Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Jól megél a mártírbizniszből az oltásellenesség atyja

Szerző: Babaszoba.hu

2018. február 28.

Forrás: Index.hu

20 éve jelent meg az a tanulmány, amely azt állította, hogy összefüggést van a kanyaró vírusa, a gyulladásos bélbetegség és az autizmus között. Hiába igazolódott be, hogy kevés mintán, kontrollcsoport nélküli volt a vizsgálat,az elmélet tartja magát.

Jól megél a mártírbizniszből az oltásellenesség atyja
Aminek az lett a következménye, hogy olyan betegségek ütik fel a fejüket újra, amelyekről azt hittük már legyőztük őket (lsd. kanyaró). A tanulmány szerzője, Andrew Wakefield viszont él, mint hal a vízben - írja az Index.
1998-ban jelent meg a brit Lancet orvosi szakfolyóiratban az a tanulmány, amely alapjaiban változtatott meg sok mindent: egy Andrew Wakefield nevű orvos-kutató írta, akinek szakterülete a Crohn-betegség, azaz a bélrendszer nyálkahártyájának krónikus gyulladásának vizsgálata. Már a 98-as tanulmány előtt is publikált egy tanulmányt Wakefield, amelyben azt igyekezett állítani, hogy összefüggés lehet a kanyaró és a Crohn-betegség között. Ezt akkor nem sikerült bizonyítania: nem sikerült másoknak reprodukálni az állításait, így a hipotézisét elvetették szakmai körökben.
Ennek a tanulmánynak volt a folytatása az a Lancet-ban megjelent tanulmánya, amiben összeköti a védőoltásokat és az autizmust, egészen pontosan azt állítva, hogy az MMR oltással legyengített kanyaró vírus kerül a szervezetbe, ez okozza a bélrendszer gyulladását, ahonnan olyan fehérjék jutnak az agyba a vérárammal, amelyek károsítják azt és autizmust okoznak.
Elég sok ponton eleve sántított a tanulmány állítása és néhány körülmény is (ezért máig sem teljesen érthető, hogyan jelenhetett meg a Lancet folyóiratban).
A vizsgálatot összesen 12 gyereken végezték el, ami meglehetősen kis mintának számít, ezen kívül egyáltalán nem volt kontrollcsoport sem. Wakefield úgy próbálta igazolni azt, hogy az oltás, a Crohn-betegség és az autizmus között összefüggés van, hogy egyáltalán nem vizsgált meg olyan gyerekeket, akiket nem oltottak be (ha igaz lenne az állítása, akkor az oltatlan gyerekek között sokkal kevesebb Crohn-betegnek és autistának kéne lennie).
Kiderült az is, hogy Wakefield engedély nélkül és teljesen feleslegesen végzett el a gyerekeken vizsgálatokat, pl. végbéltükrözést vagy a lumbálpunkciót. Arra is fény derült, hogy fél évvel azelőtt, hogy megjelent a tanulmánya, egy új kanyaróoltás szabadalmát nyújtotta be. És a később megjelenő tanulmányában pont egy ilyen új kanyaróoltás bevezetését szorgalmazza. Az sem tűnik kevésbé érdekesnek, hogy 400 ezer fontot kapott egy ügyvédi csoporttól a kutatásaira, pont egy olyan ügyvédi csoporttól, akik műhibaperekre specializálódtak.
Ha mindez nem lenne elég, hogy teljesen komolytalannak (közben etikátlannak és összeférhetetlennek) tartsuk Wakefield állításait, akkor az már talán igen, hogy egy Brian Deer nevű brit oknyomozó újságíró összehasonlította a vizsgálatban részt vett gyerekek kórházi kartonjait a Wakefield-tanulmánnyal, és kiderült, hogy egyszerűen nem stimmelnek az adatok. A vizsgálati eredmények, a szülők beszámolói, a gyerekek egészségügyi adatai egyszerűen meg lettek hamisítva, hogy alátámasszák Wakefield hipotézisét.
A tanulmányt a Lancet visszavonta, Wakefield engedélyét elvették, kizárták az orvosi kamarából, kirúgták az oktatói állásából. De a történet itt nem ér véget. Wakefield nem csak mindent tagad, hanem egyre durvább összeesküvés-elméleteket talált ki, amelyben a gyógyszergyártók, a kormányok, a kutatók, az egészségbiztosítók mind az ő tönkretételén dolgoznak. Wakefiled mártírnak tarja magát, ahogy azok is, akik ragaszkodnak az oltásellenességükhöz. Az oltásellenesség közben összefonódott más össeesküvés-elméletekkel, úgy mint chemtrail, fényevés, lapos Föld, oltással kapott csipek.
Mindennek pedig láthatjuk is már a következményeit: újra megjelentek olyan betegségek, amelyekről már azt hittük legyőztük őket, mint pl. a kanyaró, ami azért ütötte fel a fejét újra, mert nem oltatják be a szülők a gyerekeiket, azaz az alacsony oltási arány miatt.
Wakefield a mártíromságát időközben pénzre váltotta: könyveket ír az autizmusról, előadásokkal haknizik, abban a szerepben tetszeleg, hogy ő az a tudós, aki leleplezte a nagy összeesküvést. Két éve még filmet is rendezett saját magáról, a saját főszereplésével.
Kapcsolódó cikkeink oltásellenesség témában:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

A Caddy Maxi lehet a nagycsaládosok nagy kedvence (X)

A Volkswagen Caddy az első 25 évében teherautóként vált népszerűvé, majd 2004 után személyautóként is folytatta sikertörténetét, számos nagycsaládos örömére.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések