Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Legóvár helyett bankszámla?Így spórolj a babának!

Szerző: Kocsis Kata

2011. szeptember 6.

Forrás: Kismama magazin

Nehéz elképzelni éppen csak tipegő csemeténket ballagó diákként!Pedig felesleges tucatjátékok halmozása helyett érdemes már ebben az időszakban is a későbbi taníttatás és lakásvásárlás költségeire gondolni.


Hagyjuk magunkat rábeszélni a légzésfigyelőre, a babaringató kisszékre, a rádió-adóvevős babamikrofonra, a zenélő kutyusra, és még sorolhatnám, mi mindenre. Egész iparág épült a bizonytalan elsőgyerekes szülők biztonságérzetének növelésére. Pedig ha csak azt a pénzt helyeznénk a bankszámlájára, amit a fölösleges ajándékaira és tárgyaira költött a rokonság a tizedik születésnapjáig, már komoly summa állna rendelkezésünkre.

Start-számla, azaz babakötvény
A 2005. december 31. után született, magyar állampolgárságú és magyarországi lakóhelyű gyerekek jogosultak az állami életkezdési támogatásra. Ezt a konstrukciót nevezik Start-számlának vagy babakötvénynek. Az alaptámogatást a születést követően egyszeri alkalommal utalják át, ez jelenleg 42 500 forint, és összegét az éves költségvetési törvények határozzák meg. A gyermekvédelmi támogatás csak alacsonyabb családi jövedelem vagy átmeneti, illetve tartós nevelésben lévő gyerek esetén jár (a gyerek 7 és 14 éves korában egyszeri 44 600 forintot jelent).
Ha a szülő Start-számlát vezető pénzügyi szolgáltatót választ, vagy a kincstárnál fizet be az állami támogatás mellé, a saját hozzájárulások után minden évben a befizetett összeg 10 százalékának megfelelő, de legfeljebb évi 6000 forint állami támogatást kap. Erre a számlára akár a távolabbi családtagok, rokonok is befizethetik azt az összeget, amelyet egyébként ajándékra költenének. Több befizető és több befizetés esetén gyerekenként legfeljebb évi 120 000 forint saját befizetésre van mód, ám jogi személy, vagyis cég nem fizethet a Start-számlára.
Annak érdekében, hogy ez a megtakarítás csak és kizárólag a fiatalok életkezdéséhez nyújthasson támogatást, szigorú szabályok írják elő, hogy csak a már nagykorú fiatal rendelkezhet a számlán szereplő összeg felhasználásáról. Természetesen dönthet úgy is, hogy későbbi céljai megvalósításához továbbra sem veszi fel, sőt még növeli is megtakarításai összegét, de ehhez már nem társulnak a korábbi kedvezmények. Ha a gyerek úgy dönt, hogy a Start-számlán levő összeget fel szeretné venni, 18. életévének betöltése után bármikor megteheti. A számlán lévő összeg, valamint hozam a megtakarítás 18. évében mentes lesz mindennemű adó, járulék és illeték alól, beleértve a kamatadót is.

Előnye: Minden más megtakarítási formánál jobban védi a gyerek érdekeit, akár a szüleivel szemben is. Egy esetleges válás esetén sem nyúlhatnak a pénzéhez, a számla az ő nevére szól, csak ő használhatja fel. A Start-számlán levő összeg nem fogadható el hitel, kölcsön fedezetéül, nem adható biztosítékul, és nem vonható végrehajtás alá sem.

Mire fordítható a babakötvény végösszege?
- felsőfokú vagy egyéb tanulmányok
- lakásvásárlás, egyéb lakhatással kapcsolatos célok
- vállalkozás indítása vagy egyéb pályakezdési célok
- gyermekvállalás feltételeinek megteremtése céljára
- jogszabályban meghatározott más cél

Lakás-előtakarékosság
A Start-számla mellett célszerű lakástakarék-szerződést is kötni, hiszen ezek is állami támogatást kapnak, és szintén kamatadó-mentesek. Mivel ezeknél a megtakarításoknál is törvény határozza meg, mire lehet majd fordítani a végösszeget, biztosak lehetünk abban, hogy nem kerülhet rossz kezekbe a gyereknek szánt megtakarítás. Az összeg új és használt ingatlan vásárlására, valamint felújításra, modernizálásra használható fel, mégpedig szükség esetén rugalmasan: hiszen még a megtakarítási idő lejárta előtt úgynevezett megelőlegező hitelt vagy azonnali hitelt igényelhet a számlatulajdonos, ha hamarabb kerülne sor a költözésre. A családtagok is köthetnek a gyerek nevére szóló lakástakarék-szerződést, amellyel megsokszorozható a felhasználható végösszeg.

Lakás-előtakarékosság számokban
A megtakarítást az állam a befizetés 30 százalékával támogatja, legfeljebb évi 72 000 forint értékben.
A megtakarításokra akár évi 10,56 százalékos garantált hozam is elérhető.
A megtakarítási idő után forint alapú lakáskölcsön igényelhető, évi fix 3,9 százalékos (THM: 5,23 százalék) kamattól.
Futamidőtől függően napi két kávé árából nyolcmillió forinthoz juthat ezzel a megtakarítási formával, mely összeg családtagjaira kötött szerződésekkel harminckétmillió forint fölé növelhető.

Megtakarítási életbiztosítás
Olyan szintén rendszeres megtakarítási formáról van szó, amelyhez életbiztosítási védelem is kapcsolódik. Ha a megtakarítási életbiztosítást a szülők kötik a kiskorú gyerekük számára, akkor a gyerek lesz a biztosítás kedvezményezettje. A biztosítás tartamának lejáratát érdemes a gyerek életének fontos állomásaihoz igazítani, mint például a felsőfokú tanulmányok várható kezdete, nagykorúság, lakásvásárlás. A biztosítás összegét bárki növelheti a családból. A megtakarított összeg bármilyen célra szabadon felhasználható. A szülő a befektetéshez igényei szerint bármikor hozzáférhet, aminek sok előnye mellett hátránya, hogy a gyerek érdeke sérülhet például válás esetén.

A biztosítás időtartama alatt természetesen a szülők választhatják meg, hogy milyen befektetési stratégiát követnek - az elérhető legnagyobb biztonságra törekednek, vagy inkább az elérhető legnagyobb hozam lehetőségét részesítik előnyben. A biztosítás időtartamán belül bármikor megváltoztatható a befektetés összetétele. Viszont ez a megtakarítási forma életbiztosítási védelmet is nyújt, amelynek mértéke előre meghatározható, és a gyerek számára anyagi segítséget jelent a szülő esetleges halála esetén.

Instant öröm vagy biztos távlat?
Minden csatornán megpróbálják elhitetni a szülőkkel, hogy a gyerek akkor lesz boldog, ha újabb és újabb tárgyakat kap, ha minél több, minél színesebb dolgot birtokol. Pedig még egy kétéves születésnapi bulija is inkább a szülőknek élmény, és nem volt olyan rég, hogy karácsonykor csak figyelmet adtak egymásnak az emberek. Nem kötelező beállni a sorba, sohasem késő változtatni. Mert a legtöbb, amit adhatunk a gyerekünknek, az a biztonságérzet és a biztonságos jövőkép.

Bármilyen megtakarítási formát választanak is a szülők ehhez, minél korábban kezdik el a takarékoskodást, annál kisebb havi összeggel érhető el a kitűzött cél. Így lehetséges, hogy megtakarításaink a gyerekekkel együtt növekedjenek, és a most még leküzdhetetlen akadályok később majd semmivé váljanak.

Pénzügyi szakértő: Kárpáti Gábor, az UniCredit Bank Premium Banking területének vezetője

Bővebben a témáról:
Babakötvény-kalkulátor
Lakás-előtakarékosság

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák