Baba

Kozmetikumokat vontak ki a forgalomból

Hat terméket vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem, mert határérték felett volt a bennük található tartósítószerek mennyisége.
2018. Október 14.
Kozmetikumokat vontak ki a forgalomból

Szépségápolási termékeket vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem. Az ellenőrzésekben két-két sampon és natúrkozmetikum, valamint folyékony szappan és pipereszappanról derült ki, hogy nem felelnek meg az előírásoknak: mikrobiológiai szennyeződést tartalmaztak, címkézésük nem volt megfelelő, illetve lejárt a minőségmegőrzési idejük – írja az Index.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt országos ellenőrzésen 120 kozmetikai terméket és hajszárítót vizsgáltak meg, ezek közül hatot vontak ki a forgalomból. A kozmetikumok esetében az ellenőrzés a termékek mikrobiológiai jellemzőire és a bennük található tartósítószerek mennyiségére terjedt ki, utóbbi határérték feletti szintje ugyanis bőrproblémákat okozhat.

A kozmetikumok lekerültek a boltok polcairól.

Ezekről a termékekről van szó:

Kozmetikumokat vontak ki a forgalomból

Forrás: Index.hu