Baba

Mit szól a kicsihez a nagy testvér?

A kistestvér érkezése még a legszelídebb elsőszülöttnél is okoz némi bonyodalmat. Igyekezzünk megőrizni a nagyobb gyerek szokott napirendjét, életritmusát.
2007. November 11.

Ha eddig óvodába járt, párunk vagy a nagymama vigye el reggelente ezután is, ha otthon voltunk vele, ne adjuk éppen most bölcsibe, oviba. Ő most is ugyanakkor és ugyanazt szeretné reggelizni, ugyanoda szeretne sétálni menni, és ugyanúgy szeretne mesét hallgatni este vagy ebéd után, mint eddig – és ez jár is neki.

Kössük magunkra hordozókendőben az újszülöttet, ha sírdogál, tegyük mellre, amíg mesélünk a nagynak. Minden igyekezetünk ellenére nem mindig sikerül ez így, ilyenkor lelkifurdalás nélkül mondjuk meg a nagynak, hogy most nem tudunk eleget tenni a kívánságának, később majd megtesszük – és ezt tartsuk is be! Hagyjuk időnként a csecsemőt az apára, a nagymamára, és menjünk el elsőszülöttünkkel kettesben oda, ahova eddig is kettesben jártunk.

Egyik gyereket se halmozzuk el tárgyi ajándékokkal, ám ha a kisbabának, anyukának kis figyelmességet hoznak a látogatók, a nagynak is kapnia kell valamit. Kritikus helyzet a szoptatás: ez az időszak kizárólagosan az újszülötté és édesanyjáé. Vonjuk be a nagyot, amennyire csak lehet: kis korkülönbség esetén előfordulhat, hogy hirtelen ő is szopizni akar. Engedjük meg neki, ha nincs ellenünkre.

Ha cumisüvege van, mindig készítsük oda magunk mellé. Nagyobbacska gyereknek is jár kistálcán reszelt alma, banánkarika, sárgarépa-rudacska, pohárkában innivaló. Nem árt, ha egy-két képeskönyvet, bábfigurát is odakészítünk. Hívjuk magunk mellé, hogy ne érezze magát kirekesztettnek az “édes kettesből”.

Vonjuk be a pelenkázásba, öltöztetésbe, fürdetésbe, ha éppen ott lábatlankodik: bekrémezheti, lehúzhatja a zokniját, puha kefével megfésülheti. Ne beszéljünk mindig a kisbabáról! Amikor békésen alszik vagy nézelődik, foglalkozzunk a naggyal.

Kapcsolódó cikkek:

  • Tippek testvérféltékenység ellen
  • Kicsi vagy nagy legyen a korkülönbség?
  • Féltékeny a gyerek
  • Kistesó, a főbűnös?
  • Forrás: Kismama magazin