Baba

Mikor fogom végre kialudni magam?

Az újdonsült édesanyák nagy többsége az első évben háromszor-négyszer kel föl éjszakánként, és kétharmaduk a második év során sem alszik át minden éjszakát.
2013. November 28.

Mostanáig a saját döntésed volt, mennyit áldozol fel az éjszakai pihenésből egy jó buli, egy romantikus együttlét vagy egy világmegváltó beszélgetés kedvéért. Sőt még ha korábban éjszakai műszakban dolgoztál, akkor is kiszámíthatóbb volt az ébrenlét és a pihenés időszaka, mint most. Ha szereted a borzongást, azt is kiszámíthatod, egy év alatt mennyi időt töltesz akaratodon kívül ébren, ha naponta két órával kevesebbet alszol. Megvan? Igen, jól számoltál: egy egész hónapot!

Természetesen kétségbeesésre semmi okod: egyrészt a fent említett napi plusz két órát a világ legeslegcukibb emberével, saját gyermekeddel töltöd, másrészt némi szervezéssel, odafigyeléssel akár négy óra alvás után is viszonylag kipihentnek érezheted magad.

1. Alakítsd ki a saját altatási szertartásodat!

Arról biztosan eleget hallottál, olvastál már, hogy a kisbaba elalvását nagyban segíti, ha többé-kevésbé kiszámítható sorrendben követik egymást az altatást megelőző események. Van egy meglepő hírünk: a te elalvásodat is megkönnyítheted ugyanezzel a trükkel. Lefekvés előtt egy órával már ne nézz tévét vagy számítógépet. Ne egyél szénhidrátot se, viszont egy karika banán vagy egy falat pulykahús még segítheti is a pihenést a bennük lévő aminosavaknak köszönhetően. Egy kis zenehallgatás, olvasgatás szintén segít az ellazulásban.

Persze az is lehet, hogy azonnal, gond nélkül bedőlsz az ágyba, amint a pici elaludt – ilyenkor természetesen semmi szükség további szertartásra: aludj, amennyit bírsz.

2. Feküdj le korán, és bízd a párodra a kicsit!

Ha meg tudjátok szervezni, az egyik legpihentetőbb módszer az, ha az este nyolc óra körül esedékes szoptatás/tápizás után te egyedül bevonulsz a hálószobába, és a babát a pároddal hagyod a nappaliban. A pici ideális esetben aludni fog, de ha nem, akkor sem lesz éhes még egy jó darabig. A kispapa, ha ügyes, tévét is nézhet, számítógépezhet, olvashat, zenét hallgathat úgy, hogy közben fél kézzel a kicsit ringatja. Persze ha gyermeketek hasfájós, és átüvölti ezt az időszakot, akkor ez nem működik, de ha viszonylag békés, akkor előzetes megbeszélés alapján viszonylag biztos lehetsz abban, hogy tizenegyig-éjfélig teljes nyugalomban aludhatsz három-négy órát.

Mikor fogom végre kialudni magam?

3. Legyen pihentető a hálószobád!

Az éjszaka közepén mindennél fontosabb, hogy ha a kisbabád újra elaludt, te is minél hamarabb pihentető álomba merülj. A matracod, a párnád, a takaród legyen a lehető legkényelmesebb! Ha az éjszakai etetéshez szükséged van némi fényre, akkor szerezz be egy tompább, melegebb fénnyel világító kislámpát, például sólámpát, és ne a nagyvillanyt kapcsold fel a szobában. Ellenőrizd, hogy megfelelő-e a hőmérséklet – ha túl meleg van, az éppen úgy nehezíti a visszaalvást, mint ha fázol.

4. Töltsd aktívan a délelőttöt!

Bármilyen fárasztó volt is az éjszaka, legkésőbb tíz körül öltözz föl, és alaposan reggelizz meg. Egy nagy adag müzli vagy egy rendes villásreggeli egyformán jó megoldás lehet. Ha szereted, ilyenkor egy nagy pohár tejeskávét is megihatsz. Próbáld úgy időzíteni, hogy ebéd után pihenj le ismét, amit délután ismét aktívabb időszak kövessen. Ha a kisbabád ritmusa nagyon eltér ettől, akkor természetesen elsősorban őhozzá alkalmazkodj. Mindennél fontosabb, hogy eleget pihenj, de a megszokott napi ritmust követve könnyebben ellazulsz, mint ha egész délelőtt alszol, és utána estig pihenés nélkül talpon vagy.

5. Egyél!

A kevés éjszakai alvás megnöveli az úgynevezett stresszhormon, a kortizol mennyiségét a szervezetedben. Ez sem a testedre, sem a lelkedre nincs túl jó hatással. Türelmetlenebb, sírósabb lehetsz tőle – ami a hasonló tünetekkel járó hormonhatások mellett nem hangzik túl jól. Ösztöneid most valószínűleg becsapnak: ha nem figyelsz tudatosan az étkezésedre, akkor könnyen abban a helyzetben találhatod magad, hogy állandóan csak nassolnál. Egy kis csokit, egy kis kekszet, egy kis csipszet – hiszen ezeket könnyebb is menet közben bekapkodni, mint a kisbaba mellett rendesen odaülni az étkezőasztalhoz.

Pedig a tudatos étkezés most mindennél fontosabb. Vegyél teljes kiőrlésű kenyeret, és törekedj arra, hogy elég fehérjét és zöldséget fogyassz. A kezdeti hektikus időszakban, ha módod van rá, akár rendelheted is az ebédet: nem biztos, hogy magadtól nekiállnál egy egészséges ebéd elkészítésének, de ha házhoz hozzák, szinte biztosan megeszed.

6. Kapcsolj ki!

Nem szükséges minden alkalommal lefeküdnöd, amikor a kisbabád elaludt napközben, de egy rövid relaxáció is felfrissíthet. Kapcsolj ki egy rövid időre mindent: a tévét, a számítógépet, és némítsd el a telefonod. Helyezkedj el kényelmesen, majd hunyd be a szemed, és néhány légvételig irányítsd tudatosan a légzésedet. Vegyél egy nagy, mély levegőt, és lassan fújd ki, amíg tízig számolsz. Ezt ismételd meg néhányszor, majd csak pihenj. Ha vannak visszatérő aggodalmaid a kisbabával kapcsolatban, ilyenkor pozitív “mantrákat” is mondogathatsz magadnak. (Tényleg!) Például: “Tudom, hogy a legnehezebb időszak csak néhány hétig tart, de ügyesen végigcsináljuk mi hárman.” Vagy: “Hiszek abban, hogy a hasfájás hamarosan csupán egy vicces emlék lesz, és én ismét átaludhatom az éjszakákat.”

7. Csökkentsd a stresszt!

Figyeld meg, hogy mi az, ami extra feszültséget, bosszúságot okoz a napjaidban, és amit csak lehet, iktass ki ezekből. Ne akarj külső elvárásoknak megfelelni: szinte biztos, hogy minden felmerülő problémádra ötféle megoldási javaslatot is kapsz puszta jó szándékból. (Például ha hasfájós a baba, akkor meghallgathatod, hogy mit ehetsz, mit nem, hányszor etesd, időre vagy igény szerint, adj neki teát vagy ne és így tovább.) Válaszd, ami szimpatikus, és akár a férjed segítségével is limitáld azoknak az ismerősöknek, rokonoknak a látogatási idejét, akik csak felbosszantanak.

Ne aggódj, ha túl érzékeny és sírós vagy: szinte biztos, hogy hat héten belül elmúlik. (Ha mégsem, érdemes segítséget kérned, de az első hat hétbe szinte minden érzelem belefér, amíg nem akarod magadat vagy a kisbabádat bántani.)

Ha van öt-tíz perc nyugalmad, csinálj valamit, ami teljesen kizökkent: moss hajat, fesd ki a körmöd, olvass, netezz, vagy hívd fel telefonon egy barátnődet – máris újult energiával állsz a nap hátralévő része elé.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin