Baba

Kanyaró: rendkívüli állapotot hirdettek

Másodszor ült össze a válságstáb a kelet-szlovákiai Nagymihályban a régióban hirtelen megnövekedett kanyarós megbetegedések miatt.
2018. Július 12.
Kanyaró: rendkívüli állapotot hirdettek

A járásban rendkívüli állapotot hirdettek ki, szerdán pedig arról döntöttek, hogy a betegség terjedésének megakadályozásáért betiltják a tömegrendezvényeket is.

A rendkívüli állapot kihirdetésének oka a kanyarós betegek számának hirtelen megnövekedése, amelyre a nagymihályi kórházban figyeltek fel a hétvégén. A Nagymihályi és a Szobránci járásban május elejétől július 9-ig 161 esetben diagnosztizáltak kanyarót, ebből 68 esetben laboratóriumi vizsgálat is igazolta a betegséget. A legtöbb megbetegedést Nagymihályban vették nyilvántartásba, illetve Deregnyő községben, ahonnan a kanyaró terjedni kezdett. A betegek közül négyen Nagy-Britanniából hazaérkezve betegedtek meg, a többi eset ezekkel van epidemiológiai összefüggésben.

A szerda reggelre összehívott válságstábban meghozott megelőző intézkedéseket a Nagymihályi Járási Hivatal elöljárója ismertette a sajtóval az ülés után.

“Ezek közé tartozik a rendőrségi megfigyelés, a tömegrendezvények betiltása a városban, és azokon a helyeken, amelyek a fertőzés gócpontjai lehetnek. Továbbá a rendőri segítségnyújtás a védőoltások beadásánál” – tájékoztatott Jana Cibereová.

Az intézkedések értelmében a védőoltást meg kell kapnia a fertőzött térségben dolgozó állami- és közalkalmazottaknak, ill. a helyi önkormányzat alkalmazottainak.

A fertőzött személyek szállítása is a megoldásra váró feladatok egyike közé tartozik.

Ján Mikas országos tisztifőorvos elmondta, igyekezni fognak minden fertőzött településre eljuttatni a védőoltást.

“Azokat is be kell oltani a kanyaró ellen, akik kapcsolatba léptek a már megfertőzött személyekkel”- hangsúlyozta a válságstáb ülését követően a tisztifőorvos. Egyben ígéretet tett arra, hogy felveszik a vakcinák beszállítóival a kapcsolatot annak érdekében, hogy mindenkinek jusson az ellenanyagból.

A tisztifőorvos azt is elmondta, hogy a nagymihályi kórház több intézkedést is tett a járvány megelőzése érdekében. A járványügyi osztály minden munkatársa védőoltást kapott, és az osztály férőhelyeinek számát is átmenetileg megemelték. Amennyiben a betegek száma tovább fog nőni, a kassai és az eperjesi kórházak is készen állnak a betegek felvételére.

Kapcsolódó cikkeink kanyaró témában:

Forrás: Infostart.hu