Baba

Más gyerekeknek a játszótér az erdő volt, neki a szülészet

Prof. Dr. Takács Péter, az amerikai Eastern Virginia Egyetem professzora Debrecenben született. A szülés utáni regeneráció fontosságára irányuló program, a "Babántúl" kutatási igazgatói munkája, ugyan a tengeren túlról, de újra szülővárosához köti.
2018. November 07.
Fontos gondolni már a gyerekágyas időszakban arra, hogy lesz élet a babán túl is

A szakember szülész-nőgyógyász azért lett, mert édesapja is az volt. Nyolcéves koráig a szülészeti klinika intézetében lakott. Míg más gyerekeknek a játszótér az erdő volt, neki a szülészet jelentette azt. Ötévesen látott először szülést, ami lehet, hogy túl korán volt, de elindított egy folyamatot.

– Szakterületként az uroginekológia hogyan jött?

– Már az egyetemi éveim alatt nyilvánvaló volt számomra, hogy a női betegekkel könnyebben megtalálom a közös hangot. A szülészet-nőgyógyászat azért nagyon szép, mert ha az ember szülészkedni szeretne, akkor teljesen természetes folyamattal, egészséges nőkkel találkozik, ha a nőgyógyászatra helyezi a hangsúlyt, az annyira széles lehetőséget kínál, hogy biztosan megtalálja a számítását. Aztán a sors úgy hozta, hogy Amerikában találkoztam az uroginekológiával, ami többek között a kismedencei süllyedéssel, inkontinenciával és szexuális diszfunkciókkal foglalkozik. Egy új terület, ami nagyon érdekelt.

– Mikor és hogyan kezdődött a “Babántúl? program?

– Legalább tizenöt évre tekint vissza. Miamiban dolgoztam, amikor felmerült a kérdés, hogy hogyan tudnánk szülés után a kismedence elváltozásait jobb irányba befolyásolni. Laboratóriumi körülmények között kutattunk éveken át, majd vittük át az eredményeket állatkísérletekbe. Végül a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján végeztünk el egy olyan kísérletsorozatot, melyben igazoltuk, hogy a Babántúl étrend-kiegészítővel a kismedence izomzata szülés után erősíthető, felépülése gyorsítható.

Más gyerekeknek a játszótér az erdő volt, neki a szülészet
Prof. Dr. Takács Péter

– A programnak azonban további üzenete is van.

– Igen, szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a kismamák a szülést követően törődjenek többet önmagukkal, egészségükkel. Sajnos elfogadott társadalmi elvárás, hogy az újdonsült anyuka százszázalékos odaadással, minimális segítséggel, éjjel-nappal foglalkozzon a babával. Úgy látom, hogy Amerikában a nők sokkal lazábban kezelik ezt, és nagyobb figyelmet fordítanak önmagukra. Fontos gondolni már a gyerekágyas időszakban arra, hogy lesz élet a babán túl is, ezért a program neve. Az újszülöttből tinédzser lesz, majd elmegy otthonról. Nem mindegy, hogy milyen életminőséggel marad utána az anya. Például sokat tehet önmagáért a kismedencei izmok tornájával. Egy nőnek a terhesség alatt, majd a szülést követő hatodik héttől élete végéig fontos lenne ezt a területet tornáztatnia.

– Miért annyira jelentős a felépülés szempontjából az első hat hét?

– A hüvelyi szülés során a kismedence izomzata sérülhet. Minél idősebb a kismama, annál nagyobb ennek az esélye, míg az első gyermekét húszas éveiben szülő nőnél 15%, addig a negyvenes éveiben járónál 50%. A levátor izomzatot úgy kell elképzelni, mint egy kelyhet, ami körülveszi a medencét. Jelentősen el kell lazulnia, és szét kell nyílnia, hogy a baba kijöhessen rajta. Ezen az izomrétegen nyugszik a húgyhólyag, a hüvely és a belső nemi szervek. Ha itt maradandó elváltozás keletkezik, akkor az többek között inkontinenciához, szexuális problémákhoz vezethet. A szülést követő hat hét, hat hónap egyedi hormonális miliő, az evolúció szempontjából lényeges, önmagától működő, védő mechanizmus. A nők ennek köszönhetően tudtak probléma nélkül szülni még a vadonban is. A teljes regenerálódáshoz ez soha vissza nem térő időszak, ekkor lehet a legtöbbet tenni érte.

(X)

A cikk megjelenését a Fempharma támogatta.

Kapcsolódó cikkeink: