forrását.
A tejlebontó enzimei nem alakultak ki, ezért volt görcsös puffadása minden szoptatáskor. Teljes megoldást ugyan nem adott, de nagy segítség volt a szélcső, amivel az etetések után, a végbélnyíláson át segítettem kiengedni a görcsöket okozó levegőt. A sírások nem szűntek meg, de legalább jóval kevesebb lett belőle.
A hatodik hónap után kezdtük észrevenni a javulást, innentől már nem kellett minden alkalommal szélcsövezni a gyereket. A szoptatást nem hagytam abba, pedig még ezt is javasolták nekünk. Életünk leghosszabb féléve volt, úgy éreztem, nem lennék képes ezt újra végigcsinálni" - emlékszik vissza Vera.

Nem voltam képes hagyni, hogy sírjon

Noémi (38) esete sem mondható hétköznapinak. "Nagyon élveztem a terhességet, imádtam kismama lenni. Az utolsó hónapban - azóta sem tudom, mi történhetett, csak valószínűsíthető -, hogy a baba úgy helyezkedett, amivel nagyon erősen nyomta a baloldali csípőhorpasz környékét, és annyira fájt ez a terület, hogy menni is alig tudtam. Az sem volt jobb, ha ültem, éjszakánként sokszor felébredtem a fájdalomra. Virág aztán a 38. héten császármetszéssel született, a fájdalom azonnal megszűnt. Nagyon pici volt, két és fél kilóval, 49 centivel született. Folyton evett, viszonylag gyorsan utolérte kortársait.
Elmúlt egy éves, és én még mindig szoptattam éjszaka. A nyugodt éjszakák azok voltak, amikor csak egyszer kellett fölkelni hozzá, de a jellemzőbb inkább a három-négy alkalom volt. Nappal tüneményesen játszott, evett, délután is jókat aludt, éjszaka ugyanakkor továbbra is fölébredt. Azt gondoltam, hogy valamit biztos rosszul csinálok, kikértem a védőnő tanácsát, aki azt javasolta, hogy hagyjam sírni a gyereket, néhány nap múlva megszokja, és nem fog fölébredni. Két átsírt éjszaka után nem voltam képes erre a drasztikus módszerre. A férjem dolgozott, reggel karikás szemekkel ébredt, így maradt minden a régiben. Másfél éves volt, amikorra teljesen kimerültem.
Egy barátnőm mesélte, hogy a gyerekének homeopátiás kúpokat ad, hogy jobban aludjon. A kúpos módszer nem hatott meg, de a szelíd gyógymódnak adtam egy esélyt, elvittem Virágot homeopátiás szakorvoshoz. Két órát töltöttünk a rendelőben, a doktornő a legapróbb részleteket is megkérdezte, az adatok alapján alkati szert javasolt, ami - állítása szerint - visszaállítja a belső egyensúlyt, az egészséget.
Még aznap beadtam a heti két kiskanálnyi vízben feloldott "orvosság" első adagját. Mintha csoda történt volna, a tízedik naptól Virág átaludta az éjszakákat, másfél hónappal később pedig - az addig semmire sem reagáló - ekcémája végleg elmúlt" - meséli Noémi az első másfél évről.

Minden jó, ha a vége jó

Történeteink szereplői a nehézségeken túl még valamit megosztottak velünk. Ági elmesélte, hogy ugyan mindhármukat nagyon megviselte az az első három hónap, azóta viszont mindent kárpótol Dániel mosolya. És három év után valójában már a rossz emlékek is megszépültek.
Vera élénken emlékszik a nehéz időszakra, azt mondja, ez olyan, amit nem lehet elfelejteni. Mégis örömteli hírt osztott meg velünk, amikor gömbölyödő pocakjára mutatva elmondta, hogy Balázs öcsikéjét október végére várják.
Noémi kislánya, Virág kétévesen bölcsis lett, a gondozónők odavoltak érte, mert mind közül ő volt a legkiegyensúlyozottabb kisgyerek.
A kismamák történeteit nem elrettentő példaként osztottuk meg, hanem azért, hogy tudd, ha kisbabád nem a "nagykönyv szerint működik", azzal nem vagy egyedül. Fontos, hogy ne okold magad, ne gyötrődj fölösleges gondolatokon, hiszen az sem igaz, hogy a problémák abból fakadnának, hogy nem vagy elég jó anyuka.
Példáink mutatják, hogy vannak nehéz esetek, amelyekről valójában senki sem tehet, de előbb-utóbb megtalálható rá a megoldás. És ami a legüdítőbb a történetekben, hogy bármilyen megoldhatatlannak tűnő problémával is néztek szembe az anyukák, a happy end végül nem maradt el.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések