Baba

Milyen anya a Vízöntő?

Bár a maga módján mindent megtesz szeretteiért, a "tyúkanyó" vagy a "konyhatündér" hagyományos szerepkörének kevéssé tud eleget tenni.
2011. Április 27.

Vízöntő anya – horoszkóp

Az átlagosnál több szabad mozgástérre van szüksége, még szoros kapcsolataiban is. Inkább a saját feje és igényei szerint cselekszik, mint hogy a szokásos társadalmi elvárásoknak megfelelően alakítsa családi életét – bárki bármit szól is ehhez. Partnerével sem feltétlenül hagyományos módon osztja meg a szülői feladatokat.

Gyermekét arra neveli, hogy mielőbb álljon meg a saját lábán, s hagyja, hogy a legkülönfélébb helyzetekben tehesse próbára ügyességét, találékonyságát, kreativitását. Egyenrangú partnerként beszélget gyermekével, ismerteti saját elvárásainak hátterét, és inkább észérvekkel próbálja meggyőzni őt, mintsem hogy tekintélyét latba vetve, magyarázat nélkül utasítsa, fegyelmezze.

Nem bánja, ha otthonában gyerekének pajtásai is gyakori vendégek, sőt, mivel belőle sem veszett ki az “örök gyerek”, nemegyszer maga is szívesen vesz részt játékaikban. Nagy hangsúlyt fektet gyerekének szellemi nevelésére, de elsősorban önálló gondolkodásra serkenti. Az “élni és élni hagyni” elvét képviselve arra tanítja, hogy találja meg a saját útját, és tartsa tiszteletben másokét.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin