Baba

Összebújni jó!

És a jól megkötött hordozókendő roppant sokféleképpen segíthet az összebújás megvalósításában. Bárhova eljuthatsz, és még meg is edződsz, ahogy a hónapok múlásával finoman nő a terhelés.
2011. Július 28.

Szerencsére ma már nem néznek úgy a babáját kendőben hordó szülőre az utcán, mint holmi csodabogárra. Ám ez nem jelenti azt, hogy mindenki mindent tud erről az ősi módszerről, azt meg végképp nem, hogy ez a tudomány anyáról lányára szállna, hiszen a mi kultúránkban a mai szülők „első generációs” babahordozók.

Összebújni jó!

Elöl keresztbekötési mód

Fotó: Rátkai Éva

Akár újszülöttkortól hordhatjuk elöl keresztbe kötve a babát, egészen addig, amíg a lelógó lábacska nem zavar minket a járásban. Kicsi babát ne hordjunk arccal kifelé. A kényszerű homorítás megterheli a gerincét!

Három az egyben

A kendőt használhatjuk hordozóeszköznek, kizárólag házon kívül, használhatjuk otthon alkalmi babanyugtatónak, de akár életmódszerűen is. Így a babánk számára ez lesz az alapállapot, és az számít különlegesnek, ha leteszik. Mint az őseinek egytől egyig.

Még a tájékozott olvasó számára is meglepő lehet, hogy a tudományos eredmények szerint az embercsecsemő ugyanúgy hordozásra születik, mint a főemlőskölykök. Gerincének görbülete, sípcsontjának íve, éretlen csípővápája nem csupán megengedi, hanem egyenesen indokolja a hordozást. A baba ugyanis hordozás közben tudja legkönnyebben felvenni a számára szokásos magzati pózt, gerince, csípője és lába csak az első életév második felében veszi föl azokat a tulajdonságokat, amelyek az üléshez, álláshoz, járáshoz szükségesek. A csípőficamra hajlamos gyerekek számára nemcsak kényelmes, hanem egyenesen gyógyhatású a láb felhúzásával és szétterpesztésével járó hordozási pozíció.

A kendőben hordozás nem terheli meg a baba gerincét, hiszen a jól megkötött kendő a kicsi minden porcikáját megtámasztja. A hordozás nemcsak a mozgásrendszer fejlődése szempontjából előnyös, hanem az idegrendszer érését is serkenti. Az anya járásának ringása és ritmusa, a hordozás során hallott egyenletes (szívdobogás) és változatos (beszéd, környezeti zajok) hangok mind fontos ingerek a kicsi számára. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a bölcső, a ringatózó babakocsi, a babahinták és a felhúzható zenélő játékok mind „hordozáshelyettesítők”.

A kendő tehát hordozó-, fejlesztő- és gyógyító eszköz, vagyis három az egyben. És még nem beszéltünk arról, miként hat a lélekre.

Összebújni jó!

Háton hordozás

Fotó: Rátkai Éva

Háton hordozásnál a szülő mindkét keze szabad, bármilyen házimunkát el tud végezni, sőt a tesót is könnyen tolhatja a babakocsiban. Ezt a felkötési módot a legnehezebb megtanulni, de ha belejöttél, nagyon fogod szeretni! Akár kirándulás közben vagy tömegközlekedési eszközön is a hátadra dobhatod a babát, ha elfáradtak az apró lábak.

Társas lény

A hordozott baba nem marad ki az élet forgatagából. Miközben folyamatosan a szülő illatának, melegének biztonságában tudja magát, és éppen a hordozó felnőtt arcát látja élesen (nagyjából 25 centire tud fókuszálni a kisbaba szeme), ismerős helyről és természetes látószögből (vagyis nem alulról) fedezheti fel a világot. Részt vesz a mindennapi életben, ha fárasztja az ingeráradat, visszavonulhat a kendő védelmébe, anya mellkasához bújva bármikor szopizhat, aludhat egyet.

A hordozott babák általában kiegyensúlyozottabbak „letett” társaiknál, és nagyobb bizalommal fordulnak a külvilág felé. Ez akár a felnőtt éveikre, társas kapcsolataik alakulására is hatással lehet.

Összebújni jó!

Csípőn hordozás

Fotó: Rátkai Éva

Baba a csípőn: „Nahát, én szinte egész nap így hordoztam eddig is, csak kendő nélkül!” csodálkozik a legtöbb anyuka, amikor megismeri ezt a kötési módot. Talán a legegyszerűbb hordozási mód, nagyobbacska babáknál jól beválik házon belül, házon kívül egyaránt, ha nem órákig tartó cipelésről van szó.

Kényelmi szempontok

A legtöbb anya sokat vívódik azon, hogyan elégítse ki kisbabája „ölelésigényét” úgy, hogy közben egyéb teendőit is elvégezhesse. A baba szinte egész nap szeretne kézben lenni, anyának emellé ott a háztartási munka, a bevásárlás, nem beszélve a nagytesókról, akik ritkán bírják naphosszat a négy fal között, és a legkevésbé sem szeretnének a pici többnyire kiszámíthatatlan alvásritmusához alkalmazkodni. Ha a babát kezdettől fogva sokat hordják kendőben, megtakaríthatnak a családnak jó néhány kaotikus, ideges, szaladós napot.

A hordozott baba mellett a legtöbb házimunka elvégezhető, hiszen a szülőnek mindkét keze felszabadul. Nem gond a bevásárlás gurulós bevásárlókocsival, könnyen mozognak a városi forgalomban, és elmehetnek a naggyal akár túrázni, szánkózni is – a baba védett, biztonságos helyen van, még szopizni is tud, ha édesanyja kellő gyakorlattal rendelkezik.

Gyakorlat teszi

Ne gondold, hogy a hordozás tudományával születünk. Persze ha lenne szőrünk és majomügyességű kisbabánk… Ennek híján némi gyakorlásra lesz szükséged. Akár nyomtatott útmutató, film vagy tanfolyam alapján próbálkozol először, számíts arra, hogy jó néhány kísérletre szükség lesz ahhoz, hogy baba és anyukája egyaránt jól érezze magát a kendőben.

Mielőtt először hozzáfognál, mosd ki és vasald ki a kendőt, hogy puha és rugalmas legyen. Igazítsd el, hogy ne legyen rajta csavarodás, majd kösd fel úgy – és ez a dolog egyik titka –, hogy ne hagyj helyet a babának. Amikor beleteszed a kicsit, a súlya megnyújtja és átrendezi rajtad a kendőt, így lesz megfelelően biztonságos számára.

Ne aggódj, neki egyáltalán nem furcsa, hogy viszonylag szorosan öleli valami a testét. Sok baba a határozott ölelés, pólyázás hatására nyugszik meg, hiszen ez emlékezteti a méhbeli élményeire. Amikor fölvetted, rendezd el a kendőt a válladon úgy, hogy számodra is kényelmes legyen. Ez a hordozás sikerének másik titka: a súly eloszlik a szülő vállán és csípőjén, így ez a hordozási mód terheli meg legkevésbé a gerincet. Ha a gyerek újszülöttkorában kezditek, eléggé megedződtök ahhoz, hogy akár a háromévest is be tudd dugni szükség esetén a biztonságos bugyorba.

Tippünk: Jelentkezz hordozókendő használatát oktató pár órás tanfolyamra, ahol profik tanítanak meg a különböző kötési módokra. Hordozós honlap, ahol tájékozódhatsz sok fontos részletről, a hozzád legközelebbi oktatás, tanfolyam helyszínéről, időpontjáról.

Forrás: Kismama magazin