Baba

Mikor jön el az ideje a baba első fogászati vizsgálatának?

Ha megkérdezzük az újdonsült szülőket, mikor kell megtörténnie az első orvosi vizsgálatnak a baba születése után, a legtöbben rávágják, hogy azonnal, és igazuk is lesz. De ha a fogorvosról kérdezünk, már többen fognak elbizonytalanodni.
2020. Február 08.
Mikor jön el az ideje a baba első fogászati vizsgálatának? (Fotó: iStock)

A szakemberek szerint a baba első fogorvosi időpontját az első születésnapja környékére érdemes beütemezni. Ha te sem vitted el 12 hónapos koráig a babát fogorvoshoz, a kutatások szerint nem vagy egyedül. Egy 2015-ben készült tanulmányban 95 ezer gyermek adatait vizsgálták, melyből kiderült, hogy csupán 1%-ukat vitték el fogorvoshoz az első születésnapjukig. Egy 2018-as kutatás alapján pedig minden 6. szülő bizonytalan abban, mikorra kell ütemezni az első fogászati vizitet.

Az első fogászati látogatás ebben a korban segít, hogy megismerje a kicsi a fogorvost, és az első pozitív tapasztalatoknak köszönhetően a jövőben is rendszeressen járjon vizsgálatra. Emellett természetesen a szájüreg alapos vizsgálata is megtörténik ekkor, és időben ki tudják szűrni a gyermekkori fogászati problémákat is.

Mire számíthatsz az első fogorvosi vizsgálat során?

A baba első fogászati szűrésén a fogorvos alaposan megvizsgálja a kicsi száját: nem csak a fogacskákat nézi, hanem a fogínyt és a száj lágy szöveteit is, illetve a még fejlődésben lévő állkapcsot is. Az orvos végez egy alapos tisztítást is, és neked is megmutatja, hogyan és mivel érdemes ápolnod a baba fogait, hogy megelőzd a szuvasodást.

Az első fogorvosi látogatásnak az egyik legfontosabb része ugyanis a szülői oktatás. A fogorvos megkérdezheti tőled, milyen folyadékokat fogyaszt a kicsi, cumisüveggel alszik-e, illetve cumizik-e vagy szopja-e az ujját, és ha igen, milyen gyakran.

Emmellett a következő témák is szóba kerülhetnek:

  • megfelelő otthoni szájhigiénia
  • a cumizásról, cumisüveg használatról való leszoktatás
  • mit érdemes tudni a gyermek fogzásáról
  • a különböző típusú vizek fluorid tartalma
  • hogyan befolyásolja a szájüreg és a fogak fejlődése a beszédet
  • mikor váltják az állandó fogak a tejfogakat
  • mi a teendő, ha vaalmilyen fogászati problémára gyanakszol
  • hogyan ismerhető fel az alvási apnoé

Ha tehát eddig még nem tetted meg, akkor épp itt az ideje, hogy lefoglald a gyermeked első fogászati időpontját.

Előtte a legjobb, amit tehetsz, hogy pozitívan mesélsz a kicsinek a fogorvosról, hiszen a fogorvostól való félelem a szakemberek szerint általában egy tanult dolog.

(VIA)