Baba

Miért veszekednek többet a párok a baba után?

Számos kutatás azt sugallja, hogy amint a párok szülővé válnak, megszaporodnak a veszekedések is. De szerencsére van arra mód, hogy rendezzük ezt a helyzetet.
2020. Január 23.
Miért veszekednek többet a párok a baba után? (Fotó: iStock)

Ennek az oka lehet az, hogy a baba születése utáni első évben gondolnak át a szülők számos, jelen idejű és jövőbeli, stresszel járó helyzetet, amit tetéz az állandó kimerültség és alváshiány is. Azonban van néhány módszer, amely segíthet a friss szülőknek, hogy kevesebbet civakodjanak.

Érdemes felosztani a feladatokat

A kutatások szerint az anyukák azok, akik a leghajlamosabbak elégedetlennek érezni magukat, hiszen a munkájukon kívül még a gyermekgondozási teendők és a házimunka oroszlánrésze is rájuk hárul. Ettől pedig úgy is érezhetik, hogy nem egyenlő felek a kapcsolatban. Éppen ezért érdemes a pároknak igazságosabban felosztani a baba és a ház körüli teendőket, hogy az anyukák kevésbé merüljenek ki.

Szülői szabadság mindkét félnek

Azokban az országokban, ahol az apukák is tudnak hosszabb szabadságot kivenni a baba születése után, magasabb a házaspárok elégedettségi szintje. Ennek az oka, hogy ha csak az anyuka van otthon, akkor ő lesz a baba alapértelmezett gondviselője, mert sokkal nagyobb tapasztalata lesz a gyermek körüli teendők ellátásában. Az apukának pedig nehezebb lesz ezután behozni az elmaradást.

Csökkenteni az elvárásokat

Dr. Leah Ruppanner, szociológus szerint az ideális szülőről alkotott képünket a legjobb, ha elfelejtjük, és nem ennek akarunk majd megfelelni – ez különösen az édesanyákra van jó hatással, hiszen feléjük sokkal nagyobbak az elvárások is. A Pew Kutatóközpont szerint az amerikaiak többsége például úgy gondolja, hogy a nők sokkal jobbak a baba körüli teendők elvégzésében, mint a férfiak, emiatt pedig a nőkre nagy nyomás nehezedik, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.

Az anya mint kapuőr

Vannak édesanyák, akik úgy gondolják, hogy valóban ők azok a szülők, akik jobban végzik a szülői feladatokat – ezt a szociológusok anyai kapuőr szerepnek nevezik, ami azt jelenti, hogy a gyerek és a házastárs között ők azok, akik a kapcsolat közvetítői. Ez együtt járhat egy folyamatos csipkelődéssel a partner felé – Miért úgy tartod a gyereket?, Nem szereti, ha ennyire langyos a fürdővize!, Nem jól csinálod!, és társaik. Ezzel viszont azt érhetik el, hogy az apuka nem szívesen segít majd be. Erre a megoldás, ha az anyuka engedi, hogy partnere úgy csinálja a feladatokat, ahogy neki kényelmes. Meg fogja tanulni a maga tempójában az összeset.

Újradefiniálni a szexuális életet

A baba érkezése minden szempontból változást hoz egy pár életébe, amibe bizony a szexuális életük is beletartozik. Vannak édesanyák, akiknek több időbe is beletelik, amire ismét készen állnak, amire ismét vonzónak érzik magukat. Időbe telik, mire helyreáll a ritmus. Emellett akár biológiai akadályok is lehetnek, hiszen vannak anyukák, akiknek kevés a 6 hetes időintervallum a teljes felépülésre, de olyanok is, akiknél az első fél évben komolyabb hüvelyszárazság alakul ki. A legfontosabb, hogy a szülők nyíltan és őszintén kommunikáljanak egymással, hogy közösen találjanak megoldást minden problémára, és szánjanak időt a testi-lelki regenerálódásra.(A cikk forrása: nytimes.com)Kapcsolódó írásaink: