Baba

Mikor kezdenek mosolyogni a kisbabák?

A gyermeked első mosolya a szülői pillanatok egyik legfelejthetetlenebb momentuma. Mikor mosolyog először a baba, és mit jelent ez a szociális és emocionális fejlődésére nézve?
2016. November 17.
Mikor kezdenek mosolyogni a kisbabák? (Fotó: Getty Images)

Ha hiszed, ha nem, gyermeked már jóval születése előtt, az anyaméhben mosolyra fakadt, legalábbis ezt állítja Dr. Mark Gettleman, amerikai gyermekgyógyász. Az első mosolyok azonban még korántsem szándékosak, vagy minősíthetők egyáltalán bármiféle reakciónak is valamire.

Egyszerű reflexmosolygások a legelső vigyorok, csakúgy mint a végtagok első megmozdulása a baba fejlődése során. Ettől függetlenül azonban a születés után az első igazi, reakcióként kialakult, szándékos és tudatos mosoly sem várat sokat magára, és amikor bekövetkezik, a szülői szív menthetetlenül elolvad.

A gyermeked első, tudatos mosolya azonban nem csupán a jókedv jele, rengeteget elárul szociális és emocionális fejlődését tekintve is. Ezen túlmenően azt is mutatja, hogy a látása feljavult, már képes az arcokat felismerni.

Az agya és az idegrendszere már kifejlett annyira, hogy elkülönítse a reflexmosolyokat és az igazi, felfelé irányuló szájgörbületet teljesen tudatosan a külvilággal, és leginkább a szüleivel való kapcsolatfelvételre használja. Szépen lassan azt is felfedezi, hogy az érzelmei kimutatása közvetlen hatást gyakorol a körülötte lévőkre is.

Mikor kezd mosolyogni?

A kisbabád reflexmosolygása nagyjából két hónapos korára tűnik el, az első, tudatos és direkt pedig a hatodik és tizenkettedik hét között jelenik meg. A kettő közötti különbség jól észrevehető, a reflexmosolyok többnyire rövidebbek és véletlenszerűen bukkannak elő, a tudatos mosolyok viszont kifejezetten reakciók valamilyen kiváltó ingerre. De az igazi különbséget a szemében lehet látni.

Ha nem akar magától mosolyogni

Ha úgy érezzük, hogy már ideje lenne a reflexmosolyokat elhagyni és valódiakkal helyettesíteni, de picink még nem tette ezt meg, ne essünk pánikba. Próbáljuk meg gyakrabban beszélni hozzá és igyekezzünk neki időd hagyni a válaszreakcióra. Vegyünk fel gyakran szemkontaktust és mosolyogjunk rá a nap folyamán többször is. Akár bolondozhatunk is!

Vicces arcokat vághatunk, vagy grimaszolhatunk, “megbrummoghatjuk” a pocakját, játszhatunk vele kukucskálósat is, a lényeg, hogy egyikkel se essünk túlzásba. A kisbabáknak meg kell tanulniuk az érzelmeiket felismerni és szabályozni, így ha nagyon erőltetnénk a nevettetést, ne lepődjünk meg, ha elfordul. Egy idő után elegendő lesz az is a mosolygás kiváltására, ha felismeri a számára legfontosabb embereket.

Ezt is olvasd el: