Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Megható pillanat: két hónap után először találkoztak az ikerbabák

Szerző: Babaszoba.hu

2019. október 17.

Forrás: babaszoba.hu

Két hónappal korábban jött világra két ikerbaba Skóciában, akikről a BBC készített megható videót.

Forrás: BBC Facebook
A koraszülött ikerbabák tüdeje születésükkor még nem fejlődött ki rendesen, így életük első percei kritikusak voltak. Műanyag fóliákba csavarva melegítették őket, majd amint stabilizálták az állapotukat, a babák az újszülött intenzív osztályra kerültek. Itt inkubátorban kellett maradniuk, egészen addig a napig, ami a hivatalos születési időpontjuk lett volna. A babák ugyanis addig nem mehettek haza, amíg a következő 3 funkciójuk nem működött tökéletesen: hogy ne hűljenek ki, hogy tudjanak önállóan lélegezni, illetve maguktól enni.
Jack és Jacob édesanyja, Danielle a babák 9. napján elmondta, hogy lenyűgöző számára látni az ikreket, hogy mennyit fejlődtek már addigra is a születésüktől számítva, és hogy egyre erősebbek és ügyesebbek napról-napra. A babák azonban néhány hetesen aggasztó tünetekkel kerültek vissza az intenzívre: székletükben vért találtak, és nem fogadták be az ételt. Danielle pánikba esett, amikor ezt megtudta, és nem tudott megnyugodni, amíg nem tudta, hogy a fiúk rendben vannak.
Egy héttel később a babák elhagyhatták az intenzív osztályt, az inkubátoraikat, és először találkozhattak, amióta megszülettek. Ugyan a kisfiúkat nem tesztelték, hogy egypetéjű ikrek-e, de látszólag tökéletesen egyformák.
Mielőtt orvosaik hazaengedték őket, már csak azt kellett elsajátítaniuk, hogyan egyenek maguktól. Előtte mindkét babát úgy tudták csak táplálni, hogy egy csövet vezettek le a gyomrukba.
A kisfiúk történetéről készült megható videót itt tudod megnézni:

Érdekességek az ikrek kapcsolatáról

Az ikerbabák már a terhesség 14. hetében tudatosan kommunikálnak egymással, és 40 százalékuk még a saját kis nyelvét is kialakítja. A kutatók úgy vélik, hogy az ikerbabák modellként használják egymás kommunikációját a nyelvtanulásban, ha a felnőttek beszéde éppen nem elérhető mintaként. Amíg meg nem tanulják, hogy kell a valós nyelvet alkalmazni, ikernyelven beszélhetnek egymással, ami a legtöbbször eltűnik kisgyermekkorban.
A kutatások alapján az iker magzatok a 18. hét környékétől már meg is érintik, megsimogatják egymást, és az anyaméhben töltött idő 30%-ában fizikai kapcsolatban is vannak egymással. Amikor olyan érzékeny területét érintik meg a másiknak, mint például a szeme, extra gyengéden teszik azt.
Ennél is izgalmasabb, hogy az iker babák már néhány órával a születésük után interakcióba lépnek egymással - a Padovai Egyetem kutatói egyenesen úgy vélik, hogy az ikrek úgy vannak kódolva, hogy kapcsolatba akarjanak lépni testvérükkel, már ilyen hamar a születés után.
Kapcsolódó írásaink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák