Baba

Mi lesz a melleimmel a terhesség alatt és a szülés után?

A babavárás idején gyakori aggodalma az édesanyáknak, hogy a várandósság és a szülés hogyan változtatja majd meg a testüket. Aggasztó lehet az is, vajon a mellek hogyan változnak a szülést követően.
2020. Október 14.
A mellek is változnak és a mellekhez való viszony is (Fotó: Getty Images)

Néhány kismama örömmel fogadja a mellei változását, míg mások kevésbé lelkesednek, sőt, akár zavarónak is találhatják.

De mi is történik pontosan a szülés után a mellekkel, mennyi ideig tarthatnak ezek a változások, és hogyan lehet megbirkózni a változással, sőt elfogadni, és akár ünnepelni azt?

Hogyan változtatja meg a terhesség a melleimet?

A legnagyobb változások még a baba érkezése előtt történnek. Már a terhesség korai heteiben elkezdi a szervezet kiválasztani azokat a hormonokat, amelyek felkészítik a melleidet a szoptatásra. Az ösztrogén, a progeszteron és a prolaktin hatására növekszik a mellek vérellátása, a tejtermelő mirigyek és a tejcsatornák elkezdenek szaporodni, a melleid pedig megnagyobbodni.

A terhesség közepén (nagyjából a 12-18. hét környékén) a szervezet elkezdi termelni a kolosztrumot, az első tejet, de lehetséges, hogy ez csak a harmadik trimeszterben történik, míg mások csak a baba születésekor tapasztalják a jelenlétét.Gyakori változások, amiket tapasztalhatsz:

  • teltebb, nehezebb mellek
  • fájó, érzékeny mellek és mellbimbók
  • sötétebb erek a mellen (némely ki is dudorodhat)
  • sötétebb mellbimbók
  • kisebb, kiemelkedő dudorok a bimbóudvarokon, amelyek folyadékot választanak ki (ezek a Montgomery-mirigyek)
  • striák a mellen, melyek a terhesség után elhalványulnak
  • a bőr kopása, a mellek ruhához való dörzsölődése miatt – ezen egy nagyobb, jobban illeszkedő melltartó segíthet
  • szivárgó kolosztrum, amely sárga vagy fehér kéregként rászáradhat a mellbimbókra

Mire lehet számítani szülés után?

Függetlenül attól, hogy tervezed-e szoptatni a babát, vagy sem, a mellek felkészülnek a szoptatásra. A méhlepény kitolása ad jelet a szervezetednek, hogy kezdje meg az érett tej termelését. 3-4 napig kolosztrum jön a szülés után, ezután vált a szervezeted az érett anyatejre.Mi történik a szülés után a melleiddel aszerint, hogy szoptatsz-e?Erre számíthatsz, ha nem szoptatsz

  • A melleid mérete egy-két héten belül csökkenni kezdhet, amint a tej elapad.
  • Ennél valamivel tovább tarthat, amíg más változások, mint a sötétebb mellbimbók és vénák visszaváltoznak.
  • Attól függően, mennyi súlyt szedtél fel a terhesség alatt, a mellek akár hosszabb ideig is nagyobbak maradhatnak.
  • A striák és a mellek megereszkedése nagyrészt a genetikán múlik, így egyénenként nagyon eltérhet, mikor, mennyire állnak vissza a mellek.

Erre számíthatsz, ha szoptatsz

  • A melleid egy-két kosármérettel nagyobbak lehetnek, amíg szoptatsz.
  • Nagyjából az első három hónap után, amint a tejtermelés a baba igényeihez igazodik, a mellek kevésbé teltek, és kevésbé szivárognak.
  • A mellbimbók sötétebbek maradhatnak a szoptatás nagy részében, de az első hónapok után fokozatosan halványulhatnak.
  • Amint a baba elkezd szilárd ételeket is enni, és kevesebb szoptatást igényel, a melleid mérete visszaváltozhat a megszokottá. De a szoptatás kihagyása esetén tapasztalhatod a mellek teltebbé válását vagy elzáródást.

Hogyan változhat a kapcsolatod a melleimmel?

Minden nő esetében egyedi, hogyan viszonyul a szülés után a melleihez. Még az is lehetséges, hogy valaki az egyik percben örül a változásoknak, míg a következő pillanatban visszatérne a terhesség előtti állapothoz. Bármilyen érzést is tapasztalsz, legyen akár pozitív vagy negatív, minden érzés érvényes, rendben van. A legjobb, ha megosztod ezeket egy szeretteddel, ha pedig aggódsz bármilyen változás miatt, érdemes felkeresned az orvosodat.Milyen pozitív érzéseket lehet tapasztalni?

  • Néhányan örömmel fogadhatják a változásokat, például melleik megnövekedett méretét.
  • Vannak, akik büszkeséget tapasztalnak a változás miatt, hogy testük képes lesz táplálni a csecsemőt.
  • Azok a nők, akiknek nehezebb volt a teherbeesés, vagy sokáig vártak a gyermekvállalással, például azért is tapasztalhatnak pozitív érzéseket a változások láttán, mert tudják, hogy ez gyermekük érdekében történik. (Természetesen azok számára is lehet ez pozitív tapasztalat ez is, akiknél könnyen megfogant a baba.)

Milyen negatív érzéseket lehet tapasztalni?

  • Azok számára például, akik mellei már a terhesség, a szülés előtt is nagyobbak voltak, zavaró, kényelmetlen és nehéz lehet a mellek megnövekedett mérete.
  • Vannak, akiknek nem tetszik, ahogy mellük kinézete megváltozott a szülés után.
  • Vannak, akik úgy érzik, mintha a melleik most nem is a saját tulajdonaik lennének, hanem a babájuké.
  • Vannak olyan nők, akik a testükkel kapcsolatban nagyobb bizonytalanságot, vagy akár testdiszmorfiát is tapasztalhatnak a változások miatt.

A szex és a szülés utáni mellek

Sok nő aggódik amiatt, hogyan hat majd a szexuális életére a melleivel történt sok változás. Különösen a szoptató édesanyákban merülhet fel, hogyan lehetnek a mellek egyszerre a baba táplálói és szexuális örömforrás. Minden pár másképp kezeli a változásokat, ezért természetesen nincs egyetlen jó módszer, amely mindenkinél beválik. A kulcs ebben az esetben is a nyitott gondolkodás és a nyílt kommunikáció.Minimalizálhatja a mellek szivárgásának esélyét szex közben, ha az együttlétre a baba etetése után kerül sor (amikor például a kicsi alszik). De úgy is lehet tekinteni erre, hogy a szivárgás teljesen természetes dolog, és jól jöhet az egészséges humorérzék is.

Az idő múlásával változhatnak az érzéseid a melleiddel és a szexszel kapcsolatosan. Vannak, akik például kevesebbet akarnak szeretkezni a baba érkezése után: nemcsak a szoptatás miatt, hanem a kimerültség miatt is, vagy mert éppen kedvetlenséget tapasztalnak. Mások élvezik, hogy teltebb és érzékenyebb a mellük, és még több együttlétre vágynak.Ez is változhat hétről hétre, sőt, akár napról napra is, és a nyílt kommunikáció ebben az esetben is nagyon fontos. Ha pedig aggályaid vannak a nemi vágyadat illetően, érdemes felkeresned az orvosodat.

Most már mindig ilyenek maradnak a melleim?

Arra a legtöbben számítanak, hogy a melleik számos változáson mennek keresztül a terhesség és a szülés után, és kíváncsiak rá, vajon meddig tartanak ezek a változások. Számos tényező van hatással rá, mi történik a mellekkel később.A Kentucky Egyetem Orvostudományi Iskolájának (University of Kentucky College of Medicine) tanulmánya szerint a mell állandósult megereszkedésére nincs hatással, hogy az anya szoptatott-e – erre a leginkább a magasabb életkor, a magasabb BMI, a terhességek nagyobb száma, a terhesség előtti nagyobb mellméret és a dohányzás van hatással. Emellett pedig a genetikai is fontos tényező.

Valójában, még abban az esetben sem térnek vissza a mellek a gyermek előtti állapotukba, ha csak minimális változást tapasztalt az anyuka a terhesség és a szülés után. A változások egy része megmarad, és ez teljesen rendben van.Némi önreflexióval, önmaguk szeretetével és támogatással (és néhány nagyon jó és kényelmes melltartóval) a legtöbben megtanulják elfogadni ezeket a változásokat. Segíthetnek a test-pozitív példaképek, a barátok és a családtagok is.Ha úgy érzed, hogy nehezen küzdesz meg ezekkel a változásokkal, depressziót, szorongást, vagy a testeddel szembeni utálatot, rendellenes étkezést tapasztalsz, javasolt az orvosodhoz, vagy terapeutához fordulnod segítségért. Ne feledd, rendben van az is, ha nem érzed jól magad, és ha segítséget kérsz, hogy jobban legyél.A cikk forrása: verywellfamily.com