Baba

Ismét vizsgálják a rákkeltő hintőporokat

Vizsgálatot kezdeményeztek a Johnson & Johnson egyik hintőpora miatt.
2019. Július 17.
Ismét vizsgálják a rákkeltő hintőporokat

Hogy kiderítsék, valóban hazudott-e a Johnson&Johnson az egyik hintőporuk lehetséges rákkeltő hatásaival kapcsolatban, vizsgálatot kezdeményezett az Egyesült Államok igazságügy-minisztériuma, írja az Index.hu a Reuters-re hivatkozva.

Eltitkolták a rákkeltő anyag jelenlétét

A cég töbmilliárdos büntetést kapott, miután lebukott, hogy tudnak arról, már 1970 óta, hogy termékük veszélyes, amit elsunnyogtak. Egy korábbi cikkében tárta fel a Reuters, hogy a Johnson&Johnson termékeikben időről-időre azbeszt jelenlétét mutatták ki, amiről a cég tudott. A rákkeltő anyagot a tesztek már a 70-es években kimutatták, de sem a hatóságok, sem a nyilvánosság felé nem jelezte ezt a cég.

14 ezren vádolják a céget

A cég dokumentumait a Washingtonba összehívott vádesküdtszék nézi át, hogy kiderüljön, a cég illetékeseinek milyen információja volt a termékeikben fellelhető esetleges rákkeltő anyagokról. A februári idézés óta a cég elmondása szerint nem történt fejlemény az ügyben, és közölték azt is, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal. 14 ezer felperes vádolja azzal a Johnson&Johnson-t, hogy különféle hintőportermékeik – többek között a csecsemőknek szánt változat – rákot okoztak.

Kapcsolódó írásunk:

Forrás: Index.hu