Baba

Ismét bizonyították: az oltások nem okoznak autizmust

Nincs összefüggés a védőoltások és az autizmus között - elkészült az eddigi legátfogóbb tanulmány a témában.
2019. Március 06.
Ismét bizonyították, hogy az oltások nem okoznak autizmust

Az oltásellenesség akkora mértéket öltött, hogy nem lehet elégszer elmondani, hogy nincs semmilyen összefüggés a védőoltások és az autizmus kialakulása között. Az oltások még azokat a gyerekeket sem veszélyeztetik, akiknél nagyobb eséllyel alakulhat ki autizmus – írja a 24.hu az IFLScience nyomán.

Az új tanulmányban a szakértők az MMR oltás és az autizmus kapcsolatát vizsgálták mintegy 657 ezer, 1999-2010 között született dán gyermek adatait felhasználva. Az eredmények alapján nagyobb eséllyel állapítottak meg autizmust azoknál a gyermekeknél, akiknek a testvére szintén a zavarban szenved, de semmilyen összefüggést nem találtak a vakcinák és az autizmus kialakulása között. Sőt az derült ki, hogy azok a gyerekek, akik nem voltak beoltva 17 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak autizmus spektrumzavarra vonatkozó diagnózist.

Az új tanulmány újabb cáfolata a szakmai körökben egyébként is elutasított elméletnek, mely szerint a védőoltások autizmust okozhatnak.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: 24.hu