Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Már nyolcmillió lombikbaba van világszerte

Szerző: Babaszoba.hu

2018. július 16.

Forrás: PharmaOnline

Az első lombikbaba az angol Louise Brown idén 40 éves. Az elmúlt négy évtizedben több mint nyolc millió lombikbaba született világszerte.

Már nyolcmillió lombikbaba van világszerte
Az első lombikbébi 1978. júliusában született meg az angliai Oldham-ben, őt a következő 40 évben több mint 8 millió lombikbaba követte. A lombik módszer kidolgozója Robert Edwards 2010-ben Nobel-díjat kapott. Magyarországon 1988-ban született meg az első lombikbaba Pécsett, és ő is kislány, csakúgy mint a világ első lombikbabája.
A mesterséges megtermékenyítésről sokan azt gondolják, hogy az egyet jelent az ikerterhességgel, ez azonban változóban van. Ma már gyakori, hogy egyszerre csak egy petesejtet ültetnek be, így ritkábbak lettek az ikerterhességek a mesterséges megtermékenyítéssel.
Az Európai Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság adatai alapján évente félmillió a lombikbabák száma. Ha az összes mesterséges megtermékenyítési eljárással számolunk (IVF, spermium-injekció, petesejt adományozás), akkor évente kb. 157 ezer gyerek születik. Az összes eljárás segítségével az esetek 36 százaléka sikeres, ilyen arányban jön létre terhesség, bár nem minden esetben vezet a gyermek megszületéséhez. Ha az embriót 3 napos korában ültetik be az anyaméhbe és az anya fiatal, akkor a legjobbak a kilátások a terhesség létrejöttére és a gyermek megszületésére -írja a pharmaonline.
Európában egyébként Spanyolországban születik a legtöbb lombikbaba, itt nagyjából évente 120 ezer mesterséges megtermékenyítés történik.
Kapcsolódó cikkeink lombikprogram témában:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

A Caddy Maxi lehet a nagycsaládosok nagy kedvence (X)

A Volkswagen Caddy az első 25 évében teherautóként vált népszerűvé, majd 2004 után személyautóként is folytatta sikertörténetét, számos nagycsaládos örömére.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések