Baba

Miért rándul össze a baba alvás közben?

A baba rángó mozdulatai alvás közben akár ijesztők is lehetnek, és az is megfordulhat a fejedben, hogy lehetséges, hogy valamilyen rohama van a kicsinek. De valóban kell emiatt aggódni? Miért rándul össze a pici álmában?
2021. Június 30.
Miért vannak a babának rángatózó mozdulatai alvás közben? (Fotó: Getty Images)

A kisbabák nagyon sokat alszanak, 24 órából nagyjából 14-17 órát. Ha megfigyeled a babát, miközben alszik, észreveheted, hogy időnként megrándul valamije álmában. Ezt nevezik alvási myoclonusnak (a görög nyelvben a myo izmot jelent, míg a clonus rángatózást).

Ezek az összerándulások általában teljesen normálisak, sőt, egyes kutatók úgy vélik, hogy segítik a kisbabának abban, hogy a kezdetleges mozgásait összehangolt mozgásokká alakítsa. Az alvási összerándulásnak két típusa létezik: a hirtelen izom-összehúzódások okozta, és az izom lazítása okozta rángások.

Ha valaha is érezted, amikor az elalvás határán voltál, hogy megrándult a tested, akkor te magad is a myoclonus egyik fajtáját tapasztaltad, a hipnagóg rángást. De egy másik típusú myoclonus a csuklás is.

Mi okozza az alvási összerándulást?

Az alvás öt szakaszból áll: négy non-REM, azaz nem-gyors szemmozgásos szakaszból és egy REM szakaszból. A REM-fázis, amely az alvás legmélyebb szakasza, azután következik be, hogy a test már végighaladt a négy Non-REM-fázison. A REM-fázist a gyors szemmozgások, az álmodás és a test teljes bénultsága jellemzi. Kivéve, hogy összerándulás jelentkezhetnek.

Egyes kutatók úgy gondolják, hogy a REM-alvás alatti összerándulás nem csupán az álmokhoz kapcsolódó jelentéktelen görcs vagy mozdulat. A babák alvás közbeni összerándulását összekapcsolják a szenzomotoros fejlődéssel.

Ez azt jelenti, hogy amikor a baba megrándul alvás közben, valójában idegi áramköröket aktivál fejlődő agyában. Állatokon végzett kutatások arra utalnak, hogy ezeknek az áramköröknek az aktiválása megtanítja a babák agyát és végtagjait arra, hogy mit is tehetnek ezekkel.

Az emlősökkel és madarakkal végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a korai fejlődés során nagyon sok REM-alvásban van részünk. Ez vezette a kutatókat arra, hogy ezekre az összerándulásokra úgy gondoljanak mint a fejlődési struktúrák szinkronizálására, és az idegi kapcsolatok megerősítésére.

Összefüggés lehet az alvás közbeni összerándulás és a baba új készségei között. Például láthatsz nyaki összerándulást a babánál alvás közben, amikor a fejtartás képességét fejleszti az ébrenlét idején. Néhány hónap múlva, amikor elkezd a különböző tárgyak után nyúlni, a csukló és az ujjak rándulhatnak össze.

Jelezhet az összerándulás problémát is?

Ha ébredés után azonnal megszűnik, valószínűleg ártalmatlan myoclonicus rángásról van szó. Ezek ugyanis nem folytatódnak, amikor a baba ébren van. Ha a baba ébren van, és akkor tapasztalsz nála rángatózó mozgást vagy merevséget, azok lehetnek olyan görcsök miatt, mint:

  • Infantilis görcsök – ezek 212 hónapos kor között kezdődnek, és rángások csoportja figyelhető meg, amelyet merevség követ.
  • Jóindulatú újszülöttkori görcsök – az élet első néhány napjában kezdődnek, és általában 69 hónapos kor után nem jelentkeznek.
  • Lázgörcs – betegség alatt, a hőmérséklet gyors emelkedését kíséri.
  • Epilepszia – az epilepsziás betegségek rohamokat is okozhatnak.

Ezekben az esetekben fordulj orvoshoz a gyermekkel, illetve minden olyan aggodalommal is, amikor úgy érzed, hogy a babánál tapasztalható összerándulásnak, rángásnak más oka is lehet.

Cikk forrása: healthline.com