Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

"Rossz volt hallani, hogy nagy lehet a baj"

Szerző: Jenei Gréta

2018. október 1.

Forrás: babaszoba.hu

Mindenki másképpen éli meg a babavárást és a szülés utáni időszakot, abban azonban a legtöbben egyetértenek, hogy a lila köd hamar felszáll és a valóság sok meglepetést tartogat.

"Rossz volt hallani, hogy nagy lehet a baj"
Édesanyákat kérdeztünk arról, mit hozott az életükbe a terhesség és a kisbabájuk. Először Anna mesél magáról.
Terveztük a babánkat. Jó munkahelyem van, meg akartuk várni, hogy az előléptetésem után stabil legyen a pozícióm, hogy a szülés után is vissza tudjak majd menni. Amint úgy éreztem, hogy ez megvan, elkezdtünk próbálkozni és fél év múlva már az orvos is megállapította, hogy babát várok. Olyan ideálisan sikerült minden, hogy teljesen biztos voltam abban, hogy a terhességemmel is minden rendben lesz, utána pedig a miénk lesz a legboldogabb család a világon. A terhességgel végül így is volt, néha az elején fájt a gyomrom, a vége felé vizesedtem, meg sokat feküdtem, de összességében szerintem jól alakult a gyerekvárás. A szülés kapcsán kezdettől tele voltam félelmekkel, de jól kezeltem őket. Anyut sokat nyaggattam, hogy meséljen a szülésekről, meg a barátnőimmel is átbeszéltem az övékét. Biztattak, hogy simán megcsinálom én is, ahogy ők is tették, de azt is mondták, hogy nem lesz egyszerű. Hát nem volt az. Sőt sokkal nehezebb volt, mint gondoltam, de az a pillanat, amikor megláttam a gyerekem, az sokkal varázslatosabb volt.

Megviselt a helyzet

Az álomvilágom hamar összedőlt, az első pár hét nagyon kaotikusnak tűnt. Egy kialvatlan hónap után kezdtem úgy érezni, hogy kicsúszik a talaj a lábam alól. Nem hogy magamra nem volt egy percem sem, de aludni is alig tudtam. Segítségem volt egy ideig, de aztán már az sem volt jó, ha ott nyüzsögtek mellettem a rokonok. A gyerekemet imádtam, de jöttek pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy összeomlok. Először fizikailag viselt meg a helyzet, aztán lelkileg is kezdtem megtörni. A férjem támogatott, de nem nagyon tudott segíteni, szerintem nem értette, mi történik. De én sem értettem. Aztán amikor varratszedésre visszamentem és beszéltem az orvossal, feljött az állapotom. Tanácsolta, hogy beszéljek a védőnővel is, aztán ha úgy érzem, érdemes lenne szakemberhez fordulnom, mert lehet, hogy a depresszió tünetei hatalmasodtak el rajtam. Na, ettől még jobban kikészültem, rossz volt hallani, hogy nagy lehet a baj - vagyis akkor még azt hittem, hogy tragikus a helyzet.

Depresszió?

Elmentem a védőnőhöz, akivel átbeszéltük a hétköznapokat. Kitaláltuk, hogy rájövünk együtt, hogy a krónikus fáradtság az oka az állapotomnak, vagy tényleg a depresszió tört rám. Akkor sem lepődtem volna meg, ha az derül ki, hogy depressziós vagyok, mert a szülés után hirtelen nagyon megváltozott az addig nyüzsgő és mozgalmas életem, ráadásul én magam is sokat változtam ösztönösen, így nem lett volna fura, ha nem tudom összerakni a lelkem nagy kihívás közepette. Anyut is felhívtam, hogy gond van és a segítségére lesz szükségem, és a férjemmel és leültünk és elmondtam neki, hogy változtatnunk kell. Mindannyian támogattak és tetszett nekik, hogy előre beosztjuk az időmet és lesz, hogy én is kimozdulok otthonról a lányom nélkül, és olyat is terveztünk, hogy a férjemmel töltök 2-3 órát kettesben.

3 hónap múlva

Amennyire tudtuk, tartottuk magunkat a beosztáshoz, persze volt, hogy az élet, na meg a babám átírta azt. A védőnő azt is mondta, hogy a lelkem mellett a testemet is fel kell töltenem, hiszen nagy megpróbáltatáson van túl. Közhelynek hangzott nekem is, de később rájöttem, hogy mennyire igaza van. Elkezdtem odafigyelni arra, mit eszek, és vitamint is szedtem. A végeredmény magáért beszélt, bár csak azok érthetik, mit jelent ez nekem, akik benne vannak a mókuskerékben. Eljutottam odáig, hogy néha úgy érzem eleget aludtam. Több az életerőm és a testemet is jobban el tudom fogadni. Adok neki időt a gyógyulásra. Eljutottam azóta fodrászhoz is, sőt moziban is voltunk a férjemmel. Utólag visszagondolva már látom, hogy nem bírtam egyedül feldolgozni a változásokat. A legjobb húzásom pedig az volt, hogy elmondtam a gondomat a környezetemnek és ők támogattak, segítettek és azt teszik most is. Korábban nem gondoltam volna, hogy ilyen testi és érzelmi kihívást jelent az anyaság. Most viszont már azt is tudom, hogy magamról sem szabad elfelejtkeznem.
Fempharma

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések