Baba

Mekkora károsodást okozhat a Zika-vírus?

Nagyobb lehet a baj, mint azt gondolták.
2016. Július 11.

Normálisnak tűnhet a Zika-vírussal fertőzött babák fejmérete – írja a BBC egy friss tanulmányra hivatkozva. A vírus miatt kórósan kisfejű babák születnek. Azonban egy most publikált vizsgálat azt mondja, hogy látszólag minden ötödik, a vírussal fertőzött babának normális a fejmérete. Brazil kutatók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy az újszülötteknél súlyos agykárosodás következhetbe a vírus miatt.

A fertőzés sokaknál enyhe, tünetmentes lefolyású, a WHO (Egészségügyi Világszervezet) viszont kiemelte, hogy a Zika nagyon veszélyes a kisbabáknál. Súlyosabb esetekben a picik belehalhatnak, de akik túlélik, azoknál értelmi fogyatékosság következhet be, vagy jelentősen lassabban fejlődhetnek a későbbiekben a társaiknál.

A kutatók 1501 esetet elemeztek február óta. Úgy találták, hogyha a vírus a terhesség 30. hetében fertőzi meg a kismamát, akkor nagy valószínűséggel a pici átlagos fejmérettel születhet meg. A kicsik agya ettől azonban még károsodhat, így a korábbi szűrési módszerek, amik kifejezetten a mikrokefáliára, valamint az anyuka terhesség alatti kiütéseire fókuszáltak, nem biztos, hogy releváns képet adnak a fertőzések számáról.

A vírus tavaly tetőzött Brazíliában, idén azonban az év végéig még egy második hullám is várható, ami szakemberek szerint komoly aggodalomra adhat okot.

Európában csak a Közép-és Dél-Amerikából hazatérő turistáknál regisztrálták eddig a betegséget. Az elmúlt hónapokban a térségbeli országok közül megjelent a betegség Szlovákiában és Csehországban is. Az Európai Unió és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országaiban eddig összesen 700 fertőzöttet vettek nyilvántartásba.