Baba

Mosható pelus: itt az összes előny és hátrány

Bár a kezdő szülők elsöprő többsége még mindig eldobható pelenkát vásárol, egyre nagyobb a "mosipelusosok" tábora is. És bizony nem kevés érv szól ezek használata mellett. Ugyanakkor vannak hátrányai is, ezeket se hallgassuk el!
2022. Május 08.
Fotó: Getty

Előnyök

Minimális a termelt hulladék.

Eldobható pelenkából akár egy tonna is összegyűlik, míg a pici szobatiszta lesz. Ettől még azt is lehet környezetbarát módon kezelni, ha szelektíven gyűjtjük, és újrafelhasználásra kerül. Magyarországon azonban erre még nincs megoldás. Igaz, esetenként a moshatók betétjét is eldobjuk.

Természetbarát anyagból is készülhet.

A műanyag az eldobható verziókból akár száz évig sem bomlik le, a szeméttelepeken így elképesztő mennyiség gyűlik össze belőlük.

Nem kell újra és újra megvásárolni.

Vagyis néhány hetente frissíteni a készletet.

Több babánál is használhatod.

Igen, jól bírják az intenzív használatot. Akár két-három kicsit is gond nélkül kiszolgálnak.

Hosszú távon kisebb beruházás.

Az elején sokba kerülnek, ha minden nap használni akarod ezeket, de körülbelül nyolc-tíz hónap alatt megtérül a használatuk – a második gyereknél már biztosan ingyen pelenkázol.

Jobban szellőzik, jobb a bőrnek.

Nem zárja olyan intenzíven magába a nedvességet, többször kell cserélni, ezért a bőrt is egészségesebben tartja.

Könnyebben lehet róla átszokni bilire, vécére.

Mivel nem törekszik tökéletes és hosszan tartó szárazságra, a babát zavarja, aki ezért szívesebben szabadul meg tőle.

Szépek, változatosak.

Ezerféle mintával és színben kaphatók, akárcsak a ruhaneműk.

Többféleképpen kombinálhatók az “alkatrészek”.

Funkcióra és méretre szabhatók, akár három-négy rétegből is összeállíthatod szükség szerint.

Hátrányok

A tisztításához víz, mosószer, öblítő, kell, és persze energia, idő.

Vagyis munkaigényes, ugyanakkor van azért némi környezeti terhelése. Valójában csak akkor környezetbarát, ha kímélő, természetes mosószerrel mossuk.

Rövidebb ideig marad száraz a pelenka.

Az eldobható akár tizenkét órán át szárazon tart, a moshatót gyakrabban kell cserélni.

Alváshoz kevésbé praktikus.

Ez az előző pontból fakad: sokan éjszakára maradnak az eldobhatónál.

Jobban átengedi a szagokat.

Ez az anyagából következik.

Magas kezdeti beruházás.

Az igazán szép darabok nem olcsók, viszont csak egyszer kell megvenni őket.

Tárolni, áztatni kell a mosásig.

Nem repülnek egyből a kukába, mint a hagyományos társaik, van velük némi macera, míg újra tiszták lesznek.

Használatuk nagyobb gyakorlatot igényel.

Nem mindenkinek van türelme, ideje a pelusok összeállítására és tisztítására.