Baba

Így támogatja az alvás a nyelvi fejlődést

Kipihenten mindent könnyebben megtanulnak a gyerekek, az alvás és a nyelvi fejlődés között azonban nem csak ezért szoros a viszony.
2018. December 06.
A megfelelő nyelvi fejlődéshez elegendő alvásra van szüksége a gyereknek

Minden szülő tudja, hogy a kipihent gyerekek könnyebben tudnak megbirkózni új jelenségekkel, és ilyen állapotban, amikor jó a kedvük és sok az energiájuk, jobban is megy nekik az ismeretek elsajátítása, de a nyelvi fejlődés és az alvás között esetükben szorosabb kapcsolat is megfigyelhető.

Egy közelmúltban végzett amerikai vizsgálat szerint például azok a háromévesek, akik néhány új szó megtanulása után aludni mentek délután, másnap magabiztosabban használták ezeket a vonatkozó tesztekben. A tanultak, lényegében tehát az új emlékek stabil megerősítéséhez ugyanis az agynak szüksége van az úgynevezett lassú hullámú alvásra, amely az egyik legmélyebb alvástípus: agyunk ekkor lényegében újraismétli a frissen tanultakat, hogy jobban rögzüljenek az információk.

Minden átaludt perc számít!

Egyéb vizsgálatok is megerősítették már, hogy az alvás nagyon sokat számít a nyelvi fejlődés során. Amikor például kitalált szavakkal ismertettek meg 9-16 hónapos gyerekeket (különben nem tudták volna meghatározni, hogy hallották-e már az adott szót korábban, vagy sem), majd a megfelelő agyterületek elektromos aktivitását figyelték, akkor azok a gyerekek, akik aludtak egyet a tanulás után, magabiztosabban tudták összekötni az adott tárgyat az adott szóval. Ami pedig még különösen érdekes, hogy számított az alvás időtartama is: 30 percnyi szunyókálás után már érzékelni lehetett a pozitív hatást, 50 perc után pedig kifejezetten erős változásokat lehetett tapasztalni a hosszú távú memóriában.

A téma szakértői ugyanakkor hozzáteszik mindehhez, hogy bár sokat segít, mindent összevéve elsősorban nem a délutáni alvás számít a gyerekeknél, hanem sokkal inkább a teljes napi alvásmennyiség, amely az iskoláskor előtt 10-12 órát kell jelentsen egy-egy 24 órás periódus során. Elsősorban tehát ezt kell biztosítanunk a számukra, mert ekkor lehetünk biztosak benne, hogy igazán kipihentek ahhoz, hogy jól tudjanak új szavakat és egyéb nyelvi elemeket elsajátítani, majd ezeket megfelelően tárolni a memóriájukban.A valódi kipihentség pedig kulcsfontosságú, hiszen életük korai szakaszában a gyerekek elképesztő mennyiségű új szót hallanak a mindennapjaik során, amelynek feldolgozása, megértése, majd helyes alkalmazása rendkívül komplikált agyi folyamatokat igényel. Az emlékezet és az alvás kapcsolata éppen ezért is annyira fontos: hiszen ha a gyerekek agya nem kap értékes lehetőséget rá (alvás során), hogy megerősítse az emlékeket, akkor a napról napra, szünet nélkül érkező friss információk felülírják az előző napi ismereteket, vagyis a gyerekek elfelejthetik akár azt is, amit tegnap pedig megtanultak.

Mikor ragaszkodjunk a délutáni alváshoz?

Az alvás mennyisége egyébként nemcsak akkortól válik kulcsjelentőségűvé, amikor a gyerekek elkezdik pontosan megérteni vagy akár ki is mondani a szavakat. Azok a babák például, akiknek alvása (például alvási apnoé vagy légzőszervi problémák miatt) nem nyugodt és kielégítő, napi mértéke pedig 10 óránál kevesebb, kétéves korukra a nyelvi fejlődés zavarait mutatják (egyéb viselkedési és egészségügyi problémák mellett), de hozzá kell tenni, hogy ebben az is szerepet játszhat, ha valamilyen fülüket érintő betegségük, fertőzésük van, hiszen ha nem tökéletes a hallásuk, akkor a nyelvet is nehezebben sajátíthatják el.Megfordítva a dolgot, a kutatók ma egyetértenek abban, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás hiánya károsan hat – méghozzá hosszabb távon is – a tanulási és emlék-megerősítési folyamatokra. Fordított kutatásokat is végeztek: vagyis megvizsgálták azoknak a gyerekeknek az alvási mintázatát, akiknél nyelvfejlődési problémákat észleltek, és az összefüggés ebben az esetben is kimutatható volt: ezeknél a gyerekeknél nem volt meg a szükséges alvásmennyiség. Figyeljünk hát oda, hogy gyerekünk korának megfelelő mennyiségű, zavartalan alváshoz jusson, és ha éjszaka alkata miatt a szükségesnél jelentősen kevesebbet alszik, akkor igyekezzünk szigorúbban ragaszkodni a napközbeni, ebéd utáni szunyókálásokhoz.Kapcsolódó cikkek: