Baba

Koronavírus: hetvenháromra nőtt a fertőzöttek száma

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel hetvenháromra nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma - közölték csütörtökön a koronavirus.gov.hu honlapon.
2020. Március 19.
Koronavírus: hetvenháromra nőtt a fertőzöttek száma (Fotó: Getty Images)

A közlemény szerint a járvány második szakaszához, a csoportos megbetegedések szakaszához ért, amikor közösségben, személyes érintkezéskor terjed a fertőzés. A közlemény Müller Cecília országos tisztifőorvost idézi, aki szerint már Magyarországon is bárhol jelen lehet a vírus, ezért nagyon fontos, hogy az idősek, a diákok, és aki teheti, maradjon otthon, tartsa be az szabályokat és az ajánlásokat.

A Magyarországon diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek közül 9 iráni, egy brit, egy kazah és 62 magyar állampolgár van – áll a közleményben. Karanténban 124 ember van, míg a mintavételek száma 2322. Közölték azt is, hogy hétfőn a második iráni gyógyult is távozott a kórházból.

Koronavírus: megjelentek a közlönyben a gazdasági intézkedésekről szóló rendeletek

Megjelentek a Magyar Közlönyben a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések rendeletei, a kormányfő szerdai bejelentéseinek megfelelően az év végéig felfüggesztik minden magánszemély és vállalkozás szerdáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét, és a súlyos gondokkal küzdő szektorokban, így a turizmusban, a vendéglátásban, vagy a személyszállításban június 30-ig egyebek mellett a munkáltatók közteherfizetési kötelezettségét elengedik.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a rendelkezéseket a 2020. március 18. napján huszonnégy órakor fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre kell alkalmazni. A fizetési moratórium 2020. december 31-ig tart, időtartamát a kormány meghosszabbíthatja. A szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve a kötelezettségvállalás időtartama a fizetési moratórium idejével meghosszabbodik. A veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződés 2020. december 31-ig meghosszabbodik – olvasható a rendeletben.

A rendelet szerint ha a felek eltérően nem rendelkeznek, a veszélyhelyzet fennállása alatt az adósnak a hitelező által üzletszerűen nyújtott hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége akként módosul, hogy az adós a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap. A fizetési moratórium nem érinti az adós azon jogát, hogy az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsen.

A csütörtöktől hatályos rendelet azt is tartalmazza, hogy a hatálybalépését követően kötött szerződés alapján felvett, zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a teljes hiteldíj mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékét.

A turisztikai, a vendéglátóipari, a szórakoztatóipari, a szerencsejáték, a filmipari, az előadóművész, a rendezvényszervező és a sportszolgáltatást nyújtó ágazatok esetében a nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó bérleti szerződéseket 2020. június 30-ig nem lehet felmondással megszüntetni. A felmondási tilalmat a kormány rendeletben meghosszabbíthatja. A bérleti díj a veszélyhelyzet fennállása alatt nem emelhető, akkor sem, ha azt a szerződés egyébként lehetővé teszi.

Ezekben az ágazatokban működő gazdasági egységekben 2020. március, április, május és június hónapokra a munkáltatók mentesülnek a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, a munkavállalók munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség áll fenn, azzal, hogy annak havi mértéke nem haladhatja meg az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összegét, a 7710 forintot.

A turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezetteknek a  2020. március 1. napjától 2020. június 30. napjáig terjedő időszakra nem kell turizmusfejlesztési hozzájárulást fizetniük.

Forrás: MTI