Baba

Ilyen keveset keresnek a magyar anyák

Magyarországon a nők sokkal alacsonyabb bérre számíthatnak már a gyerekszülés előtt is, ha pedig gyerekük születik végképp. Nem mindenhol van akkora különbség, mint nálunk.
2019. Január 08.
Ilyen keveset keresnek a magyar anyák

Amikor egy nő Magyarországon gyereket vállal, a szülés után az anyák inkább a gyermekellátással, az apák pedig a pénzkereséssel foglalkoznak – ez az egyik oka annak, hogy az anyák bére mind az apák béréhez, mind a gyermektelen nők béréhez képest alacsonyabb. Az anyasági bérhátrány ugyanakkor nagymértékben múlik az intézményi és a kulturális háttértől is, ezért országonként eltérő.

Lovász Anna, Ewa Cukrowska-Torzewska és Szabó-Morvai Ágnes tanulmányát idézi a portofolio.hu: lehetséges, hogy már az első gyerek megszületése előtt mindezek a körülmények megmutatkoznak a nők döntéseiben és munkapiaci helyzetében, azaz mivel tudják, hogy a gyermekvállalás munkerőpiaci hátrányokkal jár majd, ezért nem éri meg befektetni a karrierjükbe.

Más országokban nem feltétlenül van ez így. Svédországban például, az első gyerek megszületése előtt csak kis különbség van a nők és a férfiak jövedelme között. A gyerek megszületésével az anyák jövedelme nagyot esik vissza a csökkenő munkaidő miatt, de az órabér fokozatosan csökken a gyermek 15 éves koráig, ami az anyák hosszabb távú gyermekellátási tevékenységének tudható be.

Dániában a gyerek születése előtt egyre kisebbek a nemek közötti bérkülönbségek, de a gyermekvállalással itt is jelentős változások járnak.

Olaszország, Csehország, és Magyarország esetében 20-24 százalék közötti bérkülönbséget találtunk a leendő szülők között – idézi a portfolio.hu a tanulmány szerzőit.

Az anyák első gyermekük 3-6 éves korában keletkező órabérhátránya minden országban jelentős összefüggést tükröz. Franciaországban, Olaszországban, illetve Magyarországon a szülés után kisebb az órabérhátrány, mint a szülés előtt. Ezzel magyarázzák a tanulmány szerzői, hogy ezeben az országokban az első gyerek 3-6 éves korában csak azok az anyák térnek vissza a munkába, akik nagyon elhivatottak vagy akiknek jobbak a munkaerőpiaci kilátásai.

Ilyen keveset keresnek a magyar anyák

(forrás: portfolio.hu)

A nyugati országokban a nők semmilyen vagy csak kevés bérhátrányt szenvednek el, ha a gyermekük születik. A déli és a kelet-európai országokban már a gyermek születése előtt is jelentős bérhátrány figyelhető meg. Az anyák bérhátránya ezekben az országokban azonban nem csak az intézményi tényezőkön múlik, hanem a nők saját döntéseinek is a következménye: ott ahol a kisgyermekes anyák hátránya nagyobb, azokban az országokban a leendő anyák jobban korlátozzák magukat a karrierjük tekintetében már a gyermek születése előtti években.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Portfolio.hu