Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Jelentkezz te is a Kismama átváltoztató műhelyébe!

Szerző: Babaszoba.hu

2013. július 8.

Forrás: babaszoba.hu

Nyári ruhák, vidám színek, szellős frizurák. Szépségcsapatunk friss, fiatalos külsőt álmodott meg Boginak. A kétgyerekes édesanya örömmel vett részt az átváltoztatásban.

Előtte

Bíró Boglárka (37) nemes egyszerűséggel csak annyit írt magáról, hogy jelenleg a magára fordítható idő egyenlő a nullával. Kislánya, Flóra (5 és fél éves) és kisfia, Kristóf (16 hónapos) mellett napjait teljesen kitöltik a gyerekek körüli teendők, pedig az anyuka nagyon is tudja, hogy ráférne már egy "renoválás". Éppen ezért nagy volt az öröm, hogy ő lehetett a szerencsés kiválasztott.


Bogi ősszel szeretne visszamenni dolgozni, és tanácsot kért, miként tudná felfrissíteni a ruhatárát, frizuráját, és hogyan tudná eltüntetni a másfél év otthonlét nyomait.

Ahogy az lenni szokott, először Kozák-Ignáth Évi stylist vette kezelésbe a fiatal anyukát. Bogi elég biztos kézzel válogatott a ruhák között, egyedül a színekben volt bátortalan. Pasztellre egy kis pasztell, mikor Évi közbeszólt. Korall. Piros. Jelentkezőnk szívesen bújt volna kétszer is nadrágba, de ekkor a stáb többi tagja is kikérte magának: adjatok már rá miniszoknyát, hát nézd meg a lábát! És tényleg, a szoknyás összeállítás hatalmas sikert aratott. A stylist azt javasolta Boginak, hogy nyugodtan vegyen fel több kiegészítőt, és ne féljen a nagyobb nyakláncoktól, fülbevalóktól, hiszen magassága megengedi a testesebb ékszereket is.

Hegedűs Zoltán, az Allure szalon fodrásza úgy döntött, hogy nem egyenesíti az anyuka haját, amin igencsak elcsodálkozott a modellünk. Eddig ugyanis mindig kihúzták természetesen göndör haját, ami persze azt eredményezte, hogy már estére nem úgy nézett ki a frizura, mint a szalonban. A jól kezelhető, kényelmes, divatos és fiatalos hajviselet egyből elkápráztatta Bogit, és örült, hogy végre nem kell órákig bajlódnia a tükör előtt, hanem elég egy kis hajhab, beletúrás, és már kész is a frizura.




Utána

Bogi édesanyja kozmetikus, modellünk mégsem érdeklődött eddig a sminkelés iránt. Saját bevallása szerint életében egyszer sminkelték csak ki, a saját esküvőjén. Nem is igazán igényelte ezt, megelégedett egy kis szempillaspirál használatával. Horacsek Ági sminkes munkája után azonban megváltozott a véleménye. A szimpla hétköznapi smink finomabbá tette a vonásaiat, kiemelte az arca természetes szépségét, a szem tónusait. Míg folyt a munka, egy gyorstalpaló sminkoktatás is lezajlott.

Szilágyi Stefi fotós kamerája előtt Bogi teljesen feloldódott, már csak arra várt, hogy végre hazaérjen, és megmutassa a családjának az eredményt. A hatás nem maradt el. Férje pezsgőt bontott, mások azzal viccelődtek, hogy nem is a feleség jött haza, hanem egy bomba nő. A barátnők, óvónők, ovis anyukák csak gratulálni tudtak az átváltozáshoz. Akik pedig nem látták Bogit, azóta azzal nyüstölik: mikor jelenik már meg az újság?!

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

A Caddy Maxi lehet a nagycsaládosok nagy kedvence (X)

A Volkswagen Caddy az első 25 évében teherautóként vált népszerűvé, majd 2004 után személyautóként is folytatta sikertörténetét, számos nagycsaládos örömére.

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések