Baba

Ilyen ingerekre van szüksége a gyereknek

A babáknak, kisgyerekeknek szüksége van arra, hogy stimulálják az érzékszerveiket, hiszen ezek az ingerek hozzájárulnak az agyfejlődéshez, ezáltal tanulják a környezetük működését. Milyen ingerekkel segíthetjük a fejlődést?
2020. Július 06.
Ilyen ingerekre van szüksége a gyereknek (Fotó: Getty Images)

A csecsemők még egészen máshogy érzékelik a világot, mint a felnőttek. Érzékszerveikkel információt vesznek fel, reagálnak a környezetükre, keresik a kényelmet, az élelmet, és így kapcsolódnak a szülőkhöz is. Vannak olyan érzékszervek, melyek már születéskor teljesen kifejlődtek (ilyen a tapintás, a hallás), de olyanok is vannak, amelyek érése még hónapokat vesz igénybe (ilyen például a látás).

A témában készült kutatások bebizonyították, hogy a csecsemők környezete óriási hatással van az agyfejlődésre, és az egészséges fejlődésre. Ez a korai időszak alapozza meg, később hogyan gondolkodik majd, és hogyan tanul majd – mind gyermekként, mind felnőttként.

Az ingerek, érzékszervi tapasztalatok segítenek, hogy a baba és a kisgyerek agyában új idegsejtek közötti kapcsolódások, úgynevezett szinapszisok jöjjenek létre. Tehát nyomot hagy a gyermek agyában minden tapasztalat, amelyet a látás, a hallás, a szaglás, a tapintás, az ízlelés, és a mozgás segítségével a környezete felfedezése során szerez. Az ismétlődő és következetes stimuláció segíti ezeknek a kapcsolatoknak az erősítését, állandósulását.

A gyerekeknek olyan dolgokra van szüksége, amelyek nem kerülnek pénzbe, számukra mégis megfizethetetlenek. Ilyen a feltétel nélküli szereteted, az ölelésed, hogy beszélsz hozzá és énekelsz neki, habozás nélkül reagálsz, ha szüksége van valamire, megérinted, megsimogatod, a szemébe nézel, hangoddal és arckifejezéseddel ösztönzöd az utánzást, olvasol neki. Mindezeken kívül biztosíts neki ingergazdag környezetet, ahol minél több dolgot felfedezhet az érzékszervei által.

Arra érdemes odafigyelned, ha gyermeked még baba, hogy ne essünk túlzásba az ingerekkel, mert az szenzoros túlterhelést is okozhat nála. Ha hirtelen sokféle inger éri, hirtelen ideges, nyugtalan lehet, összeszorítja a kezét, a szokottnál hangosabban sír, és nehéz megnyugtatni. Ilyenkor jobb egy kevésbé ingergazdag környezetbe vonulni vele, megölelni, ringatni, megnyugtatni.

Néhány játékötlet, amelyekkel stimulálhatod a gyermeked érzékszerveit

0-3 hónapos korban

  • Az ekkora babának remek fejlesztőeszköz a kontrasztos babageometria kártya. Ezek a fekete-fehér (némelyiken a vörös szín is feltűnik) kártyák geometriai mintákat ábrázolnak, és hatékonyan fejlesztik az újszülött látását, segítik a megfelelő idegi kapcsolatok kialakulását.
  • Helyezz a kiságya, hintája fölé színes kiságyforgót.
  • Játsszatok az életkorának megfelelő, színes csörgőkkel.
  • Óvatosan csiklandozd, csipkedd meg, hogy nevetésre bírd.
  • Játssz vele különböző helyeken és pozíciókban, hogy minél jobban felfedezhesse a környezetét, különböző nézőpontokból.
  • Mosolyogj rá, érintsd meg kezét, lábát, arcát, kacsints rá, beszélj hozzá, figyeld, hogy reagál az érintésekre és hangokra.
  • Állj vele a tükör elé, mutass rá a tükörben, mondd a nevét, majd az egyes testrészeire is mutass rá, nevezd meg azokat.
  • Amikor például pelenkázod, fürdeted, vagy öltözteted, játszhatsz vele olyat is, hogy egy kis “bííp” hangot hallatsz, amikor valahol megérinted, így megfigyelheti, hogy ahogy közeledik felé a kezed, meg fogod érinteni őt.
  • Mutass neki családi fényképeket, arcokat a magazinokban, és mutass rá azokra, akik mosolyognak, és mondd ilyenkor, hogy ő mosolyog, vidám, boldog.

4-6 hónapos korban

  • Bátorítsd a babát, hogy különböző textúrájú, tapintású dolgokat fogjon meg, például gyapjút, pamutot, bársonyt, de akár kicsit durvább tapintású anyagokat is.
  • Emeld fel és le, adj neki minél több hason töltött játékidőt, játssz vele különböző pozíciókban, hogy fejlődjön az egyensúlya és a mozgásérzékelése.
  • Szerezz be különböző színű labdákat, akár különböző textúrájúakat, és tanítsd meg a babának, hogyan guríthatja ezeket, állíthatja meg, vagy akár ütköztetheti.
  • Hallgassatok különböző zenéket, amikor pedig pihen, kapcsolj neki fehér zajt is. Reggel menjetek ki a kertbe, és hallgassátok az ébredező környék zajait.
  • Készíts neki csörgőt úgy, hogy üres műanyag palackokat töltesz meg száraz rizzsel, babbal, stb., és tanítsd meg, hogy csapjon ezzel zajt.

7-9 hónapos korban

  • Adj különböző tárgyakat a kezébe, hogy mindkét kezével fel tudja fedezni ezeket. Próbálkozz különböző nehézségű tárgyakkal, hogy azt is gyakorolhassa, melyik felemeléséhez mekkora erőre van szüksége.
  • Segítsd megismerni a környezetét különböző helyzetekben – háton, hason, ülve, mászva, stb.
  • Cseréld időnként a tárgyakat a környezetében, hogy új ingereket kapjon a megszokott helyeken.

10-12 hónapos korban

  • Játsszatok kukucs játékot minél gyakrabban.
  • Állj vele a tükör elé, mutass rá a testrészeire, mondd el a neveiket, és figyeld meg, milyen visszajelzést ad.
  • Bátorítsd, hogy másszon át a különböző bútorok alatt, készíts neki puha buckákat, amelyeken átmászhat.
  • Ismertesd meg minél több textúrával mind a játékoknál, ruháknál és ételeknél is.
  • Fújj buborékokat neki, és hagyd, hogy megérintse, elkapja ezeket.
  • Tölts meg egy vödröt vagy dobozt különböző méretű, textúrájú dolgokkal, takard le, és engedd, hogy a baba tapintással felfedezze ezeket.

1-2 éves korban

  • Üljetek le egymással szemben, és görgessetek labdát egymásnak. Amikor egy labdával már unalmas, akár több labdával is próbálkozhattok, és megpróbálhatjátok kiütni az egyik labdát a másikkal.
  • “Főzöcskézzetek” úgy, hogy műanyag tálakban kevés valódi összetevőt (például liszt, só, cukor) kevertek össze vízzel, műanyag kanalak segítségével. Mindig csak felügyelet mellett játssza ezt a játékot a gyermek, nehogy véletlenül megegyen valamit!
  • Fessetek a kezeitekkel, és nyomdázzatok különböző termésekkel, levelekkel, virágokkal, vagy akár szivacsból kivágott formákkal.
  • Készíts zoknibábokat, és bábozz a gyermekednek, ha pedig kedvet érez hozzá, csatlakozzon ő is a játékhoz.

2-3 éves korban

  • Egy tepsit tölts meg kézműves boltban kapható hobbi homokkal, és rajzoljatok ebbe mintákat a gyermekeddel. Taníts neki egyszerűbb alakzatokat, de hagyd szárnyalni a fantáziáját.
  • Zenéljetek edényeken, doboljatok a fazekakon, hiszen a ritmus is nagyon fontos része a szenzoros tanulásnak.
  • Tölts meg egy tálat vízzel, és áztassatok ebbe papírfecniket. A gyermeked imádni fogja a papír új textúráját. Természetesen ahogy a többi játékot is, ezt is csak felügyelettel játssza!
  • Készíts egy hobbi homokkal töltött kincsesládát, amiben elrejtesz néhány kavicsot, apró labdát, játékot, hogy a gyermek ezeket kitúrhassa. Csak felügyelettel játssza ezt is!
  • Befőttes üvegekbe tölts különböző száraz élelmiszereket, majd doboljatok ezeken, hogy ismerkedhessen a gyermeked a különféle hangzásokkal. A dobolástól akár ugrálhatnak is az edénybe töltött dolgok, így látványos is lehet a játék.
  • Ha gyümölcssalátát készítesz, vágd fel előre az egyes gyümölcsöket külön tálakba, és mutasd meg a gyermekednek ezeknek az illatát, hogy ismerkedhessen a különböző édes, savanyú aromákkal.

Természetesen arra is biztatunk, hogy találj ki saját játékokat is gyermeked érzékszerveinek fejlesztésére, az életkorának megfelelően, a fenti példákon túl.Felhasznál források: parents.com, cchp.ucsf.edu, pathways.org, nhs.uk, rasmussen.eduTovábbi tippek: