Baba

Mérföldkövek a baba életében: az első szó

A gyermek első szava igazán fontos mérföldkő, a szülők általában nagy izgalommal várják, mit mond először a baba. Mikor számíthatsz az első szóra, szavakra a gyermekedtől?
2021. Január 14.
Mérföldkövek: az első szó (Fotó: Getty Images)

Mielőtt a baba megtanulna beszélni, játszik a hangokkal, gügyög, gőgicsél. Nagyjából 6-8 hónapos kora körül a baba elkezdhet összemosni olyan hangokat, mint a “ma-ma”, “pa-pa”, “ba-ba”, anélkül, hogy feltétlenül tudná, hogy ezek a szavak mit jelentenek. Ebben az időszakban a gügyögés még inkább véletlenszerű szótagokból áll.

Mikor mondja ki az első szavait?

Várhatóan 9-14 hónapos kora között kezd el beszélni a baba – azaz ekkor már olyan szavakkal próbálja kifejezni magát, amelyeknek van jelentése. De néhány baba 18 hónapos koráig nem mond még felismerhető szavakat, míg néhányuk már 7 hónaposan elkezd szavakkal vagy szóhangokkal kommunikálni – nincs két egyforma kisbaba, ezért nem is kezdődik náluk a beszéd pontosan ugyanakkor, és ez nem jelenti azt, hogy nem a megfelelő ütemben fejlődnének.

A legtöbb baba első születésnapja környékén már mond néhány egyszerűbb szót, és reagál a rövid, egy lépéses kérésekre (pl. “Kérlek, tedd le.”) – legalábbis megérti ezeket, ha nem is hajtja végre.

Mi jön az első szavak után?

18 hónapos korában a baba már több egyszerű szót mondhat, szókincse fejlődése várhatóan ekkor kezd berobbanni és rámutathat azokra az emberekre, testrészekre, tárgyakra, amiket például a szülei megneveznek. Azokat a szavakat ismétli, amelyeket a szülőtől hall, akár a mondatok utolsó szavát.2 éves korára már összefűzhet néhány szót, akár 2-4 szóból álló mondatokat is mondhat, és feltehetőleg megért olyan elvont gondolatokat, szavakat is, mint például az “enyém”, “tiéd”.

Mivel segítheted a baba beszédfejlődését?

Beszélj hozzá. A legjobb módja annak, hogy támogasd az első szavak kimondását, ha beszélsz a babához, méghozzá sokat. Beszélj hozzá a napi dolgok közben, akár mint egy narrátor, mindig mondd el neki a tárgyak, emberek neveit. Bátran kérdezd, és még ha “csupán” gügyögéssel is válaszol, mosolyogj rá, nézz a szemébe, bátorítsd a figyelmeddel, hogy máskor is próbálkozzon. Amíg gőgicsélve kommunikál, addig is válaszolj neki.

Olvass, mondókázz, énekelj neki. Rendszeresen olvass a babának, a képeskönyvekben nevezd meg a képen látható dolgokat is. Az olvasás ezentúl pihentető és szórakoztató időtöltés is, és ha kiskorától olvasol a picinek, az hozzájárul ahhoz, hogy később ő maga is olvasó legyen. A mondókák és dalok egyszerű ritmusa, dallama, illetve hogy gyakran ismétlések vannak ezekben, szintén segíti a beszédtanulást.Lassan, tisztán, egyetlen szóra koncentrálva. Ha szavakkal ismerteted meg, mindig lassíts a beszédtempón egy kicsit, és koncentrálj egy-egy szóra. Amikor magyarázol neki valamit, azt is tedd világosan, egyszerűen, így segíthetsz neki, hogy megértse az egyes szavakat és ezekre tudjon összpontosítani.

Nevezd meg. Ahelyett, hogy névmásokat használnál, mint “ez”, “az”, nevezd meg a személyeket, tárgyakat, amikről beszélsz. Például “Anya most a teáját issza”, vagy “Itt van Sári mackója”.Ismétlés. Az ismétlés nagyon sokat segít, ne csak egyszer vagy kétszer, akár többször is mondd el a dolgokat, énekeld el újra és újra a dalokat, mutass rá séta közben ugyanazokra a dolgokra, és nevezd meg ezeket. Lehet, hogy az ismétlés unalmasnak tűnik, de a baba számára érdekes, és erősíti a megértését abban, hogyan kapcsolódnak az adott hangok az egyes dolgokhoz.Forrás:whattoexpect.comwebmd.com