Baba

Lázcsillapítás újratöltve

Az elmúlt évtizedekben azonnal csillapítottuk a gyerek lázát, amint kissé felszökött. Jött a hűtőfürdő és a hideg vizes testborítás, a kúp és ezzel együtt a sűrűn ömlő könnyek. Mert a gyerkőcök utálták!
2011. Október 15.

Ráadásul a hatás is több mint kétséges. A didergés hatására fokozódik a szervezet hőtermelése, így átmeneti csökkenés után újból magasba szökik a láz. De most, 2011-ben végre a szakmai ajánlás is változott, és újnak számító szempont alapján közelít a kérdéshez. Például úgy, hogy hangsúlyozza, a láz nem oka a betegségnek, hanem csupán kísérő tünete, amely a szervezet védekező reakciójának része, a kórokozók könnyebb megsemmisítését segíti.

Ezért a lázcsillapítással csínján kell bánni, és csak akkor alkalmazni, ha rossz a gyerek közérzete, vagy fájdalmai vannak, hiszen a fülfájás vagy a fogzással járó kisebb-nagyobb kínok még a szopásban, evésben is akadályozhatják a kicsit. Pedig ennek nem kellene így lennie. Kifejezetten áldásos hatású lehet, ha a szernek köszönhetően kicsit jobban érzi magát és pihenéshez jut, esetleg játszani tud picit. A lázcsillapítók közül az ibuprofen és paracetamol hatóanyagúakat ajánlják elsősorban kicsiknek, mert megkönnyítik a betegség elviselését, sőt, az ibuprofen gyulladáscsökkentő hatása is segíti a gyógyulást.

Ám azt is fontos tudni, hogy ezek a gyógyszerek nem magát a betegséget gyógyítják, és arra sem alkalmasak, hogy megelőzzék a lázgörcsöt. Egyszerre csak egyféle lázcsillapítót szabad adni a gyereknek, csak az előírt adagolásban és legfeljebb annyiszor, ahányszor a betegtájékoztatóban szerepel. Azt is fontos tudni, hogy az antibiotikum nem lázcsillapító, és adagolását otthoni elfekvő készletekből orvosi utasítás nélkül tilos elkezdeni!

Orvoshoz!- 9 riasztó jel

Bizonyos esetekben nagy a kockázata annak, hogy a láz hátterében súlyos betegség húzódik meg, ilyenkor kórházi ápolásra van szükség. Ezért a következő esetekben mindenképp mutasd meg mielőbb orvosnak a gyereket:

– ha a három hónaposnál fiatalabb csecsemő hőmérséklete 38 fok vagy több, és feltehetően nem oltási reakcióról van szó

– ha a három-hat hónapos csecsemő láza 39 fok felett van, és feltehetően nem oltási reakcióról van szó

– ha a gyerek állapota fokozatosan romlik, és szemmel láthatóan nagyon rosszul van

– ha a láz már több mint három napja tart

– ha a gyerek aluszékonysága fokozódik

– ha szokatlan tünetek jelentkeznek

– ha a gyerek nehezen itatható, és a kiszáradás jelei mutatkoznak rajta: száraz száj, kevés vizelet, lepedékes nyelv

– a gyereknek lázgörcse van (első alkalommal mindenképp)

– ha a gyerek bőrén úgynevezett bőrvérzést észlelsz: apró bíborvörös foltocskákat, amelyek nem emelkednek ki a bőrből, és ha üvegpoharat szorítasz rá, akkor sem halványulnak el.

Változott a láz megítélése és csillapítása

Az új ajánlást az ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézetének honlapjáról töltheted le.

Itt a Babaszobán pedig a Gyerekegészség rovatban bőséges magyarázatokkal szedtük ízekre a témát. Érdemes rákattintani!

Hagyjuk a vizes lepedőt!

Az új ajánlás kifejezetten tiltja a lázas gyerek hideg vízben fürdetését, hideg vizes lepedőbe burkolását. A fürdetést azért nem kell egészen elfelejteni, de sokkal kíméletesebben, inkább közérzetjavító hatása miatt javasolják így: a víz hőmérséklete egyezzen meg a gyerek aktuális hőjével, de legalább olyan legyen, amit a pici még kellemesnek talál. Ha játszani engeded a vízben, az magától is hűlni kezd, de langyos víz lassú csorgatásával magad is hűtheted. A kicsik megbízhatóan jelzik, ha már nem tetszik nekik a dolog! Azt semmiképp se hagyd, hogy a víz hőfoka 31 fok alá süllyedjen.

Nem veszélyes, csak ijesztő

Száz félévesnél idősebb, hatévesnél fiatalabb gyerek közül körülbelül hármat érint a lázgörcs. Általában veszélytelen, de baj lehet, ha épp étel van a szájában, vagy ha elesik, és csúnyán megüti magát. Ezért próbálj mindent eltávolítani a szájából, tegyél valamit a feje alá, és fektesd az oldalára olyan helyen, ahol hánykolódás esetén sem üti meg magát. Ha öt percnél tovább tart a görcs, mentőt kell hívni.

Betakarjam vagy ne?

Ebben érdemes a kis beteg kívánságát figyelembe venni. A láz emelkedő szakaszában, amikor hideg a keze, lába, és vacog, jó, ha betakarod. Amikor már elérte a láz a csúcspontot, forrónak fogod érezni a kezét és a lábát, ekkor jobb segíteni a test hőleadását. Ilyenkor eshet jól a kellemes fürdő és a kitakaródzás.

Feküdni kell?

A kicsi gyerekek többsége jól viseli a lázat, nem ritka, hogy még az étvágyuk sem csökken, és játszani, futkosni is szeretnének. Bizonyos határok közt ezt nyugodtan megengedheted. Csecsemőknél, totyogóknál jó megoldás lehet a hordozókendőbe kötés, ha ágyban nem akarnak megmaradni, mert így pihennek és testközelséget is kapnak. Ha a bőrötök nagy felületen összeér, még arra is számíthatsz, hogy a te tested fog lázcsillapítóként működni. Annyi bizonyos, hogy beteg baba mellett ott a szülő vagy nagyszülő helye. Egy kis pluszdédelgetés a legjobb lázcsillapító mellett is ráfér a kis betegekre!

Kapcsolódó cikkeink:

  • Kisokos lázcsillapításhoz
  • Tények és tévhitek a lázgörcsről
  • Forrás: Kismama magazin