Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Így tanulja meg a baba az ok-okozati összefüggést

Szerző: Greff András

2019. szeptember 19.

Forrás: babaszoba.hu

Hogy tetteinknek következményei vannak, annyira átjárja az élet minden szegmensét, hogy a babák biztosan meg fogják érteni az összefüggést. De vajon biztosabbá teheti-e valahogy a szülő a megértést?

Így tanulja meg a baba az ok-okozati összefüggést (kép: iStock)
Az ok és okozat közötti viszony, vagyis a tettek és következmények, az egymás jelzéseire való reagálás mint alapvető létszervező gyakorlat megértése kulcsjelentőségű a csecsemők fejlődése során - olyannyira, hogy egy nem teljesen passzív környezetben (amilyet nagyon nehéz elképzelni a valóságban) mindenképpen ki fog alakulni, hiszen egy-egy tettüket (legyen ez a víz csapkodása a kádban, különféle hangok kiadása, egyes tárgyak elejtése vagy megharapása) mindenképpen valamilyen érzéki élmény fogja kísérni, és ismétlés útján hamar rájönnek, hogy mi is a kapcsolat a kettő között. Ez azonban nem jelenti, hogy a szülő hozzáállása ne lehetne meghatározó a babák fejlődésének ezen a szintjén is.
"Alapvetően a szülőknek nem kellene segíteniük ebben - túlgondolni legalábbis nem érdemes, mert ha egy átlagos nevelést nézünk, akkor elmondható, hogy magától is kialakul" - mondja Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus. "Amint a csecsemők elkezdik felfedezni a környezetüket, máris megindul ez a folyamat. Ugyanakkor nagyon fontos az, amit ma kötődő vagy válaszkész nevelésnek hívnak, vagyis hogy már újszülött kortól reagáljunk a gyerek viselkedésére, ha sír, ha hív minket, ha alkot valamit, vagy ha rosszalkodik. A babák így kiszámíthatónak ismerik meg a világot, ez ad állandóságot nekik - és mindeközben az ok-okozat közötti viszony megértését is könnyebbé tesszük a számukra."

Nagyon korán kezdődik

A környezet felfedezése, és így az ok-okozati viszonyok megértése már 3-6 hónaposan elindul - hiszen akkorra már sokszor tapasztalhatták a csecsemők, hogy ha sírnak, akkor valaki megvigasztalja őket, pelenkát cserél alattuk, enni ad nekik -, és mindig azokon az eszközökön keresztül történik, amelyek az adott életszakaszban épp a legtöbb izgalmat váltják ki belőlük. 6-8 hónapos korban ezek általában inkább a rázható, hangokat kiadó játékok vagy hétköznapi tárgyak (például egy műanyagpohár, amellyel püfölhetik az asztalt), míg egy-másfél évesen minden olyasmi, amit leejthetnek a magasból, vagy a kockákból épített tornyok, amelyeket le lehet rombolni.
Mire pedig 3 évesek lesznek, már nem csak magukra vonatkoztatva értik az összefüggéseket: így például halkabban mennek, ha alszik a kistesó, vagy megkérdezik tőlünk, hogy mit csináltunk, ha ragtapasz van a lábunkon.
Bármi kerül is a kezük ügyébe, a gyerekek mindenképpen kísérletezni fognak vele: elejtik, nyomják, harapják, hogy lássák, mi történik, és ezeket a gyakorlatokat újra és újra elvégezik majd. S noha lényegében minden (a villanykapcsoló nyomogatásától a kiskanál leejtéséig) segítheti számukra a megértést, vannak játéktípusok, amelyek inkább ajánlhatók ebből a szempontból.
A szakértő szerint: "A fejlődéslélektan nem konkrét játékokról, hanem inkább eszközökről beszél. Megfelelő eszközöket, játékokat érdemes keresni, ha lehet. Nézzük a funkciójukat, és válasszunk úgy: legyen például valamije, amivel építhet, legyen egy plüsse, egy játéka, ami érintésre, rázásra hangot ad, később pedig ezek mellé jöhetnek az alkotó játékok, a ceruza, a festék, a papírlapok."
Fontos továbbá, hogy a szülők következetesen reagáljanak az adott viselkedési formára, cselekvésre (mikor sietünk oda hozzájuk, és mikor nem; miért dicsérjük meg őket, és mikor szólunk rájuk), különben a gyerekek nem fogják megérteni az összefüggéseket - és érdemes mindig magyarázatot is fűzni hozzá: mondjuk el nekik, hogy kakis a pelenka, ezért most kicseréljük, vagy tiszta sár a kezük, ezért megmossuk, ha pedig kihúzzuk a dugót, akkor, láthatják, lefolyik a víz a kádból - és így tovább.
Adjunk a kicsiknek olyan tárgyakat, amelyeket aktívan tudnak használni, amelyek funkcióit ők kontrollálják, de egy-másfél éves korban mutassunk nekik már olyan jelenségeket is, amelyeket nem tudnak irányítani (például a napfény foltját a falon, vagy a képeskönyvekben látható, de nem használható tárgyakat), hogy megértsék a kettő közötti különbséget.

Keressük inkább a pozitív példákat

Az ok és okozat közötti viszonyok finomságait és az ezekben rejlő lehetőségeket a csecsemők persze nemcsak a tárgyakon, hanem legalább ennyire a környezetükben élő emberek reakcióin keresztül is elsajátítják, és felmerülhet a kérdés, hogy ha valóban mindig reagálunk a babák jelzéseire (hogy érezzék, hogy törődünk velük, és hogy fejlesszük a képességeiket), akkor nem fogják-e úgy látni, hogy érdemes manipulálni a környezetüket.
"A manipuláció nagyon érdekes fogalom: a szakma a kezdetektől használja, de nem negatív jelentéstartalommal" - mondja erről Bojti Andrea. "Mi már az egészen kis babákra is azt mondjuk, hogy manipulál - de ez a normális, hogy például kiváltja a gondoskodást a szülőből, ami semmiképp nem egyenlő a rosszindulatú, mögöttes szándékoktól vezérelt, megvezető viselkedéssel, ami a gyerekek esetében csak jóval később, inkább az óvodás időszak közepe-végefelé jelenik majd meg - és akkor már könnyebben fel is ismerhető. Addig semmit nem azért tesznek a kicsik, mert direkt rosszat akarnak, vagy mert nem szeretik a szülőt."
Az viszont már ebben a korban is megesik, hogy az állandóan a figyelmet szomjazó gyerekek azért tesznek meg valamit, amit nem lenne szabad, mert megtanulják, hogy ilyenkor a legtöbb szülő valamit reagálni fog. Erre érdemes odafigyelni, és időben lépni, hogy ne épüljön be stabilan a gyerekek viselkedésrepertoárjába. Ez azonban nem feltétlenül azt jelenti, hogy rájuk szólunk és/vagy megszidjuk őket, amikor valami rosszat tettek.
"Először is észre kell venni, ami nem mindig könnyű, de ha már feltűnt, nézzük a helyzetet úgy, mint egy mérleg két serpenyőjét egy pozitív és egy negatív tálcával, és ahelyett, hogy a negatívra reagálnánk, inkább a pozitívba töltsünk többet: szervezzünk különprogramot a gyerekkel, tartsunk csak anyás/apás napot, fordítsunk nagyobb figyelmet arra, amit szeret, legyen ez sport vagy egyéb" - ajánlja a szakértő. "Nem kell úgy tenni, mintha nem vennénk észre, amit tesz - de inkább a pozitív példákat érdemes előtérbe helyezni. Így átkeretezzük a saját viselkedését ahelyett, hogy megszidnánk azért, mert "megint rossz volt" - ami a legkönnyebb megoldás, és amiről nem is könnyű egy kisgyerek mellett lemondani, de legalább törekedni kell rá."
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Így lehet könnyebb az anyaság első, kihívásokkal teli időszaka (X)

Kipihent és stresszmentes kisgyermekes anyuka. Hihetetlennek hangzik? Nem az!

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések