Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Összecseréltek két kisbabát a hódmezővásárhelyi szülészeten

Szerző: Babaszoba.hu

2021. szeptember 13.

Forrás: Telex.hu

Nem a saját kisbabájukat vitték haza a kórházból, már otthon voltak, amikor a kórház értesítette a családot, hogy összecseréltek két kisbabát.

Összecseréltek két kisbabát a hódmezővásárhelyi szülészeten (fotó: Getty Images)
Összecseréltek két kisbabát a hódmezővásárhelyi szülészeten - írja a Telex.hu a Szeged365.hu nyomán. A szülők olyannyira nem vették észre, hogy már otthon voltak, amikor a kórházból értesítették őket, hogy nem a saját gyereküket vitték haza.
"Múlt hétfőn megkaptuk a gyerekünket és a papírokat, majd indultunk is haza. Siettünk a taxihoz, ami már várt bennünket, hazaértünk. Pont, amikor betoppantunk, ránk telefonált a kórház, hogy a fiunk, Dajka Zoltán Noel ott van bent, náluk" - mondta a hírportálnak az apa, Dajka Zoltán. "Érdekesnek találtuk, mert ugye mi már hazahoztunk egy gyereket. Mondták, hogy ellenőrizzük a baba csuklóján lévő karszalagot a gyermek születési adataival, amit megnéztünk, és tényleg rá volt írva egy másik név. Szikrázott a szemem, amikor megláttam."
Az apa szerint a két csecsemő nagyon hasonlított egymásra. "Ugyanúgy ott volt az orrán néhány pötty, mint a miénknek."
Az apa a lapnak úgy fogalmazott, hogy, "élete leghosszabb fél órája volt", amíg a kórházban várakoztak arra, hogy megkaphassák a fiukat a másik kisbaba helyett. "Aztán ott volt előttem a nőgyógyászat ajtaja, amin csak csengetésre lehet átjutni. Tenyérrel szétpattintottam a mágneszárat, a kelleténél talán egy kicsivel nagyobb lendülettel."
Az apa szerint a másik pár egyáltalán nem tűnt idegesnek, és végül mind a két baba a saját családjához került. A kórházban azt mondták az apukának, hogy hiba történt, és küldenek majd egy bocsánatkérő levelet is a két családnak.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák