Baba

Kolosztrum: mit kell tudni róla?

A kolosztrum vagy más néven az előtej már a terhesség 16. hetétől termelődik és szülés után közvetlenül már a baba rendelkezésére áll. Élettani szempontból nagyon fontos a korai szoptatás.
2016. December 27.

Kolosztrum: mit kell tudni róla?

A terhesség 16.hetétől már megkezdődik az előtej vagy kolosztrum termelődése. A szülés-születés utáni 1-2 órában az egészséges újszülött éber, érdeklődő és nyugodt, készen áll a szopizásra. A születés utáni első pá óra rendkívüli jelentőséggel bír mind az anya, mind a baba számára. A bőr-bőr vagy testkontaktus fontossága mellett kiemelkedő szerepe van az aranyóra idején az első szoptatásnak is.

A sárgás színű kolosztrum immunológiai szempontból rendkívül fontos az újszülöttnek, az előtej első kortyai úgy működnek, mint egy védőoltás: kolosztrumban nagyon sok olyan immunsejt, enzim és immunglobulin (IgA) van, ami az immunrendszert erősíti, így védőfunkciót fejt ki az első pillanattól kezdve.

Ezért is teljesen téves és sajnos még mindig igen gyakori tanács az, hogy felesleges szoptatni az első pár órában, hiszen úgy sem termelődik még tej. A kolosztrumnak nem a mennyisége, hanem a biológiai hatása jelentős (arról nem is beszélve, hogy az újszülött baba gyomra akkora, mint egy meggymag, így túl nagy adag tejmennyiségre egyébként sincs szüksége, sem teára, sem cukros vízre!).

Az előtej immunanyagokat tartalmaz, olyanokat, amelyek megvédik a babát a kórokozóktól. E mellett mint egy védőrétegként bevonja a baba tápcsatornáját (ez a császármetszéssel született babáknak különösen fontos).

A baba gyorsabb adaptációját is segíti: enyhe hashajtó hatása miatt gyorsabba kiürül a magzatszurok.

A minél korábban elkezdett szoptatás befolyásolja a későbbi tejmennyiséget illetve azt, hogy minél korábban bekövetkezzen a tejbelövellés.

Kapcsolódó cikkeink kolosztrum témában: