Baba

Jelek, hogy érdemes fejlesztésre vinni a babát

Ha a baba egy vagy több fejlődési területen is elmarad az életkorának megfelelő szinttől, akkor fejlesztésre lehet szüksége. Milyen jelekre kell szülőként figyelnünk?
2018. Március 26.
Jelek, hogy érdemes fejlesztésre vinni a babát

A baba fejlődésbeli elmaradása több területen is jelentkezhet:

  • mozgásában,
  • értelmi fejlődésében,
  • hallás- és látásfejlődésében,
  • a kommunikációban, a beszéd és nyelvi fejlődésben,
  • valamint viselkedésbeli és érzelmi fejlődésében.

Fejlesztésre szorulhat a baba, ha gondjai vannak az étkezéssel, az alvással, a későbbiekben pedig a szobatisztasággal. Mivel az első hónapokban elsősorban a szülő az, aki a legtöbb időt tölti a gyermekkel, ezért az ő tapasztalatai, megérzése illetve tudása az, amire támaszkodni lehet a baba fejlődésével kapcsolatban.

Használd a baba fejlődése kalkulátorunkat, hogy nyomon tudd követni kisbabád fejlődését!

Fontos, hogy ha a szülő úgy érzi, valamilyen probléma van a babával, esetleg bizonytalan annak megítélésében, hogy jól halad-e a pici fejlődése, minél hamarabb forduljon szakemberhez, hiszen minél korábban kezdődik el probléma esetén a terápia, annál eredményesebb lehet a fejlesztés.

Melyek azok a jelek, amelyek arra utalnak, hogy a babának esetleg fejlesztésre lehet szüksége?

  • Szopási, nyelési nehézségei vannak.
  • 4 hónapos kor felett is aszimmetrikus a testtartása.
  • Már pici korában sokat feszíti magát, és nem simul bele a kezünkbe.
  • Nehezen tartható, mert szinte kicsúszik a kezünk közül.
  • Nem reagál a hangokra, zajokra nem rezzen össze (2 hónaposan jellemzően a hang irányába fordulnak a fejükkel a gyerekek).
  • Nem vesz fel szemkontaktust (2 hónaposan nem mosolyog, 6 hónaposan nem különbözteti meg a személyeket).
  • Nem követi a szemével a színes tárgyakat, és nem nyúl értük célzottan (5 hónapos korától).
  • Nem kezd el gügyögni és a beszéde is késésben van (6-8 hetesen a babák már próbálgatják a saját hangjukat, 3 hónaposan jellemző a saját hang felfedezése, a gőgicsélés, 8-9 hónaposan a környezet hangjainak utánzása, 1 év körül pedig 1-2 szót már tudnak mondani).
  • Nem kötik le a játékok vagy nem megfelelően játszik velük (6-7 hónaposan nem nyúl a tárgyakért, egyéves korától a tárgyak funkció szerinti használata nem jelenik meg).
  • 12 hónaposan nem hívja fel hanggal vagy mutogatással a számára érdekes dolgokra környezete figyelmét.
  • A mozgásfejlődésében a következő jelekre érdemes odafigyelni:- 3 hónaposan fejét nem tudja megtartani ülésbe húzásnál vagy hason fekve.
  • 4-5 hónaposan támaszkodáskor ökölbe szorítja még mindig a kezét, mellkasát nem emeli a magasba hason fekvéskor. Figyelmeztető jel, ha ennyi idősen még nem próbálkozik az oldalra fordulással. Problémát jelezhet, ha csak repülőzik (vagyis oldalt tartja a kezét hason fekvéskor és nem támaszkodik).
  • 6-7 hónapos korban nem indult még be mindkét irányba az oldalra fordulás. A baba a hátán próbál közlekedni, a fejtetőn támaszkodva.
  • Gyanúra ad okot, ha ebben az időben még nem tud támasztással sem ülni.
  • 8-9 hónaposan gondjai vannak a négykézláb állással; nem kúszik, illetve a kúszásnál nem megfelelően használja végtagjait (pl. egyik oldalát húzza). Javasolt szakembert felkeresni akkor is, ha ennyi idősen nem tud önállóan ülni.
  • 12-18 hónaposan felálláskor lábujjhegyen áll, sarkait nem teszi le a talajra. Érdemes szakember véleményét kikérni, ha 12 hónapos korára nem tud felállni.

Ezek a hónap-megjelölések természetesen tájékoztató jellegűek, ugyanakkor az is fontos tényező, hogy az egyes mozgásformákat miként kivitelezi a gyermek.

Jó tudni!

Ha a gyermek 18 hónaposnál fiatalabb és gyermek-neurológus javasolja a fejlesztését, akkor a területileg illetékes szakszolgálat a korai fejlesztést ingyenesen végzi.A 18 hónapnál idősebb gyermek esetében a fejlesztés igénybevételéhez szakértői vizsgálat és szakértői vélemény szükséges.Szakértő: Salát Luca, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 13. kerületi Tagintézményének gyógypedagógusa, szakpszichológusa.További cikkek gyermek fejlődés témában: