Baba

Meddig tarthat a szülés utáni depresszió?

Mikor jelentkezhet az újdonsült szülőknél depresszió? Illetve meddig tarthat ez az állapot?
2020. Június 03.
Meddig tarthat a szülés utáni depresszió? (Fotó: Getty Images)

Shoshana Bennett három hónappal a szülés után kétségbeesetten kereste fel a nőgyógyászát: “Ha az életem ilyen lesz, nem akarok tovább itt lenni” – mondta neki. Ez 1983-ban volt, amikor az orvosok ismeretei még hiányosak voltak a depresszió azon típusát illetően, amely minden 7 új édesanyából 1-et érintett. “Nevetett és azt mondta, hogy minden friss anyuka így érzi, menjek, és csináljak valami olyat, amit élvezek, és majd elmúlik” – idézte fel a Parents.com-nak.

Hosszú évekig tartó küzdelme a szülés utáni depresszióval arra késztette, hogy üljön vissza az iskolapadba, és szerezzen PhD fokozatot pszichológiából. Dr. Bennett azóta úttörő szerepet játszik az anyai mentális egészség területén, és kiadott 4 könyvet a témában, hogy szerte a világon segítse a nőket ebben a tartós ürességérzetben, és a hangulatváltozás okozta szomorúságban.

Azoknak a nőknek, akiknél fokozott a kockázata a szülés utáni depresszió kialakulásának – például azok, akik már küzdöttek depresszióval, illetve premenstruációs szindrómával (PMS), vagy  premenstruációs diszfóriás rendellenességgel (PMDD) – érdemes ismernie az első tüneteket, és azt, mikor jelentkezhet a szülés utáni depresszió.

Mikor kezdődhet a szülés utáni depresszió?

Annak ellenére, hogy neve mást sugallhat, a szülés utáni depresszió már röviddel a szülés előtt jelentkezhet. – A szülés után tapasztalt tünetek már a terhesség alatt is előfordulhatnak – mondta Dr. Bennett, akinél a méhlepény megszülése után kezdődött a súlyos depressziós állapot.

Bár a szülés utáni depressziónak nincs különösebb oka, a szakértők szerint a szülés után az ösztrogén és progeszteron hormonok meredek csökkenése felelhet érte, és elindulhatnak azok a kisebb hormonális változások is, melyek a PMS idején a hangulatváltozásokat idézik elő. Az Egyesült Államok Szülészeinek és Nőgyógyászainak Kollégiuma szerint általában a szülés utáni első 3 hétre tehető a szülés utáni depresszió kezdete.

Meddig tarthat a szülés utáni depresszió?

Dr. Bennett elmondása szerint akkor kezdte el visszanyerni önmagát, amikor lánya két és fél éves volt. – A hajam újra szép hullámos lett, újra elkezdtem ízletes ételeket enni, és látni a színeket – fogalmazott. A megfelelő kezeléssel általában gyorsan javulhat a szülés utáni depresszió, de kezelés nélkül hosszú távon is maradhat.

A kutatások szerint minél tovább tart egy nőnél a szülés utáni depresszió, annál nagyobb a kockázata, hogy krónikus depressziót tapasztal. A JAMA Psychiatry-ban közzétett, 2018-as tanulmány szerint a szülést követő 2-8. hónapban súlyos depresszióval küzdő nők többsége még 10 év elteltével is tapasztal tüneteket. – Mint minden egyéb problémánál, minél előbb kezelik a szülés utáni depressziót, annál jobbak az édesanya esélyei – mondta Dr. Bennett.

Mikor jelentkezhet az apukáknál?

Szülés utáni depresszióban az édesapák kb. 5-10%-a szenved, melyet az alváshiány és sok egyéb tényező is okozhat – de természetesen nem a reproduktív hormonok, mint a nők esetében. Ez okozhat haragot, elhanyagolást, elvonulást, túlterheltséget.Dr. Brandon Eddy, házassági és családterapeuta szerint a szülés utáni depresszió kapcsolatot mutat azzal, hogy érinti ez a párokat. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet szerint azoknál a férfiaknál, akiknek párja szülés utáni depresszióban szenved, maguknál is nagyobb a kockázata a szülés utáni depressziónak, akár 24-50%-kal.

Az idővonal is nagyon hasonló lehet, mint az anyukáknál, az első hetek ugyanis mindkét szülőt megviselhetik, így az apáknál is jelentkezhetnek ekkor a depresszió tünetei. – Ha a szülés utáni depresszió tüneteit tapasztalja magán a pár valamelyik tagja, akkor azonnal orvoshoz kell fordulnia. A szülés utáni depresszió kezelés nélkül csak rosszabb lesz – mondta Dr. Eddy.

A megfelelő kezelés

Dr. Eddy szerint a pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés kombinációja a leghatékonyabb, de nincs szüksége minden páciensnek gyógyszerekre. A szakember annak is hangsúlyozta a fontosságát, hogy olyan terapeutával, orvossal dolgozzon együtt a szülő, aki kimondottan az anyai mentális egészségre szakosodott. – Nincs nagyobb ajándék a gyermeknek – tette hozzá -, mint egy boldog, egészséges, erős szülő.(Cikk forrása: parents.com)