Baba

Nassolás

Nem mindig tudunk rendszeresen enni. Van, akinek a stressz miatt változnak meg étkezési szokásai.
2008. Január 29.

Az eredmény: három-öt étkezés helyett egész napos csipegetés. Ezt nemcsak a gyomrunk, hanem a fogunk is bánja. Hazánk fogszuvasodás dolgában a második helyen áll az európai “ranglistán”. A lakosság közel kilencven százaléka pedig ínygyulladásban szenved.

Nem csoda, hiszen cukorfogyasztásunk éppen kétszerese az elfogadhatónak. A cukorfogyasztás csökkentése és a rendszeres fogmosás nem ad elég védelmet. Ha kevesebb édességet eszünk, de azt a nap folyamán gyakran, kis adagokban, nagyobb kárt okozunk, mint ha a főétkezésekre korlátoznánk a finomságok fogyasztását.

A dolog titka, hogy a fogak és a cukor érintkezésének ideje számít szuvasodás szempontjából, nem a mennyiség.

Ez a magyarázata annak is, hogy a csokoládé és a csokival bevont édességek fogszuvasító hatása kisebb, mint a cukorkáké. A csoki zsírtartalma ugyanis bevonatot képez a fogakon, és ez bizonyos fokú védelmet nyújt. Az üdítőitalok, édes teák, cukros gyümölcslevek iszogatása is nagyon ártalmas, ezek cukortartalma mellett a savtartalom is komoly veszélyt jelent a fogzománc számára.

A fogyókúrázóknak különösen vigyázniuk kell fogaikra, hiszen étrendjük sok savas, nyers zöldséget, gyümölcsöt tartalmaz. Az evés után azonnali fogmosás is károsíthatja a fogakat, mert az étkezés közben felszabadult savak által gyengített zománc sérülhet az erős dörzsöléstől.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Szállj ki a cukorhintából!
  • Édes élet cukor nélkül
  • Cukorból túl sok!
  • Miért is kell fogat mosni?
  • Ne szoktassuk rá a nassolásra!
  • Így lesz szép a fogsorod
  • Forrás: Kismama magazin