Baba

Nevek, amiket istenségek ihlettek

Az istenségek ihlette nevek nemcsak szépek, hanem fenséges jelentéssel is bírnak, ami különleges erővel ruházhatja fel a viselőjüket a születés pillanatától kezdve.
2021. Augusztus 18.
Nevek, amiket istenségek ihlettek (Fotó: Getty Images)

Meglepődnél, ha tudnád, hány név kapcsolódik valamilyen formában az istenségekhez azok közül, amelyek az anyakönyvezhető keresztnevek listájában találhatók, akár női, akár férfi névről beszélünk! 

Lánynevek

Az egyszerűen csengő Dea név istennőt jelent, egyes értelmezések szerint viszont a jelentése az, “istentől érkező” – akármelyiket is érezzük helyénvalónak, biztos, hogy különleges karizmát adhat a gyereknek.

A Délia név a Délosz szigetén világra jött Artemisz istennőre utal, akit a vadászat istennőjének és a vadak, valamint a természet védelmezőjének tartanak a görög mitológiában.

Demetria azt jelenti, hogy Démétérnek ajánlott. Ez a mitológiai alak a földművelés és a termékenység istennője, akit Földanyaként is gyakran emlegetnek.

Fortuna név nem szolgál különösebb magyarázatra, mindenki tudja róla, hogy ő a szerencse istennője. Ebből a névből származik, és – bár kevesen élnek a lehetőséggel – szintén anyakönyvezhető a Fortunáta, ami azt jelenti, a szerencse lánya. 

Az Iduna névvel valószínűleg csak kevesen találkoztak, pedig a jelentése miatt méltó lenne a nagyobb népszerűségre: ez a germán eredetű név az örök fiatalság istennője előtt tiszteleg – kedvesen becézhető, így nem is csengene annyira szokatlanul azok számára sem, akik keresztnevek terén a régi klasszikusokat részesítik előnyben.

Az Izidóra név az egyiptomi anyaistennő, a termékenységet megtestesítő Ízisz ajándékát jelenti, férfi párja az Izidor.

A Maja nevet hallva sokan a rajzfilmből jól ismert méhecskére asszociálnak, pedig története ennél jóval korábbra nyúlik vissza. Maja istennő a görög mitológiában anyaistennő, a római hitvilágban pedig termékenység- és tavaszistennőnek tartották.

A görög eredetű Tália név a színház és a színjátszás istennője előtt tiszteleg. 

Fiúnevek

A földművelés és termékenység istennőjét, Démétért fiúnevekkel is meg lehet idézni: rá emlékeztet a Demeter, a Dömötör és az ez utóbbi rövidüléséből önállósult Döme is.

A görög mitológia szőlő és boristene, Dionüszosz előtt tiszteleg a Dénes férfi név.

A Dominik, a Domokos és a Domonkos nevek azt jelentik, az istenhez tartozó, míg a Donát azt jelenti, istentől ajándékozott.

A szerencse istennőjének, Fortunának kisfiúknak adható alakjai is léteznek, nehogy ezen múljon az újonnan érkezett családtag jószerencséje: a kicsi kaphatja a Fortunát és a Fortunátó nevet is.

A héber eredetű Gábor és Gábriel nevek is kötődnek az istenségekhez, azt jelentik ugyanis, hogy isten embere, isten bajnoka.

A héber eredetű Joel név – külföldön legalábbis – feltörekvő keresztnévnek számít, azt jelenti, Jahve az isten.

A hadviselés római istene, Mars több olyan féfi nevet is inspirált, ami hazánkban is divatos: a Márkus név azt jelenti, hogy Mars hadistenhez kötődő, ennek önállósult formái pedig a Márk és a Márkó. Szintén Mars istenséghez kötődik a Márton és az abból származó Martos keresztnév. (Ezek női megfelelője a Martina.)

A Rafael név azt jelenti, isten meggyógyít, Sámuel, hogy isten meghallgat, Teodor, hogy isten adott ajándékba, Teofil, hogy isten kegyeltje.