Baba

Megelőzhető okok miatt hal meg a legtöbb gyerek

Hatmillió 300 ezer 15 év alatti gyermek halt meg 2017-ben, vagyis tavaly öt másodpercenként hunyt el egy gyermek a világon.
2018. Szeptember 19.
Megelőzhető okok miatt hal meg a legtöbb gyerek

A halálesetek többsége megelőzhető lett volna – mutatják az UNICEF által közzétett becslések, amelyeket az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO), az ENSZ Demográfiai Osztálya (United Nations Population Division) és a Világbank-csoport (World Bank Group) állított össze. 5,4 millió gyermek az ötödik születésnapja előtt hunyt el.

“Sürgős cselekvés nélkül 56 millió öt év alatti gyermek halhat meg mostantól 2030-ig, akiknek a fele újszülött” – mondta Laurence Chandy, az UNICEF kutatási igazgatója. “Jelentős eredményeket értünk el 1990 óta a gyermekek megmentése érdekében, de még mindig több millió gyerek hal meg pusztán amiatt, hogy hova született. Egyszerű megoldásokkal, gyógyszerekkel, tiszta vízzel, villamos energiával és oltásokkal megváltoztathatjuk ezt a helyzetet” – tette hozzá.

2017-ben az ötéves kor alatti globális halálesetek fele Afrika szubszaharai térségében, illetve további 30 százalék Dél-Ázsiában történt. Afrika szubszaharai térségében 13 gyermek közül 1 halt meg ötödik születésnapja előtt. A magas jövedelmű országokban ez a szám 185 közül 1 volt.

Szomáliában a legrosszabb a helyzet, ezer élve született gyermek közül 127 nem érte meg az ötödik életévét 2017-ben. Észak-Amerikában és Európában ezzel szemben átlagosan 6 gyermek halt meg az ötödik születésnapja előtt. A legjobban Izland, Szlovénia és San Marino teljesít Európában (2 gyermek), Magyarországon 5, Romániában 8, Németországban 4 gyermek halt meg.

“A kedvező átlag mögött Magyarországon is jellegzetes különbségek húzódnak meg: a roma gyermekek halandósági mutatói rosszabbak a nem romákénál. A főbb kockázati tényezők – akárcsak a világon mindenütt – nálunk is az alacsony iskolai végzettség, a jövedelemhiány, az egészséget károsító lakáskörülmények, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlőtlenségei” – mondta Dr. Tausz Katalin, az UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója.

Megelőzhető okok miatt hal meg a legtöbb gyerek

“Nem lenne szabad, hogy csecsemők és a gyermekek milliói haljanak meg minden évben a víz, higiénia, megfelelő táplálkozáshoz, illetve alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés hiánya miatt” – nyilatkozta Dr. Princess Nono Simelela, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) család, nők és gyermekek egészségével foglalkozó főigazgató helyettese. “Minden gyermek számára biztosítani kell a minőségi egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáférést, különösen a születés körüli időszakban és a korai évek folyamán, hogy a lehető legjobb esélyt kapják a túlélésre és a fejlődésre.”

A legtöbb 5 év alatti gyermek megelőzhető vagy kezelhető okok miatt hal meg, mint például szülési komplikációk, tüdőgyulladás, hasmenés, újszülöttkori szepszis és malária.

Minden gyermek számára a legveszélyesebb életszakasz az első hónap. 2017-ben 2,5 millió csecsemő halt meg az első hónapban. A szubszaharai Afrikában vagy Dél-Ázsiában született gyermekek kilencszer nagyobb valószínűséggel halnak meg a születéstől számított első hónapban, mint egy magas jövedelmű országban született gyermek.

Megelőzhető okok miatt hal meg a legtöbb gyerek

Az egyenlőtlenségek az országokon belül is jelentősek. Az ötévesnél fiatalabb gyerekek halálozási rátája a vidéki gyerekek körében 50 százalékkal magasabb, mint a városi területeken élők körében. Az iskolázatlan anyák gyermekei több mint kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg ötéves koruk előtt, mint a középfokú vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező anyák gyermekei.

E kihívások ellenére világszerte egyre kevesebb gyermek hal meg évente. Az öt év alattiak halálozási mutató száma jelentősen javultak, 1990-ben még 12,6 millió haláleset történt, ami jelentősen több mint a 2017-ben jelentett 5,4 millió. A szakértők hangsúlyozzák: az alapvető életfeltételek javításával, valamint az anyák oktatásával még tovább csökkenthető a legkiszolgáltatottabb gyermekek halálozási aránya.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: UNICEF