Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Kötődő nevelés - Mit kell tudni róla?

Szerző: B.G.- babaszoba.hu

2016. november 7. | Frissítve: 2018. december 19.

Forrás: babaszoba.hu

A kötődő nevelés egy olyan gyermeknevelési irányzat,amely arra irányul,hogy gyerek és szülők között erős,stabil érzelmi kötődés jöjjön létre.Más szóval egy olyan szülői hozzáállásról van szó,amely a szülőkből és a gyerekből is a legjobbat képes kihozni.

Kötődő nevelés - Mit kell tudni róla?

Maga az elnevezés magyarra fordítva nem túl szerencsés. A kötődő nevelés, mint gyermekgondozási, gyermeknevelési irányzat ugyanis azt sugallja, hogy vannak, akik akarnak kötődni a gyermekükhöz, és ezek szerint, ha vannak másfajta irányzatok is, akkor kellenek lenni olyan szülőknek is, akik nem akarnak kötődni vagy legalábbis nem olyan fontos ez számukra. Ez nyilván nem így van. Megkockáztatom, hogy minden szülő vágya az, hogy erős érzelmi kötelék és kötődés legyen közte és a gyermeke között. Az elnevezés körüli elidőzés nem a szavakkal való zsonglőrködés, ugyanis pont ez az elnevezés teszi támadhatóvá az irányzatot és annak képviselőit.
Dr. William Sears definiálta a kötődő nevelést (attachment parenting eredetileg), magyarul talán szerencsésebb lenne válaszkész gondoskodásnak nevezni azt a fajta hozzáállást, amely a babára nem mint valamiféle megoldandó problémára, idomítani való kis meleg csomagként tekint, akinek az egyetlen feladata az, hogy minél kevesebb galibát okozzon a szüleinek. Hagyja őket aludni éjszaka, ne sírjon és legyen jó baba. Ami nagyjából azt jelenti, hogy legyen láthatatlan és ne akarja minduntalan felhívni magára a környezete figyelmét.
Sears nem tett mást, mint egy már évszázadok óta létező anya-baba (szülő-gyerek) együttélést, anyai gondoskodást definiált, amely a természeti népeknél nem halt ki, ellentétben az iparosodott társadalmakkal. Utóbbiaknál azért is annyira népszerű ez az irányzat, mert valami nagyon ősi, nagyon természetes és szeretettel teli együttélést vezet be újra a köztudatba, amit sajnos idővel elfelejtettünk.
A kötődő nevelés egyik nagy mágiája, hogy arra irányítja a figyelmünket, hogyha a gyermek születésétől fogva (vagy tán még előtte) tiszteletet, empátiát és szeretet kap, akkor ez nem csupán a szüleivel való kapcsolatát teszi erőssé, hanem megtanítja arra is, hogy hasonlóképpen empátiával, tisztelettel viszonyuljon másokhoz, pont úgy, ahogy hozzá is viszonyultak. Megtanítja szeretni, elfogadni, bízni önmagában és a világban is. Arra tanítja meg, hogy a világ érdekes és biztonságos hely, ahol az emberek közötti kapcsolatok minősége az, ami igazán fontos.
A kötődő nevelés alapelve, hogy az érzelmi szükségletek éppen olyan fontosak egy baba és kisgyermek életében, mint a testiek. Tehát a testkontaktus, a szeretgetés éppen annyira fontos, mint a táplálás vagy az öltöztetés. Éppen ezért az egyik alappillére a hordozás és a szoptatás, utóbbi természetesen nem jelenti azt, hogy egy tápszeres babát ne lehetne kötődve gondozni.
A másik alappillére a válaszkészség. Mit is jelent ez?
Amikor egy kisbaba megszületik, teljesen életképtelen. Egyedül nem tud enni, ha éhes, inni, ha szomjas, felöltözni, ha fázik, kitakarózni, ha melege van, megmosakodni, ha koszos, sőt azt is tudjuk, hogy testhőmérséklete és légzése is stabilabb a szülő közelében. Sőt mi több, ezeket a szükségleteit kifejezni sem tudja árnyaltan, egyet tud tenni, sírással jelezni, ha valami nem komfortos számára. Úgy is fogalmazhatunk, hogy szükséglény, és a gondozója - a kezdeti időkben elsősorban az anya- feladata nem más, mint, hogy kielégítse a baba szükségleteit. Még annak az árán is, ha számára ez fárasztó, nehéz, küzdelmes. Pont ezért van ez így, mert a baba egyedül képtelen bármire is.
A szükségletek kielégítése csak akkor nyújt biztonságot, kiszámíthatóságot a babának, ha igény szerint történik, méghozzá az ő igényei szerint. Akkor lehet testközelben, amikor csak szükségét érzi, akkor szopizhat, amikor arra van szüksége, akkor vigasztalják meg, amikor arra vágyik.
És pont itt van a lényeges különbség minden más nevelési irányzattal szemben: nem arról van szó ugyanis, hogy beidomítjuk a babát arra az életritmusra, amely kényelmes és tervezhető a szülőnek, hanem arról, hogy figyeljük a baba jelzéseit, gondoskodunk róla akkor is, ha mondjuk éppen óránként akar szopizni. Nincsenek alvástréningek, nem hagyjuk sírni, stb. Egyszerűen tudomásul vesszük, hogy a babának (később a gyermeknek) milyen alapvető biológiai, érzelmi, testi igényei vannak (amelyek ugye változnak az idő előrehaladtával), ezeket elfogadjuk és a baba igényei szerint járunk el.
Azzal, hogy nem mi irányítjuk a baba szükségleteit, hanem kielégítjük azokat, nem csupán azt érjük el pl. hogy elegendő tej fog termelődni, hanem azt is, hogy megismerjük a baba ritmusát, egyéniségét. Ez pedig azzal jár, hogy a szülő egyre jobban megismeri a gyerekét, kész arra, hogy válaszokat adjon neki, amikor arra szüksége van (mondjuk megöleli, amikor sír), ennek pedig az az eredménye, hogy a gyermek bízni fog a szülőben. Tulajdonképpen a kötődő neveléssel sokkal természetesebb és örömtelibb lehet az együttlét a gyermekünkkel.
Általában azokat a szülőket, akik igény szerint szoptatnak, hordoznak, teljes természetességgel alszanak együtt a kisbabájukkal és minden rezdülésükre odafigyelnek (később nem erőltetik agyon, hogy minél gyorsabban ugyanazt egye a gyermek, mint a felnőttek, nem presszionálják a szobatisztaságra, sem arra, hogy másfél évesen egyedül öltözzön) gyakran éri az a vád, hogy elkényeztetik a babát, nem nevelik önállóságra. Ez totális félreértése a kötődő nevelésnek. Valójában éppen fordítva van.
Azok a gyerekek, akiket első perctől kezdve idomítanak, nem veszik fel őket, amikor sírnak, azt tanulják meg, hogy senki nem reagál a jelzéseikre. Egyedül vannak és beletörődnek ebbe az egyedüllétbe. Mivel egy kisbabának az anya jelenti a világot, ezért minden anyai válasz egyben a külvilág jellemzője is lesz. Azzal nem lehet egy babát elkényeztetni, ha reagálunk rá, ha ölelgetjük, babusgatjuk. A bizalmat és a biztonságérzetet viszont könnyű leépíteni azzal, ha magára hagyjuk.
Az önállóság elég hasonlóképpen pont fordítva működik: minden gyerek akkor lesz önálló, amikor megérik rá, amikor annak eljön az ideje. A nagyon szoros szülő-gyerek kapcsolat fokozatosan enged, engedik egymást a felek, az önállóság felé. Teljesen egyéniség függő, hogy ez kinél mikor következik be.
Ha azonban a korai szakaszban nincs kielégítve a baba biztonságigénye, ha túlságosan korán önállóságra kényszerítik, amikor erre még nem érett meg, akkor jóval tovább megmarad a függés, akár megmaradhat örökre.
A kötődő nevelés tehát nem más, mint a világ legegyszerűbb módja ahhoz, hogy békében, empatikusan és szeretettel lehessünk együtt a gyermekünkkel, megadva neki azokat a testi és érzelmi szükségleteket, amelyeket igényel. Ez a gyereknek és a szülőknek is erős kötődést jelent egymás iránt és a lehető legjobbat hozhatja ki mindenkiből, sokkal egyszerűbbé és könnyebbé téve a hétköznapokat.
Kapcsolódó cikkeink kötődő nevelés témában:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Az új JOHNSON'S ® kívül-belül megújultunk (X)

Immáron 125 éve az a JOHNSON'S ® küldetése, hogy a világ leggyengédebb babaápolási termékeit hozza létre. Termékeket, amelyek annyira kíméletesek, hogy minden életkorban, minden korosztálynak ideálisak.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések