Baba

Így segíts a babának túlélni a nyári meleget

A nyári meleg nagyon megviselheti a babák szervezetét, hisz nekik még éretlen a hőháztartásuk. Adunk néhány tanácsot ahhoz, hogyan óvható meg a kicsi a hőség idején.
2019. Augusztus 01.
A babák teste három-ötször gyorsabban fel tud melegedni

A nagy meleg a babákat is rendkívüli módion megterheli, ők azonban nem tudják elmondani még, mit éreznek, mire is lenne szükségük, ezért nekünk kell ügyelnünk arra, hogy a hőség ne okozzon problémát számukra. Vegyük sorra, mely dolgokra érdemes mindenképpen odafigyelnie a szülőnek!

Ne takarjuk le pelenkával a babakocsit

A babák teste a felnőttekéhez képest akár három-ötször gyorsabban fel tud melegedni, fontos tehát, hogy mind a babakocsiban, mind pedig az autóban meggátoljuk azt, hogy a gyermek felhevüljön.

Gyakran látni a nyári hónapokban textilpelenkával vagy valami más textillel letakart babakocsikat az utcán. Sajnos ez egy meglehetősen rossz gyakorlat, hiszen a takarással meggátoljuk azt, hogy a babakocsi beltere megfelelően szellőzzék, ami hőmérséklet-emelkedéshez vezet. A nap ellen inkább babakocsira szerelhető napernyőt vagy árnyékolót alkalmazzunk.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy soha ne hagyjuk a gyermekeket autóban vagy más zárt gépjárműben! Az autó belsejében lévő hőmérséklet ugyanis akár tíz perc alatt is képes húsz fokot emelkedni, ami a gyermek számára életveszélyes.

Íme néhány hasznos tipp az utazáshoz:

  • Ha autóban utazunk, árnyékoló segítségével óvjuk a babát a közvetlen napfénytől, és laza öltözettel biztosítsuk testének hőleadását.
  • Ha az autónk felmelegedett, indulás előtt alaposan szellőztessük ki!
  • Mielőtt beültetjük a babát a hordozóba, nézzük meg, hogy nem melegedett-e át túlságosan az ülés illetve a hordozó.
  • Figyeljünk arra is, hogy az ülés fémcsatjai ne legyenek felforrósodva, mert ezek akár megégethetik a baba bőrét.

Válasszunk megfelelő öltözetet!

A nyári melegben laza, könnyű, világos színű ruhát adjunk a babára, amely legjobb, ha természetes alapanyagú és az izzadtságot is felszívja.

Mivel a babák bőrén hathónapos korukig nem ajánlott fényvédő készítményeket használni, ezért – ha kint tartózkodunk a kicsivel – ügyeljünk rá, hogy a ruha megvédje bőrének napnak kitett részeit, ruházatát pedig egészítsük ki széles karimájú kalappal, vagy a nyakat védő fejfedővel.

Vegyük le róla a pelenkát!

A nyári melegben a babák bőre – különösen a pelenka alatti területen – még érzékenyebb lehet. Ilyenkor fokozottan ügyeljünk arra, hogy a baba minden nap eltölthessen pelenka nélkül is egy kis időszakot. Ehhez a pelenkacserét követően legalább negyedóráig hagyjuk fedetlenül a pici bőrét.

Keressük az árnyékot és a szellős helyeket!

Hőség idején lehetőleg ne mozduljunk ki a babával, csak ha feltétlenül szükséges! Ha szabadban tartózkodunk, kerüljük a közvetlen napfényt, és keressük az árnyékos, hűs helyeket!

A lakásban az árnyékolók, függönyök segítségével gátolhatjuk meg a baba szobájának felmelegedését, de szükség esetén ventilátort is használhatunk, ám arra figyeljünk, hogy a ventilátor ne a baba felé fújja a levegőt! Ha légkondicionáló berendezést használunk, ügyeljünk arra, hogy a külső hőmérséklethez képest csak maximum 6-8 foknyit csökkentsük a lakásban lévő hőmérsékletet, és rendszeresen gondoskodjunk a gép karbantartásáról és ellenőrzéséről!

Ha szabadban tartózkodunk (pl. vízparton), érdemes beszerezni egy kifejezetten babáknak kialakított árnyékolót is.

Így növeljük a baba komfortérzetét!

Nagy melegben naponta akár többször megmosdathatjuk a kicsit, vagy egy nedves textíliával egyszerűen csak áttörölhetjük a bőrét. Ha már biztonságosan ül, engedjünk a kiskádba, babamedencébe vagy pancsolóba vizet, hogy játék közben hűthesse le magát. Mindvégig maradjunk mellette, és ha szabadban tartózkodunk, gondoskodjunk arról is, hogy árnyékban legyen a pici! Ha nagyobb vízbe szeretnénk menni a babával, akkor érdemes beszerezni egy fürdős hordozókendőt, amelynek segítségével könnyen és biztonságosan fürdőzhetünk együtt. Ne felejtsünk el a nyári pancsoláshoz, fürdéshez praktikus, könnyen használható úszópelenkát is venni!

Válasszunk megfelelő hordozóeszközt!

Ha hordozót használunk, a szoros testkontaktus miatt könnyen összeizzadhatunk a babával. Emiatt nyáron elsősorban könnyű hordozót és hordozókendőt válasszunk, amely úgy vannak kialakítva, hogy szellőzést is biztosít a baba számára (pl. mei tai vagy a karikás kendő). Hordozáskor jó, ha mi magunk is könnyű, jól szellőző ruhát viselünk, és a hordozóból kilógó kezeket, lábakat és a fejet természetesen minden esetben védjük a napfénytől! Lehetőség szerint minél gyakrabban vegyük ki a gyerkőcöt a hordozóból illetve a babakocsiból, hogy ne izzadjon be túlságosan.

Gondoskodjunk a folyadék-bevitelről!

A gyermekek folyadékszükséglete akár ötven százalékkal is megemelkedhet a nyári melegben, hiszen a fokozott izzadás miatt a folyadékvesztés is jelentősebb ekkor. Szoptatott kisbabák esetében hat hónapos korig az anyatej tökéletesen fedezi a gyermek folyadékigényét is. Meleg időben azonban törekedjünk arra, hogy a baba minél gyakrabban kerülhessen mellre, így az anyatej mellett nem lesz szüksége sem vízre, sem egyéb folyadékra a kicsinek. Ha a gyermek már szilárd ételt is eszik, elsősorban vízzel kínáljuk meg a kánikula idején is.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: