Baba

Miért alszanak a babák nyitott szájjal?

Aranyos lehet, ha a kisbaba nem csukott szájjal és csendesen alszik, hanem közben kinyitja a száját, és esetleg még horkol is. De ez el is gondolkodtathat arról, hogy mégis miért alszik így a kicsi?
2021. Március 27.
Miért alszanak a babák nyitott szájjal? (Fotó: Getty Images)

A babáknak jó okuk van arra, hogy elsősorban az orrukon lélegeznek. Dr. Whitney Casares gyermekorvos elmondta a Romper.com portálnak, hogy a babáknak képesnek kell lenniük rá, hogy lélegezzenek, miközben esznek, és szájukat az evéshez használják. Dr. David Hill gyermekorovos szerint ennek a szakkifejezése, hogy az újszülött orrlégző, ami azt jelenti, hogy az orrán át lélegzik, kivéve akkor, amikor sír.

Így bár aranyosnak tűnik, ha a baba nyitott szájjal alszik a kiságyban, de ez jelezheti, hogy közrejátszik a dologban valami más is. Dr. Hill szerint a legtöbb esetben a nyitott szájjal való alvásnak valami olyan oka van, mint egy felső légúti fertőzés, megfázás. De okozhatja allergia is, bár a szakember szerint ez ritka.

De Dr. Casares hozzátette, hogy időnként csak természetes módon van nyitva a babák szája alvás közben. Amikor pedig valóban el van dugulva az orruk, azt érzékelni lehet a hangokból, amit az orruk ad, és lehet látni orrváladékot is.

A portál szerint bár általában biztonságos, ha a babák eldugult orral alszanak, de ez okozhatja, hogy nem a legjobb az alvásuk minősége. Dr. Casares ilyen esetben javasolja a hideg párásító használatát, és mindkét szakember szerint hatékony a sóoldatot és az orrszívó is.

Bajt jelezhet, ha a baba a száján át lélegzik?

Ha a baba megfelelően növekszik, az etetésnél és az alvásnál nem áll be változás, Dr. Casares szerint a szájon át lélegzés nem egy vészjósló tünet.

Egyes kutatások szerint az újszülött szájlégzése okozhat további problémákat, mint például, hogy akadályozó lehet a szoptatásnál és a nyelésnél. De ez nem néhány nap nyitott szájjal történő alvás miatt alakul ki. “A legsúlyosabb eset a veleszületett choanalis atres állapot, amely esetén az orr mögötti légutak nem fejlődnek megfelelően. Ezeket a gyerekeket fenyegeti a fulladásveszély, amíg a légutakat helyre nem hozzák, és gyakran légzési támogatást is igényelnek – fogalmazott Dr. Hill.

Abban az esetben pedig, ha a kisgyerek nyitott szájjal alszik, de úgy tűnik, nincs eldugulva az orra, érdemes ellenőrizni az orrlyukakat, hogy nem került-e oda valamilyen idegentest, például egy nagyobb gyöngyszem. Ilyen esetben keressük fel a gyermek orvosát, hogy el tudja távolítani az idegentestet.

A legtöbb esetben tehát a nyitott szájjal alvás nem jelez problémát, de ha aggasztónak tartjuk, forduljunk a gyermekorvoshoz.

Forrás: romper.com