Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Így lesz szép a fogsorod

Szerző: Babaszoba.hu

2012. augusztus 20. | Frissítve: 2015. szeptember 22.

Forrás: babaszoba.hu

Gyakori tévhit, hogy a fogszuvasodás öröklődik. Valóban léteznek jó és rossz fogú családok, de ez inkább az azonos táplálkozási és fogápolási szokásokkal magyarázható.

A fogak alakja, elhelyezkedése, szerkezete öröklődhet, ami befolyásolja ugyan a romlási hajlamot, viszont ezek a hátrányok megfelelő gondozással ellensúlyozhatók. Az alapos szájápolás mellett rendkívül fontos a helyes táplálkozás, a fluoridok alkalmazása, a félévenkénti fogorvosi ellenőrzés, valamint a megfelelő vitaminbevitel.

A jó fogkefe csak az egyik tényező, meg is kell tanítani a gyereket fogat mosni. A jó fogmosás addig tart, amíg el nem távolítottuk a lepedéket. Ehhez legalább két-három perc szükséges. Fontos a fluorid is, hiszen ez beépül a fogba, és így ellenállóbb zománc alakul ki, ezenkívül a fogfejlődés során ellenállóbb fogak növekednek, ám fontos hatása az is, hogy gátolja egyes cukorbontó enzimek működését.

Rendszeres fluoridbevitellel, illetve helyileg alkalmazott készítmények használatával húsz-huszonöt százalékkal csökkenthető a fogszuvasodás valószínűsége. A fluorid tehát nem csodaszer, de segítségével valóban komoly eredményeket lehet elérni. Igazi sikert azonban csak akkor várhatsz, ha a megelőzés másik három ismert módszerét, a szájápolást, a helyes táplálkozást, a rendszeres kontrollt együttesen és rendszeresen alkalmazzátok!

Ádáz ellenség: a nass

A fogak szempontjából nem is az édesség mennyisége és milyensége a fontos, hanem a gyakorisága, ezért is károsodik leginkább az örökös nassolással. Érdekes megfigyelés, hogy a csokoládé, illetve a csokival bevont édességek fogszuvasodást okozó hatása kisebb. Ennek oka valószínűleg a kakaó zsírtartalmának tulajdonítható, ugyanis a zsírok védő hatást fejtenek ki. Tanítsd meg a gyereknek, hogy édességet csak főétkezések alkalmával kaphat, és utána feltétlenül mosson fogat! Ne feledd, a nassolás nemcsak ételt jelent, hanem cukros tea, üdítők fogyasztását is!

A helyes fogmosást nem lehet túl korán megtanítani

A vitaminok szerepe

A B-vitaminokat az idegek táplálóinak is nevezik. A B-vitaminok szolgáltatják testsejtjeinknek az energiát, indítják be a zsír és a fehérjék anyagcseréjét, sőt még ennél is többre képesek: az izmok, az emésztőszervek, a haj, a szem, a száj és a máj egészségét védik.

A különféle B-vitaminokban sok a közös vonás, ezért szokták B-vitamin-komplexumként emlegetni őket. Általában ugyanazokból a táplálékforrásokból erednek (ilyen a máj, a teljes őrlésű gabonafélék, a sörélesztő), és szorosan együttműködnek. Mindegyikük oldódik vízben, ami azt jelenti, hogy a vér és a vizelet gyorsan kimossa, és így sűrűn kell pótolni őket. Az alaposan megrágott és nyállal jól összekevert ételből jobb hatásfokkal szívódnak fel. A B-vitaminok sohasem fordulnak elő izolálva a természetben (mondjuk egy zöldségfélében), hanem komplexumként állandóan együtt vannak.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Így lehet könnyebb az anyaság első, kihívásokkal teli időszaka (X)

Kipihent és stresszmentes kisgyermekes anyuka. Hihetetlennek hangzik? Nem az!

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések