Baba

Megdöbbentően sok baba kap cukros édességet

Tízből négy szülő már 1 éves kora előtt rendszeresen ad cukrozott ételt vagy italt a gyermekének, 1 éves kor felett pedig szinte kivétel nélkül minden kisgyerek kap naponta cukros édességet.
2016. Június 27.

A legfrissebb hazai iparági kutatás eredményeiből az is kiderül, hogy minden tizedik, félévesnél fiatalabb baba potenciálisan túlsúlyos, 5%-uk pedig elhízott – mindez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a népbetegségnek számító 2-es típusú cukorbetegség már nem csak a felnőttek, de a gyerekek körében is egyre gyakoribb.

A cukorbetegek világnapján különösen fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a fogantatástól számított első 1000 nap életünk egyik legmeghatározóbb korszaka: megfelelő táplálással olyan későbbi, akár felnőttkorban kialakuló betegségeket előzhetünk meg, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, az elhízás vagy a 2-es típusú cukorbetegség.

Magyarországon közel 600 000 cukorbeteg él, és a betegek száma évről-évre átlagosan 5-10%-kal nő. Sereghajtók vagyunk az Európai Unióban is, Ciprus, Ausztria, Portugália és Horvátország után nálunk a legmagasabb a halálozások száma: évente több mint háromezren halnak meg itthon diabétesz miatt, ami azt jelenti, hogy mindennap 9 újabb ember veszti életét.

A betegségnek két típusát ismerjük: az elsősorban genetikai tényezők miatt, gyermekkorban kialakuló autoimmun eredetű 1-es típusú diabéteszt, illetve a főként egészségtelen életmód miatt kialakuló 2-es típusú diabéteszt. „Bár a betegségre való hajlam sok esetben öröklődik, a hajlamosító tényezők között fontos kiemelni a helytelen táplálkozást, a mozgásszegény életmódot és az ezek következtében kialakuló elhízást.”- hívta fel a figyelmet Erdélyi-Sipos Alíz a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.

A babák közel fele már 1 éves kora előtt kap édességet

A 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának egyik vezető oka az elhízás, amely ma már nem csak a felnőttek, de a gyermekek körében is egyre meghatározóbb jelenség: az 5 év alatti gyermekek 6%-a túlsúlyos világszerte. „Tízből négy szülő már 1 éves kora előtt rendszeresen ad cukrozott ételt vagy italt a gyermekének, 1 éves kor felett pedig minden harmadik családban ugyanazt eszik a gyerekek, mint a család többi tagja. Holott az 1-3 éves korosztály vitamin-, tápanyag- és ásványianyag-igénye jelentősen eltér a felnőttekétől.” – hangsúlyozta Erdélyi-Sipos Alíz.

„1 éves kor felett szinte kivétel nélkül minden kisgyerek napi rendszerességgel kap cukrozott ételt és italt, amely nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy 2 éves korára minden tizedik baba potenciálisan túlsúlyos. A helytelen táplálkozás okozta túlsúly és elhízás pedig a 2-es típusú diabétesz előszobája.” – tette hozzá Dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke.

A szülők felelőssége kulcsfontosságú az egészséges étkezési szokások kialakításában

„Az ízérzékelés is a hozzátáplálás időszakában fejlődik a legintenzívebben, ezért, ha nem elég körültekintők a szülők, a baba könnyen hozzászokhat a túl édes vagy túl sós ételekhez. Pedig a gyermekek számára a nyersanyagok természetes ízével és zöldfűszerek használatával is izgalmassá tehetünk egy-egy új fogást. Ha nem szoktatjuk őket túlédesített vagy túlsózott ételekhez, később is szívesebben fogadják majd az egészséges táplálkozásnak megfelelő élelmiszereket.” – hívta fel a figyelmet Erdélyi-Sipos Alíz.

Megfelelő gyermekkori táplálással megelőzhető a 2-es típusú cukorbetegség

Az egészségtelen táplálkozással szorosan összefüggő diabétesz világszerte csaknem 150 millió embert érint, de a becslések szerint a népbetegségben szenvedők száma 2030-ra a 360 milliót is meghaladja.

„Bár a cukorbetegség a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, a 2-es típusú diabétesz egészséges táplálkozással, és rendszeres, aktív mozgással már kisgyermekkorban megelőzhető. A modern kutatások szerint nemcsak a gének határozzák meg a gyermekek jövőbeni egészségét.

A fogantatástól számított első 1000 nap környezeti hatásai – azon belül is a táplálás – ugyancsak meghatározóak a gyermekkori egészség megalapozásában, és olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében, mint az elhízás, a cukorbetegség, vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések.

A terhesség alatti megfelelő táplálkozás, az anyatejes táplálás, majd a baba megfelelő hozzátáplálása így tehát rendkívül fontos szerepet tölt be a diabétesz megelőzésében.” – hangsúlyozta Dr. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Amit már a kisgyermekes szülőknek is érdemes tudni a cukorbetegségről és az elhízásról
  • Cukorbetegség: megmenthető-e táplálkozással hétezer élet?
  • A szénsavas italok fiatalkori fogyasztása egészségtelen életmódhoz vezet
  • Hazánkban van a legtöbb túlsúlyos gyerek
  • Forrás: FLOW PR