Baba

Nem oltásellenes, pedig meghalt a kisfia

Az Index közölt egy riportot annak a kisfiúnak a történetéről, akik a tbc elleni kötelezp BCG-oltástól lett tbc-s, majd hosszú kórházi kezelés után meghalt. Az édesanya mégsem lett oltásellenes.
2018. Június 21.
Nem oltásellenes, pedig meghalt a kisfia

“Egyre jobban elszaporodott az internet világában az oltásellenesség. És egyre többször, szomorúan tapasztalom, hogy a kisfiam, Patkós Ádám esetét hozzátok fel példának az ellenességetek igazolására. Ne tegyétek! Le szeretném írni, hogy tragédiánk ellenére nem vagyok oltásellenes. Meginogtam, persze hogy meginogtam, amikor javában benne voltunk. De mikor kezdett visszatérni a fájdalomtól eltorzult eszem, be kell látni, hogy az oltások szükségesek. Rengeteg gyermekéletet mentenek meg” – írja Facebook bejegyzésében az édesanya, Patkósné Petrikó Tünde.

Tünde kisfia, Ádám is megkapta a kötelező újszülöttkori oltást a tbc elleni BCG-t. Az oltástól tbc-s lett, majd hosszas kivizsgálások, kórházi ápolás után a kisfiú 2017-ben meghalt. A történet azonban nem arról szól, amiről az oltásellenesek felhasználják – ezt az édesanya mondta el az Indexnek.

Ádám 2014 júliusában született és ahogy Magyarországon minden újszülött, ő is megkapta a BCG-oltást, ami a tbc ellen ad védelmet. A kisfiú két hónapos volt, amikor nyirokcsomó-duzzanatot fedeztek fel a szülei a hónaljában. Orvoshoz is fordultak, de a nyirokcsomók kitsztítása után hazaengedték őket.

Ádám állapota azonban romlott, lázas lett, felpuffadt a hasa, elváltozások lettek a veséin és gyulladások a testében. Ekkor vizsgálatok következtek, kiderült, hogy Ádám szervezetében alacsony volt azoknak az antitesteknek, az immunglobulinoknak a szintje, amelyek a fertőzések leküzdésében játszanak fontos szerepet. Sok vizsgálat után derült ki, hogy a kisfiú tüneteit a Micobacterium bovis baktérium okozza, amely legyengített formában megtalálható a BCG-oltásban.

Ádám ezután több mint 14 hónapot töltött kórházban. 2017 februárjában halt meg.

Ádámot valóban a BCG-oltás fertőzte meg, de nem azért mert az oltással bármi baj lett volna.

Az immunrendszer úgy működik, hogy ellentámadásba lendül, ha betolakodót tapasztal, ehhez memóriasejteket is termel azért, hogy legközelebb már sokkal gyorsabban felismerje a fertőzést. A védőoltások pont ezt használják ki: legyengített formában támadást intéz az immunrendszer ellen, ezzel később egy esetleges valódi riasztás során már készen áll az immunrendszer a védelemre. Ádám azonban immunhiányos betegségben szenvedett, ezért még a mások számára ártalmatlan legyengített betolakodót sem tudta legyőzni.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy hogyan kaphatta meg az oltást, ha immunhiányos betegsége volt? Egyszerűen semmi jelét nem mutatta annak, hogy immunhiányos betegsége lenne. Másrészt sajnos mindenkit mindenre képtelenség szűrni. Tünde sem hibáztatja a védőoltást fia halála miatt. Ő úgy gondolja, hogy Ádámon az segíthetett volna, ha időben diagnosztizálják a fertőzését, és hamarabb megállítják a terjedését.

Tünde ma már nem okolja az oltást a tragédiáért, de természetesen a kisfia elvesztése után ez nem így volt. Az oltáskritikusok többször is megkörnyékezték, L.Csaba is megkereste a Facebookon (ő az, akinek éppen büntetőpere zajlik hathetes kisfia halála miatt).

“Mikor már kezdett letisztulni a dolog, egyre biztosabb voltam benne, most már a férjem is, hogy akárhogy is történt, mert megtörtént valahogy, mégiscsak jó, hogy vannak oltások. Ez az első bizonyosság akkor volt, amikor az oviban kb. egy hónapig tombolt a bárányhimlő, és csak a lányom és egy másik oltott kislány nem kapta el a betegséget. (A lányom oltva van himlő ellen.) Láttam sok gyereket millió pöttyel, van, akik az intenzíven kötöttek ki súlyos szövődményekkel” – írta Tünde egy blogbejegyzésben.

Rengeteg beteg kisgyereket láttam, közvetlenül is, amilyen betegségek megelőzhetőek lettek volna, ha megkapják a kicsik az oltást. A kisfiam sajnos a millióból volt az egy. A sok-sok millióból egy, aki elkapta.

Az oltásellenesek igyekeztek felhasználni Ádám történetét saját összeesküvés-elméleteik bizonyítására. Tünde hozzá is szólt ezekhez a tartalmakhoz. “A haláláról szóló cikk volt az utolsó, amit megosztottak, ott leírtam a véleményemet, és hogy nem vagyok oltásellenes. Törölték a hozzászólásomat, aztán le is tiltottak, és ontották tovább a hülyeséget” – mesélte az Indexnek.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Index.hu