Baba

Kilenc nappal azután szült, hogy megtudta terhes

Alig több mint egy héttel azután, hogy megtudta gyermeket vár, megszületett a szivárványbabája egy amerikai nőnek.
2019. December 26.
Kilenc nappal azután szült, hogy megtudta terhes (fotó: iStock)

Lauren Chalk kilenc nappal azután szült, hogy megtudta terhes. A kisfia éppen azon a napon született, amikor az első terhességi ultrahang volt. A 28 éves nő december 2-án hozta világra a babát, párjával, Keith Chalkkal a legszebb karácsonyi ajándéknak élték meg a baba születését.

Lauren nem tudta, hogy terhes mindaddig, amíg haza nem utazott a szüleihez Hálaadásra. Édesanyja szorgalmazta, hogy végezzen el egy terhességi tesztet. A pár azt gondolta a pozitív teszt után, hogy 4-5 hónapos várandós lehet Lauren, de a meglepetés akkor lett csak igazán nagy, amikor kiderült, hogy jóval előrehaladottabb állapotban van.

Az ultrahangos vizsgálat során az orvos azt tapasztalta, hogy Laurennek igen magas a vérnyomása, ezért azonnali szülésindítást és császármetszést javasolt.

A pár éveken át próbálkozott, de két vetélésük is volt, az egyik 2015-ben, a másik 2016-ban. Lauren kórtörténetében PCOS, vérszegénység és lupus antikoaguláns is szerepelt. Úgy gondolták, hogy valószínűleg nekik nem adatik meg, hogy gyermekük legyen. Lauren elmesélte, hogy nagyon ideges volt, amikor a pozitív terhességi teszt után orvoshoz ment, mert vérezgetett kicsit, hasonlóan a két korábbi terhességéhez.

A PCOS miatt – amely rendszertelen menstruációt okoz – Lauren nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy kimaradt a menstruációja. A terhesség alatt nem érezte magát rosszul, és a furcsa buborékok érzését betudta annak, hogy biztos evett valamit. De elismeri, hogy mindez arról is szólhat, hogy így próbálta megvédeni magát egy újabb csalódástól.

Ha az ember már kétszer is megtapasztalja a veszteséget, bezárkózik, és nem képes újra megnyitni a szívét. Valahol ott volt a tudatalattimban, hogy ha terhes lennék, akkor ismét reménykednem kéne – mondta Lauren.

Lauren és párja nagyon örülnek a kisfiúknak. Úgy érzik, hogy ennek így kellett történnie, talán azért, hogy ne idegeskedjék végig a terhességet. Nagyon boldogok és végre valóra vált, amire olyan rég óta vágytak és amiben reménykedtek.

(via)

Kapcsolódó cikkeink: