Baba

Mi az a BLW?

A BLW (baby-led weaning), vagyis az igény szerinti hozzátáplálás ha egyszerűen akarunk fogalmazni, azt jelenti, hogy elfelejtheted a püréket és az etetőkanalakat, és hagyod, hogy a baba magától, önállóan egyen.
2016. Május 13.

BLW

De mégis hogyan? És akkor miket egyen, ha nem püréket? Ehhez adunk néhány támpontot a babycentre segítségével.

Sok szülő tudtán kívül is BLW-zik, főként a második babájával. A babák ugyanis szeretik utánozni a nagyobb testvérüket, méghozzá úgy, hogy egyszerűen csak felcsipegetik az ételt a tányérjukról, ahogy azt a bátyjuk vagy nővérük is teszi.

Hogyan láss hozzá?

Ha kipróbálnád a BLW-t, egyszerűen olyan tápláló ételeket adj a babádnak, ami a korának megfelelő, de nem püré állagú, hanem kézbe vehető. A sárgarépapüré helyett pl. párold meg kicsit a répát, szeleteld fel karikára vagy hosszú csíkokra, és add oda neki.Időzítsd a baba étkezését akkorra, amikor az egész család eszik, így ő is szívesen csatlakozik majd. A legkönnyebben azokkal a kézbe adható falatokkal fog boldogulni a baba, amik szépen fel vannak szeletelve vagy pedig van egy kis “fogókájuk”, mint pl. a főtt brokkoli rózsáknak, persze csak ha meghagyod egy kicsit a szárukat is.Ezeket a szilárd ételeket könnyen a markába tudja fogni a baba a hüvelykujja és a mutatóujja segítségével, de persze használhatja a művelethez az összes kis ujjacskáját is. Először persze lehet, hogy játszani kezd az étellel, de légy türelmes, hamarosan ráérez a BLW-zés “mesterségére”.

Mik a BLW előnyei?

A BLW segítségével a baba egyedül fedezi fel az ételeket, ami nagyon hasznos lesz pl. az elválasztáskor, mert így saját maga is megbirkózik a különböző textúrájú ételekkel, ez pedig a te dolgodat könnyíti majd meg. Azok a szülők, akik a BLW követői, mind arról számolnak be, hogy a babájuk mindenféle ételt szívesen megkóstol, így nem kell aggódniuk a szilárd ételek bevezetése miatt.Azok a babák, akiket hagytak egyedül étkezni, szívesebben ülnek le enni a családi asztalhoz, és nem is válogatnak, mindenféle ételt megesznek. Jól hangzik, igaz?

Erre figyelj!

Ha úgy érzed, a babád készen áll a BLW-re, fontos, hogy először csak kisebb falatokat adj neki, hogy könnyen meg tudja őket rágni.Ne halogasd sokáig a BLW-t. Szakértők azt mondják, ha már stabilan ül a baba, el lehet kezdeni az önálló étkezést. Azok a kisgyerekek, akik 10 hónapos koruk után kaptak először szilárd, kézbe vehető falatokat, hajlamosabbak a “rendes” ételek teljes elutasítására. Ők kevésbé nyitottak az újdonságra és az új ízek felfedezésére a későbbiekben is.Gill Rapley vezető védőnő a BLW híve. Egy 130 ízletes fogásból álló receptkönyvet adott ki, amiben csupa-csupa BLW-s receptet találhatsz, a szakácskönyv átfogó recepteket és menüket tartalmaz az egész család számára. Ha kíváncsi vagy rá, itt megnézheted (kis angol tudás szükséges hozzá).Ezek is érdekelhetnek hozzátáplálás témában: